Vízgazdálkodás, 1960 (1-2. szám)
1960-12-01 / 2. szám
28 VÍZGAZDÁLKODÁS Az önköltség és utókalkuláció, valamint azok szervezésének néhány kérdése a vízügyi szerveknél Termelési tevékenységünknél a gazdaságosságnak következetesen kell érvényesülnie. Ennek következtében gazdasági feladatainkat évről évre, csökkenő mértékű élő és holt munka ráfordítással kell helyesen ellátni. Azt is mondhatjuk, hogy a rendelkezésünkre bocsátott anyagi eszközökkel okszerű gazdálkodást kell folytatni és azokkal minél több feladatot kell megoldani. A követelmény az, hogy a munka termelékenysége növekedjék, az ésszerű takarékosság minden vonatkozásban érvényesüljön és végeredményben a termékek (építési munkák, szolgáltatások) önköltsége — szervezési intézkedések és a műszaki fejlesztés hatására — következetesen csökkenjen. Érthető, hogy az önköltség alakulása népgazdaságunk fejlődése szempontjából rendkívüli fontosságú és ezért a termelő-egységek munkájának megítélésénél ez a legfontosabb mutató. Az önköltség az egyes termékek előállításánál jelentkező élő és holt munkaráfordítások összege. Ebből következik, hogy az önköltség kimunkálására, értékelésére népgazdaságunk termelő és irányító szervei nagy súlyt helyeznek. Az önköltség kimunkálásának előfeltétele a termelési tevékenység során felmerült összes költség (ráfordítás) és a termelési tevékenység eredményének (termelési érték) ismerete. Ráfordítás alatt kell érteni: az anyag- és bériköltséget, a munkabérek közterheit és egyéb közterheket, az értékcsökkenési leírást, valamint a különféle költségeket. A termelő szerveknél termelési költség a teljes termielés összköltsége. A fentiek előrebocsátása után rátérünk az Országos Vízügyi Főigazgatóság termelői tevékenységet folytató szerveinél a termelés teljes és az egyes termékek önköltsége kimutatásának (mérésének) megoldására. Vállalatainknál a termelés költségének kimutatása az egyértelmű termelői feladatok következtében megnyugtatóan szervezett. A szakmai számlakeretek, valamint a vállalatók részére jóváhagyott számlarend és számviteli utasítás biztosítja a költségek helyes kimutatását. A termelési költség tartalmazza a tárgyidőszak termelésével kapcsolatban előálló valamennyi ráfordítást. Meg kell azonban itt jegyeznünk, hogy a szabályozott eljárás ellenére a számvitel csak akkor nyújt megbízható tájékoztatást, ha a termelés érdékében felmerülő minden tárgyidőszaki költségről pontos bizonylat (a könyvelés költségelszámolási okmánya) készül és az a könyveléshez időben jut el. A bizonylatokat többnyire a termelő műszaki dolgozók állítják ki, vagy ahhoz adatokat szolgáltatnak. Ha a bizonylatok minden tekintetben helyesek, tehát ha a bizonylati fegyelem jó, a vállalati összköltség kimutatható. A termelési költségek alakulását a vállalatoknál tárgyidőszakonként vizsgáljuk. A vállalatokon kívüli szerveink közül a vízügyi igazgatóságok látnak el jelentős termelési feladatokat. Költségvetési üzemként (folyószámlás szerv) működnek. A termelésen kívül ellátják elsőfokon a vízügyi hatósági feladatokat és ezzel kapcsolatosan az ár- és belvízvédekezés szervezési, előkészítő és tényleges munkáit. A profil tehát kettős és a szervezet maga is a kettősség bélyegét hordja, mert közigazgatási szervek, de termelési főtevékenységük miatt önelszámoló vállalati egységek is. A két fő profil miatt a gazdálkodásnak, az ügyvitelnek, a számvitelnek stb. ellentmondásokkal kell küzdenie. A költségvetési szerv szemlélete mérőién más, -mint a vállalati szemlélet. Amíg az előbbi az állami költségvetésben előirányzott kiadások-bevételek teljesítésén keresztül méri a feladatok végzését, az utóbbi szempontja a mérlegelésnél a termelés, az önköltség és a gazdaságosság. A szervezet, a feladat és a szemlélet említett kettőssége nehezíti mind a költségvetési, mind a vállalati követelmények kielégítését. Ebből következik az is, hogy a vízügyi igazgatóságok teljes termelésének költségei olyan egyértelműen és tisztán nem mutathatók ki, mint a vállalatoké. Az ügyvitel és számvitel stb. szervezésénél mutatkozó nehézségeket még más adottságok is növelik. Amíg ugyanis a vállalatok főtevékenységük alapján építőipari, ipari, mezőgazdasági stb. jellegűek, addig igazgatóságaink ezeket a feladatokat — a jelentős hatósági feladatokkal együtt — egységes szervezetben és egységes ügyvitel és számvitel mellett látják el. Emellett az eljárás mellett nyilvánvalóan nem lehet a gazdaságosságra, az önköltségre a vállalatokkal azonos értékű egyértelmű értékelést adni, mert hiszen az építőipaira, gépiparra stb. felső szinten előírt, de egymástól lényegesen eltérő elszámolási rend (számlakeret) a kötelező. Végül a vállalatokétól tartalmilag eltérőek a vízügyi igazgatóságok termelésének költségei azért is, mert az állóeszközök után értékcsökkenési leírást, valamint illetményadót — költségvetési szervek lévén — nem viselnek. Ezeket a költségelemeket azonban komibinatív úton a költségalakulás elemzésénél természetesen figyelembe lehet vermi. A vázolt adottságok és ezekkel kapcsolatos nehézségek ellenére az ügyvitel és számvitel szervezésében jelentős eredmények mutathatók ki. A vízügyi igazgatóságok számvitelét 1955-től kezdődően, fokozatosan fejlesztettük és megszerveztük a termelés számvitelét is. A szervezésnél természetesen figyelembe kell venni az említett adottságokat és ennek következtében külön vízügyi igazgatósági számlakeretet alkalmazunk, amelyet a KÁLASZ (Kötelező Államháztartási Számla
