Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 10. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai

pítható, hogy legfontosabb eredménye a többoldalú kapcsolatok elvi indítékainak, továbbá a közös vízgazdálkodási keretterv szükséges és kölcsönösen előnyös voltának felismerése és rögzítése, valamint az együttműködés célszerű intézményi és eljárásbeli formáinak kialakítása. Tekintetbe kell venni azt is, hogy az első tervezetként elkészült Keretterv mind elvi alapjaiban, mind főbb eredményeiben az extenzív gazdasági fejlődés időszakának jellegzetes vonásait tükrözi. Ebből adódóan több vonatkozásban elmaradt a különböző igénykielégítési szintekhez tartozó gazdasági és társadalmi előnyök és ráfordítások átfogó mérlegbe állítása; ma már adatszerűén is egyre határozottabban megállapítható, dokumentálható, hogy a Kerettervben alapul vett igényszintek egy része irreálisan magas. Emiatt a vizsgálatok végeredményeit összefoglaló következtetések és beavatkozási elgondolások — bár hidrológiai és műszaki tartalmukat tekintve helyes és korszerű ismereteken és módszereken alapulnak — önmagukban még nem alkalmasak a Tisza-völgyi ötoldalú együttműködés főbb irányainak és feladatainak kijelölésére.

Az országhatárokkal jelentékeny mértékben megosztott felszíni és felszín alatti vízrendszerek vízminőség-védelmi koncepció tervének és hosz- szú távú programjának kidolgozása terén az intenzív gazdasági fejlődés kívánalmai és adottságai szerint az alábbi főbb szempontokhoz célszerű igazodni:

— a vízminőség-védelmi együttműködést megalapozó feltárásokat és elemzéseket mindig „rendszereivűen” , azaz a szeny- nyező forrásokig, pontosabban azok szabályozásának lehetőségéig és feltételeiéig visszanyúlóan kell végezni;

— az együttműködési tevékenységet — a fenti elvből adódóan, valamint a Rajna és más külföldi példák tapasztalataira támaszkodva — két szinten Célszerű megvalósítani. Egyrészről a vízügyi-műszaki szinten, amelyen a közös vízminőségi állapot-rögzítések és a főbb műszaki szabályozási lehetőségek feltárása a legfontosabb feladat ; másrészről a helyi, körzeti, vagy központi gazdaság- irányítási szinten, ahol a szóba jöhető szabályozás mértékét és módozatait, valamint a költségmegoszlást és a megvalósítás más feltételeit érintő döntések történnek;

— a vízminőség-védelmi együttműködés elvi alapjai tekintetében abból a tapasztalati tényből kell kiindulni, hogy „a szennyező köteles minden költséget viselni” elv logikailag helyes és etikailag méltányos, de gyakorlatilag — a károkozási és kárelhárítási folyamatok sokrétűsége miatt — még országon belüli vonatkozásban sem valósítható meg;

— az együttműködés politikai, intézményi és társadalmi vonatkozásainak megítélésében és kialakításában abból a tényből kell kiindulni, hogy a vízminőségi károkozásiban

és a károk következményeinek viselésében az országhatárok gyakorlatilag sohasem jelentenek merev és egyértelmű elhatárolást; a felsőbb eredetű szennyeződésnek mindig vannak az országhatár feletti szakaszon is károsultjai, és az országhatár alatti szakaszon is igen gyakran vannak olyan vízhasználók, akiknek nem érdeke a szabályozás mértékének, vagy hatékonyságának fokozása.

Az a kívánalom, hogy a többcélú folyóhasznosítás és a vízgyűjtő területenkénti átfogó és hosszabb távú tervezés kérdései megfelelő helyet és súlyt kapjanak az együttműködés fejlesztésében, természetesen nem csökkenti, hanem tágítja és növeli a szakágazatonkénti és tárgykörönként (árvízvédelmi, folyószabá 1 у о zás i, belvízvédelmi, vízellátási, mederrendezési stb.) együttműködés feladatkörét és szerepét. Ezeket a szakágazati tevékenységeket — amelyekhez a hat évtizedes hazai vízügyi együttműködési tevékenységeknek mind a szakmai tartalom színvonala, mind pedig az adott helyzetekhez mindig jól alkalmazkodó következetes együttműködési készség tekintetében számos kiemelkedő eredménye fűződik — a soron következő időszakban sajátos adottságaik és feladataik szem előtt tartásával két irányban kell bővíteni és továbbfejleszteni. Egyrészről hosszú távú fejlesztési koncepciójukban és tervükben kapcsolódniuk kell a többcélú folyóhasznosítás és víz- gyűjtőnkénti átfogó vízgazdálkodás adottságaihoz és lehetőségeihez; másrészről az intenzív fejlesztési irányzat elvárásai és feltételei szerint fokozottabban előtérbe kell helyezni a szakágazati szolgáltatások gazdasági és társadalmi hasznosulásával kapcsolatos igény elemzéseket és hatásvizsgálatokat.

Az árvízvédelem fejlesztési és együttműködési kérdései hidrológiai, műszaki és gazdasági tartalmukat tekintve alapvetően rendszerjelle- güek. Ez azit jelenti, hogy egyrészről a teljes vízgyűjtő területre ki kell terjedniük, másrészről a felmerülő társadalmi igények legmegfelelőbb módozatának kiválasztásában a műszaki, gazdasági és igazgatási szabályozás valamennyi szóba jöhető módozatát figyelembe kell venni. Ebben a fontos vonatkozásban a hazai együttműködési tevékenységek különlegesnek és kivételesnek mondható helyzetben alakultak ki és haladtak előre egészen a legutóbbi évekig. A Tisza és más nagyobb folyóink mentén az árvízvédelmi államközi együttműködés megindulása éppen arra az időszakra esett, amikorra a védőtöltések rendszerének kiépítése lényegileg már befejeződött. Ebből következett, hogy az árvízi együttműködés főbb feladatai hosszú időn át a gátrendszer védőképességének fenntartására és esetenkénti növelésére korlátozódó műszaki irányzatú határvízi feladatként voltak elláthatóak. Ez az adottság azonban egyrészről a folyóhasznosítás terén kialakulóban levő újabb korszakváltással, a folyó- csatomázás és a hegyvidéki víztározás előtérbe kerülésével, másrészről a védelmi biztonság

493