Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 4. Árvízvédelem, folyószabályozás és víziutak, tószabályozás
a tó távlati vízminőség-védelme érdekében átfogó vízvédelmi beavatkozások is szükségesek. A Kis-Balaton 75 km2-es védőrendszerének első ütemét a VI. ötéves tervben, a második ütemét 1987-ben működésbe kell helyezni. A Balatonba torkolló kisvízfolyásokon torkolati vízvédelmi rendszereket kell létesíteni. Az idevonatkozó létesítési program 1984-ben elkészül. A tó belső tápanyagterhelésének és iszapszennyezettségének csökkentése érdekében, elsősorban a Keszthelyi- és a Szigligeti-öbölben, továbbá strandokon és más iszapfelhalmozó helyeken (öblözetefeben, vízfolyások torkolatában, szennyvízbevezetéseknél) medertisztító és vízvédelmi rétegkotrást kell végezni. Biztosítani kell a kikotort mederanyag környezetkímélő elhelyezését. A tó medrében található vízinövényzetet (nád, gyékény, hínár stb.) az ökológiai és vízminőségvédelmi követelmények szerint kell kezelni. A tószabályozás a Balaton vízháztartási egyensúlyának megtartására, az optimális vízszint tartására, a partok védelmére és rendezésére, továbbá a mederviszonyok és a vízminőség javítására irányul. A vízszinttartási szabályzat szerint a tó átlagos (nyugalmi) vízszintjét a siófoki vízmércére vonatkoztatott -)-70 és +100 cm-es érték között kell tartani. Vízminős ég-védelmi okokból és rendkívüli esetekben ettől eltérő vízszinttartás átmenetileg elrendelhető. (Lásd III.—4.32. fejezet és III.—-42. ábra.) A Sió-csatorna és a siófoki leeresztő zsilip 80 m3/s-os levezetőkapacitását figyelembe véve, a 100 cm-nél magasabb vízállások előfordulását 95%-os valószínűséggel, a 70 cm-nél alacsonyabb vízszintek előfordulását pedig közel 70%- os valószínűséggel lehet elkerülni. A vízszintszabályozás biztonságának fokozása és a vízm inőség-"szabály ozás érdekében 1995-ig be kell fejezni a Sió-csatornán megkezdett mederbővítési és mederrendezési feladatokat, 58 km hosszúságban. A partszabályozás elsősorban a belterületek védelme és a parthasználat (strand, kikötő stb.) céljából szükséges. A 102 km szabályozott partvonalból 77 km végleges, a többi ideiglenes jellegű. A szabályozott parthosszból közhasználatú (kemping, strand, sétány) partszakasz 59 km. A 2010-ig véglegesen szabályozott partok hossza 115 km- re, ezen belül a közterületi partoké 100 km-re növekszik. Az előirányzott szabályozások végrehajtása után az összes parthossz 51%-a (120 km) természetes állapotban marad. Az ideiglenes, nem megfelelő vonalozású és kialakítású partvédőművek, valamint a szennyzugok túlnyomó része megszűnik, továbbá a szabályozott partok mentén a szanálásokkal együtt folyamatosan kialakulnak a közterületek. A partszabályozások a számításba vett 780 ezer fő üdülőterületi csúcslétszámból egyidőben strandoló mintegy 300 ezer fő kultúrált elhelyezését teszik lehetővé; az északi part strandjain 125 ezer, a délin 175 ezer fő, — átlagosan 10—12 m2 egy főre jutó területen — tartózkodhat. A partszabályozási műveket a továbbiakban a tudományos kutatás és műszáki fejlesztés eredményeinek felhasználásával kell kialakítani. A partszabályozáshoz csatlakozó kikötőfejlesztés keretében a vitorlás sport feltételeinek javítása érdekében 9 nagyobb kikötőt 200 hajó befogadására kell alkalmassá tenni, s 21 új sport- hajó-kikötőt kell létesíteni, összesen 1500 hajó számára. A horgász- és egyéb célú csónakok kikötésére mintegy 40 új csónakkikötő létesítése szükséges. A balatoni személyhaj ó-forgalom zavartalan lebonyolításához el kell végezni 17 közforgalmú kikötő rekonstrukcióját, illetve bővítését. A mederelfajulások megszüntetése, a felisza- polódás csökkentése, valamint a különböző mederhasználatok feltételeinek biztosítása és a vízminőség javítása érdekében mederszabályozást kell végezni. A kutatási eredmények és az iszaptérképek figyelembevételével 2010-ig terjedő időszakra kotrási programot kell készíteni, beleértve az erősen szennyezett mederszakaszok és a közcélú strandok kotrását is. Ebben meg kell határozni a kotrási helyeket és a kitermelt mederanyag környezetkímélő elhelyezését. 1987-ig mintegy 8—10 km2 területen („A” fokozat) 2010-ig további 20—25 km2 mederterületről kell az üledék felső rétegét eltávolítani („B” és ,,C” fokozat). Ezen túlmenően a partszabályozásokhoz kapcsolódó kotrásokról, a hajóutak és kikötők fenntartásáról, a felmerülő igények szerint gondoskodni kell. A feladat végrehajtásához a meglevő kotrókapacitás átalakításával és bővítésével új kotrási technológiát kell bevezetni, amely alkalmas a mederüledék 30—60 cm vastagságban való eltávolítására. Ki kell jelölni a víziállások (stégek) létesítésére alkalmas partszakaszokat. Elsősorban köz- használatú stégek telepítése engedélyezhető. Felépítményes stég a Balatonon nem létesíthető; a meglevőket meg kell szüntetni. A meder és partszakaszok fokozott ellenőrzésére és a vízügyi felügyelet hatékonyabb ellátására bővíteni kell a vízügyi partőrhálózatot. A Balaton vízgyűjtőjének teljes kiterjedése 5774 km2, melyből +100 cm-es legfelső szabályozásnál 605 km2 a Balaton vízfelülete (a VI- TUKI 1975-ös felmérése). A vízgyűjtőn végzett vízrendezési munkákat a Balaton vízminőség-védelmi érdekei szerint kell végezni. Mezőgazdasági területeken a vízrendezés alapvető céljának a lehullott csapadék helybeni hasznosítását kell tekinteni. Káros belvizek rendezett elvezetését a vízvédelem követelményeinek megfelelően kell megoldani. Az utóbbi évtizedekben végzett mérések szerint a felszíni vízfolyások nagy mennyiségű szerves anyagot, nitrogént és foszfort szállítottak a Balatonba és az ebből eredő terhelés következtében is romlott a Balaton vízminősége. 354
