Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 6. Települési vízgazdálkodás
6.21. A lakosság és az intézmények szennyvízelvezetése. A települések csatornaellátottsága A közüzemi csatornázottság elmaradottságát — a vízellátás elsődleges megoldásának igénye mellett is — nagy erőfeszítések árán csak viszonylag elfogadható szintre sikerült emelni. A közcsatornázás közel negyedszázados fejlődését a csatornázott területen élő lakosságnak az ország összes lakosához viszonyított arányát a 111.—82. táblázat érzékelteti. III. -82. táblázat A közcsatornával ellátott lakosság arányának alakulása (1945-1980) % 1945 1960 1965 1970 1975 1980 Városokban 32 50 54 57 63 72 Községekben1 2 3 8 12 Ország 18 23 25 28 33 43 A szennyvízelvezetés, tisztítás és elhelyezés tehát igen alacsony szintről indult. Ekkor csak Budapestnek és néhány nagyobb városnak volt csatornaművé s a tisztított szennyvíz mennyisége sem volt számottevő. Az 1945—65 közötti években csak az iparfejlesztéssel érintett helységekben létesült vagy bővült a csatornaellátottság. A vízellátás dinamikusabb fejlődéséhez képest a csatornázás viszonylagos elmaradását kifejezően mutatja a lakosság ellátottsági arányszámainak különbsége (III.—83. táblázat). III.-83. táblázat A vízellátás és csatornázás aránya 0/ 1945 1960 1965 1970 1975 1980 Közműves vízellátottság 22 33 44 55 66 75 Közműves csatornázottság 18 23 25 28 33 43 Eltérés 4 12 19 27 33 32 A közcsatorna által nyújtott szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő lakosság aránya azonban lényegesen kisebb, 1980-ban ez az arány 34% volt. A közcsatornázásnak a közüzemi vízellátástól való fejlődésbeli lemaradása főként arra vezethető vissza, hogy a csatorna a legköltségesebb közmű, így a közüzemi csatornázásnak jól meghatározható gazdasági korlátái vannak. A csatornázás gazdaságossági tényezői között kiemelkedő jelentősége van az egy főre, illetve lakásra jutó csatornahossznak, valamint az intézmények és a helyi ipar elhelyezkedésének. Ennek megfelelően közüzemi csatornamüvek létesítése elsősorban a települések sűrűn lakott területére, főként a városok belterületeire összpontosult. Ehhez a gazdasági megfontolásokon kívül az is hozzájárult, hogy a nagy tömegben, koncentráltan megjelenő szennyvíz környezeti ártalma is itt a legveszélyesebb. Amíg tehát a települések többszintes, sűrű beépítettségű területein a csatornázottság létkérdés, addig a szétszórtan beépült városrészekben, ill. községekben élő lakosság közüzemi csatornaellátottságának szükségessége alapos megfontolást igényel. Ezeknek indokoltságát általában a helyi tényezők és lehetőségek döntik el. A csatornaépítés és -fejlesztés alapvetően a településszerkezethez kötődik. Lényegesen befolyásolhatják továbbá a települések terepadottságai és egyéb helyi tényezők. Az eddigi megállapításokat a vízellátás és csatornázás 1980. évi helyzetét bemutató összeállítás is alátámasztja. A fejlődés területi aránytalanságai szembeöt- lőek, azonban ezeket részben a gazdaságossági korlátok hozták létre. A csatornahálózat zömmel a városokra korlátozódik, s az új hálózatok építése a lakótelepek létesítéséhez kapcsolódott. Különösen szembe tűnő, hogy nemcsak a vidéki települések nagy részén nincs csatornázás, hanem Budapest több peremkerülete sincs csatornázva. A fővárosi lakosságnak is csak mintegy 80%-a, a csatornahálózattal rendelkező városok lakosságának 42— 45%-a, a községekben pedig a lakosság 2—3%-a tekinthető ellátottnak (111.—84. táblázat). Az ország kereken 3100 településében (város és község) 10,7 millió lakos él. Amíg 283 település népessége közel 7,3 millió fő, addig 2839 község lakos száma 3,4 millió fő. E szétszórtság ellenére a kis településében élő lakosság — a vízellátásról szóló fejezetben kifejtettek szerint — mind sürgetőbben igényli a városias jellegű komfortot, mert a gazdaság jelenlegi fejlődési tendenciáit figyelembe véve, az itt lakó népesség jövedelme — gazdálkodási tevékenységük nyomán — kedvezően alakul, a népességmegtartó erő növekszik. A korszerű komfortos lakások igénylik a szennyvizek ennek megfelelő elvezetését és elhelyezését. Ez azonban nem mindig közüzemi csatornamű építésével, hanem egyedileg oldható meg. A vízellátottság és csatornázottság közötti különbségből is következik, hogy а szennyvizeket ma is elvezetik, legtöbb esetben azonban műszaki megoldásában szakszerűtlenül, ami esetleg helyi környezeti ártalomhoz vezet. Jelenleg mintegy 1500 községben van vízvezeték, ugyanakkor mindössze 154 községben van közcsatorna. Az egyes település-csoportok csatornázottsága és a csatornát ténylegesen használók száma, aránya a III.—85. táblázat szerint alakul. A 10 000 fő alatti települések csatornaellátottsága alacsony. A csatornázott községek számaránya is kevés, ezen belül rendkívül alacsony a csatornát ténylegesen használó lakosság aránya. 408
