Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése

Az időszakosan tárolt vízkészlet tulajdonképpen a természetes körülmények között beszivárgó ún. dinamikusan utánpótlódó vízkészlet s ez a vízmennyiség természetes megcsapolások útján, periodikusan távozik is a felszín alatti rendszerből.

A mesterséges megcsapolás során a természetes megcsapolás elvonódik (a beavatkozás mértékétől függően csökkenhet és meg is szűnhet), és ha az utánpótlódási lehetőség nagyobb, mint a természetes megcsapolás volt, az áteresztőképesség függvényében az utánpótlódás növekedése következhet be.

Mesterséges megcsapolás hatására az egymással hidrodinamikai kapcsolatban levő rendszerek között vízátadás következhet be, a rendszerek összekapcsolódhatnak. A természetes utánpótló- dást meghaladó potenciális utánpótlódás mindig valamely más rendszer utánpótlódását vonja el, vagy a vízháztartás egyes elemeit vonja össze.

Az utánpótlódás mértékét nem meghaladó víztermeléssel a tartósan kitermelhető vízkészletet vehetjük igénybe.

A potenciális utánpótlódással nem növelhető, illetve a mesterséges beavatkozással fokozható utánpótlódást meghaladó víztermeléssel megkezdődik a tárolt készletek leürítése.

Kitermelhetőség szempontjából a tárolt vízkészlet a víztároló kőzet pórusaiban, hasadékai- ban, karsztos járataiban és üregeiben gravitációsan tárolt víz térfogatát jelenti.

A tartósan tárolt mélységi vízkészleteknek van egy különleges fajtája, amely a felszínen lejátszódó hidrológiai viszonyoktól független.

Ismert, hogy egy telített rétegben a fedőréteg (összlet) súlyát csak részben ellensúlyozzák a szemcsék érintkezési felületén kialakuló támasztó erők, a visszamaradó terhelést a víznyomás veszi fel. A réteg megcsapolásának hatására a víz nyomása csökken, ezért a szemcsevázon átadódó erők növekszenek. Ennek a folyamatnak eredményeként a megcsapolt réteg összenyomódik; kevesebb víz tud a csökkent méretű pórusokban tározódni, mint a konszolidáció bekövetkezése előtti eredeti állapotban.

Ez az ún. konszolidációs felszín alatti vízkészlet kitermelése után nem pótolható vissza, mert a réteg rugalmatlan.

Ennek a készletnek a mennyisége a réteg ösz- szenyomhatóságával nő és így az agyagrétegeknél a legjelentősebb, míg a szilárd kőzetekben gyakorlatilag zérus. Szilárd kőzetekben előfordul, hogy a hézagokat fokozatos ásványosodás tölti ki; ilyenek a rácskitöltő kiválások, vagy a homokkövesedés előrehaladásával az eredeti po- rozitást csökkentő, majd megszüntető természetes cementáló^ás. A folyamat során a vízadóból a tárolt készlet fokozatosan kiszorul, a nyomás növekszik.

A nyomás alatti felszín alatti vizeknél a vízkészlet része az ún. rugalmas vízkészlet is, mely a rétegnyomás csökkenése (csökkentése) hatására bekövetkező víztérfogat növekedés eredménye.

— az önálló, vízzáró képződményekkel határolt tároló, amelyben a belépő vízhozam nem függ a tároló nyomásállapotától, az utánpótlódás a vízkivétellel nem befolyásolható (ilyen pl. egy vízzáró határokkal körülvett karsztterület, amelybe adott vízhozam szivárog be és ez független a karszt- vízszint helyzetétől). A tartósan kitermelhető készlet egyenlő a belépő vízhozammal;

— a nem önálló dinamikus egyensúly mentén határolt tároló, amelybe a belépő vízhozam a tároló pillanatnyi nyomásállapotától függ, vagyis az utánpótlódás a vízkivétellel befolyásolható (ilyen pl. egy partiszűrésű vízkivétel, ahol a folyó felől a kutak hozamának megfelelő utánpótlást biztosítunk a megfelelő depresszióval). Az utánpótlódás, illetve a tápterület a szomszédos rendszer terhére növelhető.

Az esetek jelentős részében eleve fel kell tételeznünk más tárolók felé történő vízkilépést (pl. a hideg karsztvizekből a meleg karsztvizekbe, a talajvíztárolóból a rétegvíztárolóba, innen a mélyebben fekvő melegvíztároló rétegekbe stb.). Ez a körülmény az adott tároló kitermelhető készletét más rendszerek befolyásolása miatt sokszor vízgazdálkodási döntések függvényévé teszi.

Ez azt jelenti, hogy amikor a felszín alatti vízkészletek kitermelhetőségét elemeztük, megvizsgáltuk ugyan a tárolt készletek leüríthetőségét is, azonban a tartós víztermelést biztosító megújuló készleteket (természetes utánpótlódást, illetve mesterségesen növelhető utánpótlódást) vettük alapul a vízkészletgazdálkodási szempontból kitermelhető (igénybe vehető) vízkészletek meghatározásánál, bizonyos korlátozásokat végrehajtva a kitermelés környezeti, vagy más vízrendszerekben várható nemkívánatos hatás elkerülése érdekében (pl. a Dunántúli-középhegység igénybe vehető hideg karsztvízkészlete = a természetes utánpótlódás — a budapesti és hévízi források természetes működésének fenntartásához szükséges korlátozás stb.).

A kitermelhető vízkészleteket egy-egy régión belül azonban nemcsak annak hidrológiai viszonyai határozzák meg, és nem csupán a fentiekben körvonalazott várható káros hatás elkerülése érdekében figyelembe veendő korlátozó tényezők befolyásolják, hanem összefüggenek a víztermelési létesítmények üzemeltetési módjával is (a létesítmények elhelyezkedése, típusa, hozama, egymás közötti távolsága stb.).

Ha a vízbeszerző létesítmények a vízadó rétegek teljes kiterjedésében, olyan elhelyezkedésben települnek, hogy a megadott depresszió és meghatározott üzemeltetési időtartam mellett a kitermelhetőnek ítélt (az előbbiekben értelmezett) vízkészlet teljes hasznosítását biztosítja, akkor a potenciális, kitermelhető megújuló vízkészlet fogalmához jutottunk el. Ezzel ellentétben az

A vízkészlet-meghatározás szempontjából a

felszín alatti víztárolók két típusát különböztethetjük meg:

86