Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 5. Vízrendezés
Fajlagos teljesítőképesség l/s •km? III.—57. ábra. A fajlagos teljesítőképesség és a csatornasűrűség kapcsolata (Tisza-völgyi belvízrendszerek) kiépítettségre vagy egyéb (speciális) körülményekre utalnak. Pl. az erősen veszélyeztetett 45. és 62. jelű rendszereknél kevésnek tűnik a teljesítőképesség és a csatornasűrűség is; az 55. és a 79. jelű rendszernél a teljesítőképességgel lehet baj. A teljesítőképesség értékelése egyébként meglehetősen bonyolult feladat, mert figyelembe kell venni még a rendszer vízgyűjtő területének nagyságát és alakját, a befogadóba történő bevezetések számát, a szomszédos rendszerekkel való összekapcsolás (együttműködés) lehetőségét st>b. A fajlagos teljesítőképesség átlagértéke a Tisza-völgy mérsékelten veszélyeztetett rendszereméi 17 l/s km2, a közepes 'kategóriában 23 I s km2, az erősen veszélyeztetett rendszereknél 45 1 s km2. Ezek a teljesítőképessé- gi értékek — a belvízi tájegységek lefolyásvizsgálata szerint — a kb. tíz évenként egyszer előforduló dekád-defolyásnak felelnek meg; tehát mint átlagok elfogadhatók volnának, de az átlagosnál alacsonyabb kiépítésnél nehézségek támadhatnak, különösen azoknál a rendszereknél, ahol a tényleges teljesítőképesség jelentősen elmarad a névlegestől. 5.12. A síkvidéki vízrendezés fejlesztése A síkvidéki vízrendezés helyzetének értékelése már rávilágított bizonyos elmaradottságokra, hiányosságokra, kellemetlen tapasztalatokra, s bemutatta, hogy a belvízkárok milyen tetemes összeget tesznek ki. Mindezek a fejlesztés szükségességét támasztják alá. A síkvidéki vízrendezés további fejlesztésére még akkor is szükség volna, ha a mezőgazdaság és a település- hálózat nagyobb igényeket nem támasztana, márpedig a mezőgazdasági termelés fejlesztése (ami rendkívül fontos népgazdasági érdek) jelentősen növelni fogja a veszélyeztetett értéket, tehát növekedni fog a kárérzékenység, ami hatékonyabb vízrendezést követel, s a település- hálózat fejlesztése következtében is egyre nagyobb igényt kell majd a vízrendezésnek kielégíteni. A síkvidéki vízrendezés egészén belül a legnagyobb ütemű fejlődés a mezőgazdasági üzemi vízrendezés terén várható. Folytatódni kell annak a folyamatnak, ami az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére volt jellemző. A korábbiaknál még nagyobb szerepe lesz a táblán belüli tökéletes vízrendezésnek, így a drénezésnek, esetleg tereprendezések elvégzésének. Az általában kis terepesés miatt az üzemi szivattyútelepek széles körű térhódítására kell számítani. Az üzemi csatornahálózat sűrűségét összességében növelni kell, de csak egy józan határig, mert a csatornák — különösen nagyobb bevágás esetén — számottevően csökkentik a mezőgazdaságilag művelt területet, s növelik a fenntartási-üzemelési gondokat. Éppen ezért a drénezett területeken kívánatos volna a zárt gyűjtők kiterjedtebb alkalmazása, de ennek gazdasági megfontolások szabnak határt. Közismert gazdasági nehézségeink a síkvidéki vízrendezésben is az ésszerű, optimális megoldások keresését és alkalmazását sürgetik. A túlméretezések és a felesleges munkák elkerülése érdekében nagyobb súlyt kell fektetni a síkvidéki üzemi vízrendezés elvi alapjainak kutatására és gazdaságosságának vizsgálatára is. A fölösleges, kárt okozó vizek gyors elvezetésén kívül a mezőgazdaság számára — száraz körülmények között — a természetes csapadék minél jobb megőrzése is fontos. A fizikai (szükség esetén kémiai) talajjavítással egybékötött drénezés ezt is elősegíti, de lényeges a vízvisszatartást szolgáló agrotechnikai módszerek alkalmazása is. Végül is a táblán belül a korábbinál sokkal szabályozottabb vízviszonyokat kell megteremteni. A vízrendezés fejlesztésének tervezésénél gondolni kell az öntözés esetleges későbbi bevezetésére is, azaz arra, hogy a táblák és a vízrendezési művek kialakí370
