Vízgazdálkodás, 1960 (1-2. szám)
1960-12-01 / 2. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 27 Tapasztalat szerint az erózió leginkább így /kezdődik. De dombvidéken a legelő marhák csapása éppúgy megindítója lehet a kopási folyamatnak, mint az erdőirtás. Sőt, a talaj eredeti állapotában is van egy állandó kismértékű eróziós folyamat, a tapasztalat szerint azonban ennek hatása kiegyenlítődik. Az erózió hatását megszabó főbb tényezők: lej— téisi viszonyok, a talaj minősége, felületi állapota, az éghajlat és növénytakaró. Vannak talajok, ahol húszszázalékos lejtőn sem jelentkezik talaj elsodr ás, vannak, amelyek már egy-kéit százalékos hajlás mellett is hajlamosak a lemosódásra. Némely helyen a lefolyó víz azonnal szakadékot váj, másutt a tartós esőzés a terület egyenletes, alig észrevehető lemosását hozza létre. Az erózió legeifajultább formája a vízmosás. Itt már agrotechnikai, termelési, vagy erdészeti módszerekkel az erózió hatását megszüntetni, vagy mérsékelni nem lehet, legfeljebb vízmosáskötő művekkel térhódítását lokalizálni és esetleg a vízmosást feltölteni lehetséges. Köztudomású, hogy a Dunántúlon és Észak Magyarországon elég sok vízmosás található. Vízmosáskötés is sok történt, de mert környezetükben az egyidejű talajvédelmi tevékenység elmaradt, eredményességük vitatható. A szekszárdi vízmosáskötő művek, pl. a várakozásnak kitűnően megfeleltek, a meredek partoldalak omlását meggátolták, a feltöltődést elősegítették, a barágódáíst megakadályozva a folyamatot konszolidálták, mégis a lezúduló víz egyegy zivatar alkalmával az esésvonal irányálban művelt szőlőhegyről oly hatalmas tömegű termőtalajt sodor magával, amely a város utcáit 40 cm vastagságú hordalékkal fedi, a város alatti 7 km hosszúságú medret pedig egyetlen esztendő alatt 40 000 m3 iszappal tölti fel. Ez a jelenség más vízmosásainknál is fennáll, de Szekszárd esetében, a különösen értékes szőlőterületek esetében kirívó. A szakkörök előtt nem ismeretlen ennek a védekezési módszernek az egyoldalú volta és régóta tudott, hogy a vízgyűjtő rendezésének a vízrendezéssel és a vízmosáskötéssel együtt kell járnia. Egy vízfolyás, helyesebben völgy rendezésének a hordalékot bőven termelő helyek semlegesítésével — legfelül — kell megindulnia és a tulajdonképpeni vízi műszaki beavatkozást meg kell előznie — illetőleg legalább azzal egyidejűleg kell végbemennie — a vízgyűjtő fásításának, cserjésítésének, agrotechnikai és egyéb rendezési módjainak. A komplex rendezés, a vízgyűjtőre is kiterjedő talajvédelem és a vízrendezés együttes alkalmazása terén, sajnos, nem sok történt. A közvetlen érdekeltek részéről tapasztalható közöny, a hatóságok nemtörődömsége, a szakkörök kezdeményezésének hiánya, a földbirtokok elaprózottsága, a gyökeres megoldások gondolatát mindmáig elodázta. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy a talajvédelmi munkák haszna csak hosszabb idő után jelentkezik, bár e tekintetben megoszlanak a vélemények. A felszabadulást megelőző években a komplex rendezés érdekében nagyon kevés történt. A felszabadulást követő évek hasonlóképpen nem kedveztek ennek a gondolatnak, éppúgy, mint az öt-Erózió-csökkentő ülepítő-gát venes évek iparfejlesztési programja sem szolgálta e kérdés előrehaladását. Mindazonáltal a törekvés nem veszett el, s ha nem is egybehangolva és egymást kiegészítve, de egymástól függetlenül folyt az erózió elleni küzdelem. Az erdészeti szervek komoly pénzügyi előirányzattal végzik a kopárok fásítását, cserjésítését, fasorok telepítését. A földművelésügyi hatóságok a talajjavítás terén jelentős eredményeket mutatnak fel. Az 1956-ban életrehívott Talajvédelmi Tanács működése nyomán az erózió hatásának csökkentésén tevékenykedő irányító szervek között a tennivalók sorrendjére nézve megfelelő együttműködés alakult ki. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a komplex rendezés — azaz a vízgyűjtő előzetes, vagy egyidejű rendezésének — elvét magáévá tette és távlati tervének irányelvei között szerepeltette. A távlati tudományos kutatási tervben az érdekelt tudományos intézetekkel egyetértve az alapelvek tisztázása érdekében kutatási program került előirányzásra. Legdöntőbb azonban az együttműködés terén, hogy a törekvések a Lókos patak és a Tápió- Hajta rendezésének esetében egészen a megvalósulás küszöbéig jutották és remélhető, hogy a vízgyűjtők komplex rendezésére a jövőben gyakorlatban is fokozatosan sor kerül. Vaits Ferenc
