Vízgazdálkodás, 1961 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1961-06-01 / 2. szám
56 VÍZGAZDÁLKODÁS Bár a Kisalföld évi 600 mm körüli csapadéka a mezőgazdaság szempontjából kielégítőnek mondható, a csapadék kedvezőtlen eloszlása következtében az intenzív mezőgazdálkodáshoz elengedhetetlenül szükséges az öntözés. Különösen nagy jelentőségű az öntözés a hagyományos zöldségtermelő területeken. Fokozza a talajvíz-öntözés jelentőségét az a körülmény is, hogy a felszíni vizek nagyrészét már lekötötték a különböző mezőgazdasági és ipari vízhasználatok, másrészt a szabad vízkészletek elsősorban a talajvízben szegényebb peremvidéken hasznosíthatók. A talajvíz mezőgazdasági hasznosításának költsége a felszíni vízhasznosításokhoz viszonyítva igen kedvező alakulást mutat. Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén a talajvíz mezőgazdasági hasznosítása 1960. évben indult meg. Az év második felében a Nagy-Dunával és a Mosoni- Dunával körülhatárolt Szigetközben, valamint a hozzá kapcsolódó mosoni térségben megkezdtük a talajvízre telepített csőkutak építését. A kúttelepítési munkát a VITUKI kutatómunkája keretében létesített, mintegy 120 db talajvízkút hidrogeológiai adataira alapoztuk. Ezek a feltárások már a kisebb területegységek vízföldtani viszonyaira is jó tájékoztatást adtak. A feltárások .lehetővé tették, hogy a csőkútépítés kivitele terén elterjedt szárazfúrási eljárás mellett újabb kiviteli technológiát, az ún. vert csőkútépítési eljárást dolgozzuk ki. A vert csőkút szűrőcsövét 165 mm átmérőjű, hengerelt, varrat nélküli acélcsőből képeztük ki, a MSZ 5199 sz. szabványának megfelelően. A szűrőcsövet 3—5 mm vastag vaslemezből készült, 400 mm hosszú és 215'mm vállszélességű kúpalakú saruval láttuk el. A vaslemezből készült saru belsejét, a verés közbeni deformálódás megakadályozása érdekében csömöszölt betonnal töltöttük ki. A szűrőcsőre a süllyesztés közbeni sérülések megakadályozására 203 mm-es védőcsövet helyeztünk, amely a saru vállára támaszkodik és koncentrikus elhelyezését megfelelő támasztó gyűrűk biztosítják (2. ábra). A védőcső tagokat a könnyű kezelhetőség érdekében kapcsoló hasítékokkal láttuk el és beléjük illeszkedő hengeres pecekkel biztosítjuk az illeszkedő csövek kapcsolatát. Az így elkészített szűrőcsövet a ráhelyezett védőcső segítségével légsűrítéses, vagy robbanófejes cölöpverő berendezéssel süllyesztettük le a kívánt mélységre. Tapasztalatunk szerint Magyaróvár térségében, — ahol az altalaj durva kavics volt, — 12—15 m mély csőkút lesüllyesztése 0,7—1,5 óra időt igényelt, míg a finomabb szerkezetű talajok esetén ugyanilyen mélységű kút lesüllyesztése 2 óra alatt volt elvégezhető. A vert kutak tisztítási eljárása azonos a fúrással létesített kutakéval. A csőkút-süllyesztéssel kapcsolatos tapasztalatunk az, hogy a durva kavicstalajban a szárazfúrásos kiviteli eljárás sok nehézségbe ütközik, míg a meszes agyagtalajokban a verés! eljárás n ehézkes. Megfelelő talaj feltárás esetén tehát a két kiviteli módszer ismeretében egyértelműen dönteni lehet a gazdaságosabb kivitel tekintetében. A kiviteli költség alakulása szempontjából —■ az eddig elkészített kutak utókalkulációja alapján — kimutatható, hogy a verési eljárás költsége a fúrásának csak 1/3-át teszi ki. Működési terültünkön ez ideig a következő csőkutakat létesítettük: Szigetközben és Mosonmagyaróvár térségében létesült 23 db vert és 1 db fúrt kút. A kutak vízhozama 1/2—1,5 m depresszió mellett 1200— 1540 1/perc. A Rábcától délre Kóny község határában készült csőkút 3 m-es depresszió mellett 1080 1/ perc vízhozamot adott. Végeztünk feltáró fúrást a Fertőszentmifclós— Csapodi hátságon is, ahol a talajvízállást a folyók szivárgó vizei már kevésbé befolyásolják. A fertőszentmiklósi kút vízhozama 4 m-es depresszió mellett 350 1/perc volt. Jelenleg (1961. III. 15.) a Komáromtól délre fekvő Űjpusztán két darab kút fúrása folyik.
