Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 3. Többcélú nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek
További síkvidéki tározási lehetőségek varrnak a Tisza bal parti, hortobágyi területén. A jelenleg 10 millió m3-re való kiépítés alatt álló Veresmarti tározó a távlatban kereken 60 millió m3nre bővíthető; ez a tározó is szivattyús feltöltésű- lenne. Ami a tározók szivattyús, vagy duzzasztóművel kombinált gravitációs megtöltésének alternatíváit illeti, a bodrogzugi tározóval kapcsolatos vizsgálatok igazolták, hogy a szükséges duz- zasztóművek és tápcsatornák költségei minden esetben olyan nagyok, hogy a gravitációs megoldás nem gazdaságos. Szivattyús megtöltés energiagazdasági okokból csúcsidőn kívüli időben előirányozható, mintegy 20 órás napi üzemmel. A Hemád mellett Onga közelében tervezett tározónak a tiszai vízpótláson kívül árvízcsökkentő és talajvízdúsító szerepe is lenne a miskolci térség vízellátásában. A tározó vízpótlásra szolgáló térfogata 120 millió m3. Aránylag nagy térfogatú a Tiszadobtól nyugatra eső, 7000 ha-os mentett területen vizsgált lnérháti tározó. Két változata van, az egyik 7 m, a második 9,5 m vízmélység mellett 460, ill. 620 millió m3 vizet tárolna. Az aránylag költséges magas töltés (9—11 m) miatt viszonylag nagy a fajlagos tározási költség. A folyómedren kívül eső, említett tározóknak közös tulajdonsága, hogy azokat minden tavasz- szal fel kell tölteni, függetlenül attól, hogy lesz-e az adott évben vízpótlásra szükség, vagy nem. A felöltés után következő 3—4 hónapos időszak vízjárási viszonyai előre nem láthatók. Előfordulhat az is, hogy egy korai kisebb vízhiány esetén felhasználjuk a vizet, és egy későbbi nagyobb vízhiányra már nem marad víz. Az évek nagy részében pedig feleslegesen tartjuk a vizet a tározóban, s még a szivattyúzási energia is kánbavész. A folyómedren kívüli tározás szükségessé teszi jelentős nagyságú területnek a mezőgazda- sági termelésből való kivonását; átlagosan 5 m vízmélységű tározó esetén 1 millió m3 víz tározásához 20 ha területre van szükség. A tározókból kiszolgáltatható víz fajlagos költségét tehát nagymértékben növeli, hogy a tározóra csak ritkán van teljes mértékben szükség. A VIZITERV-nek az 1901—1960 közötti időszakra vonatkozó részletes vizsgálatai alapján Kankus Pál összeállította a Kisköréig feltételezett 500 000 ha-ra berendezett öntözőterületék vízhiányait. Eszerint a 60 évből 30 éven át a tenyészidőiben nem lett volna vízhiány, 10 évben 100—200 millió m3 közötti, 4 évben 200— 300 millió m3 közötti és így tovább a hátralevő 16 évben 300 és 941 millió m3 közötti vízpótlásra lett volna szükség. A 60 évben a vízhiány átlaga 176 millió m3 volt, míg a 12 legszárazabb év átlaga 659 millió m3. A III.—27. és III.—29. ábrák feltüntetik a vizsgált meder- és síkvidéki tározókat. A meder- tározókban 770, a síkvidékiekben 180, összesen tehát 950 millió m3 tározható. A fentiek szerint a tározókból ténylegesen kiszolgáltatott víz fajlagos költsége nagymértékben függ az év vízjárási viszonyaitól, hiszen az éves költség gyakorlatilag azonos, akár használjuk a tározót, akár nem. A tározók hasznosulásának fokozása érdekében vizsgálatok folytak más vízgazdálkodási és egyéb (pl. energetikai) hasznosítás érdekében. A vizsgálat eredménye szerint e tározók belvíztározási vagy árhullámcsökkentési hatása gazdaságilag nem számottevő. Kiegészítő halgazdasági hasznosítás csak extenzív gazdálkodást tesz lehetővé. Felmerült a tározókból lebocsátott víz energetikai felhasználása, vagy napi csúesener- gia-termelés reverzibilis vízgépekkel. Ez a hasznosítás is gazdaságtalan lenne, egyrészt az igen nagy beruházási igény, másrészt a garantált teljesítmény alacsony értéke miatt. 3.33. A Duna—Tisza összeköttetés A Duna és Tisza csatornával történő összekötésének terve már a múlt században is felmerült. A különböző időkben végzett vizsgálatokban a csatorna szerepe többször változott. Régebben a víziközlekedés, majd a vízátvezetés volt a fő célkitűzés. Az egyes változatok kidolgozásánál és értékelésénél alapvető szempont a fokozatos — az egyes ágazatokban jelentkező igénynövekedésnek megfelelő — kiépítés lehetősége. Többcélú változatnál a költségek az egyes ágazatok között megoszthatók; így egy-egy ágazatra kisebb költség jut, mint önálló, egycélú változatnál. Szükséges azonban, hogy az egyes kielégítendő célkitűzések közel egyidőben jélentkezzenek és egymáshoz hasonló ütemben fejlődjenek, mert különben kihasználatlanok lennének a lekötött eszközök. Az öntözések vízellátásához szükséges vízpótló létesítmények csak nyáron és főleg száraz években szükségesek, tehát gazdaságosabbak a kis beruházási költségű és az igények viszonylag lassú növekedéséhez igazodóan fejleszthető kapacitású létesítmények. Hajózócsatornát nem lehet — legalábbis gazdaságosan és a már megindult hajózás akadályoztatása nélkül — fokozatosan kiépíteni. A minimális méretű IV. kategóriájú Duna—Tisza- csatoma évente 20—30 millió tonna szállítására volna alkalmas, míg a várható forgalom az OMFB tanulmánya szerint 10—15 év alatt emelkedhetne évi 6—10 millió tora. így joggal felmerült a kis beruházású és jól fejleszthető egycélú vízpótló létesítményekkel való összehasonlítás szükségessége. Az alábbiakban áttekintjük a Duna—Tisza összeköttetéssel kapcsolatos eddigi változatokat. A Duna—Tisza-csatorna A Duna—Tisza-csatornára vonatkozó korábbi és újabb keletű változatok a közelmúltban kerültek részletes felülvizsgálatra. 304
