Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
vízhozamok általános csökkenését a heves záporok által kiváltott, többnyire gyors lefutású árhullámok megszakíthatják. A Zagyva vízhozamviszonyairól az 55. melléklet nyújt részletesebb tájékoztatást. A Zagyva töltésezett szakaszának Tárná torkolat környéki szakaszán, a két vízfolyás összefolyása alatt az árvédelmi helyzetet már az árhullámok időtartama is befolyásolja. A Tisza árvizei azonban idáig már nem duzzasztanak. Ennek a szakasznak az egyesült vízfolyások vízjárásával jellemzett árvízi terhelés hossz-szelvényét az 56. melléklet mutatja be. Az ábrán a jászteleki mércéhez igazodva feltüntettük a különböző szintekhez tartozó árhullámtömegek, töltésterhelések feltételes eloszlásait és az évi nagyvízállások eloszlásait, a tűrési sávokkal együtt. Az árvízi mércék alapján meghatározott, összetartozó vízállások vonalainak segítségével bármely töltésszelvény védő- képessége értékelhető elázás és meghágás szempontjából. A Galga a viszonylag alacsonyabb Cserhát dombságról hozza — 568 km2 vízgyűjtő területről — a vizét. Az alacsonyabb és áteresztőbb talajú területről érkező vizek kevésbé változékonyak. A helyi mezőgazdaság szempontjából jelentős vízkészletű vízfolyás vízhozamviszonyait az 57. melléklet részletezi. A Tárná a Zagyvával szinte szimmetrikusan, keletről kerüli meg a Mátrát. Vízjárása részleteiben is a Zagyváéhoz hasonló. A Tárná a Parádi- és a Pétervásári Tárnából egyesül Síroknál. Onnan kezdve a kis Kígyós patak kivételével bal parti mellékvize nincs. A jobb parti mellékpatakok — a Tarnóca, a Bene és a Gyöngyös — a Mátra főtömegéről vezetik a Tárnába a vizet. A nagyobb vízgyűjtő terület ellenére csak árvízhozamai múlják felül a Zagyváét; ez a magyarázata az egyesülés utáni elnevezésnek. A Tárná vízhozamait az 58. melléklet részletezi. A Tápió patak a Tárná alatt torkollik a Zagyvába. Az Alsó- és Felső-Tápiót egyesítő vízfolyás az Aiföldhöz csatlakozó alig 200 méter magas Gödöllői dombvidékről, 898 km2-nyi területről gyűjti össze a vizét. A vízfolyás vízhozamai a nála 50%-kal nagyobb vízgyűjtőjű Galgáéval nagyjából azonosak, következésképp a Tápió már erősen alföldi jellegű ; erre utal kora tavaszi, olvadásos árvize is. A Tápió vízhozamviszonyait az 59. melléklet részletezi. A Zagyva vízgyűjtőjén a kis vízhozamú vízfolyások — a Tarján patak, a Tápió, a Tárná patak — vizének minőségét az elvezetett kommunális és ipari szennyvizek (Salgótarján, Selyp, Lőrinci, Hatvan), valamint a bányavizek határozzák meg. A Zagyva felső, Tarján patak feletti szakaszát a nagy szervetlenanyag-tartalom jellemzi. Az igen szennyezett állapotú Tarján patak alatt minden vízminőségi összetevő értéke kedvezőtlenné válik; különösen nagy a víz NH4+ tartalma (átlag 5,75 mg/1) és a KOIk értéke (átlag 47 mg/1). A vízfolyás középső szakaszán, a vízhozamhoz mérten jelentős mennyiségű szennyvizek növelik a víz szervesanyag-tartalmát. A Tárná patak főleg szervetlen anyag tartalmú vize hígítás révén csökkenti a Zagyva szerves szennyezettségét. A Körös négy, határainkon túl eredő vízfolyás vizeit gyűjti össze és vezeti a Tiszába. A le- gyezőszerűen egyesülő négy folyó, a felsorolásban délről északra haladva, a Fehér-, a Fekete- és a Sebes-Körös, valamint a Berettyó. A Fehér- és a Fekete-Körös már magyar területen egyesül és Körös néven halad tovább, bár — szakaszmegjelölésként — KettőséKörös elnevezés is használatos. A Berettyó vize a Sebes-Körös közvetítésével jut a Körösbe. A Sebes-Körös torkolata alatti szakaszt Hármas-Körösnek is nevezik. A folyó alsó szakaszán ömlik be a síkvidéki vízgyűjtőjű Hortobágy—Berettyó, amely a Keleti-főcsatornán keresztül a Tisza felől is kap vizet. A Körös a Tisza második legnagyobb mellékfolyója. Vízgyűjtő területe 27 537 km2; e területnek csak a harmada hazai, kizárólagosan síkvidéki, belvizes terület. A rendszer folyóinak vízjárása tehát határainkon túl alakul ki. A vízrendszer fő folyójának a Fekete-Köröst tekintik, amelynek vízgyűjtője a Bihar legmagasabb csúcsáig emelkedik, viszonylag rövid szakaszon. A Fehér-Körös vízgyűjtője alacsonyabb, a fő vízfolyás hosszabb. A Sebes-Körös vízgyűjtője a Fekete-Köröséhez hasonló. A mellékfolyók közül ugyan a Berettyónak a legnagyobb a vízgyűjtő területe, de annak 2 3-a még síkvidéki, alföldi terület és a hegyvidéki rész vízgyűjtője is a viszonylag alacsony fekvésű Meszes dombság. A határon túli részen igen meredek Fekete- Körös vízszínének esése a magyarországi szakaszon alig 10—12 cm/km. Ugyanennyi a felső szakaszán kevésbé nagy esésű Fehér-Körös és a Kettős-Körösnek nevezett szakasz itteni esése. A Sebes-Körösnek határon túli esése nem éri el a Fekete-Körös esését, de a hazai szakaszon a vízszínesés a Berettyó beömléséig 25 cm/km, ez alatt 15 cm/km. Ennek megfelelően a hazai szakaszon — nevének megfelelően — a Sebes- Körös vize a gyorsabb. A legalsó szakaszon a vízszintet a Tisza szintje alakítja. Itt — a viszonylag ritka — permanens víz járású időszakokban a vízszínesés 5 cm/km alatt van; ennek megfelelően a Tisza árvízi időszakban 100—120 km hosszon is visszaduzzaszt a Körösbe. A négy folyó vízjárása a vízgyűjtő területeinek magassági viszonyai és a mederesések szerint alakul. A meredek felső szakaszú és magas- hegység déli lejtőin eredő Fekete-Körös árvizei hamar lerohannak és már februárban jelentkeznek; viszonylag ritkán húzódnak át áprilisra. Az alacsonyabban eredő Fehér-Körös olvadásos eredetű februári árvizei a Fekete-Körös olvadásos árvizeit sokszor megelőzik. Az áprilisi olvadásos nagyvíz a Fehér-Körösön valamivel ritkább. A legmagasabb vízgyűjtőjű és a Bihar északi oldalán eredő Sebes-Körös hóolvadásból származó árvizei áprilisban jelentkeznek, de sokszor má76
