Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
irányába ösztökél. Ez a fékezés alapjában érthető és helyénvaló is, amennyiben valóban túlszabályozásról van szó. Csakhogy a vízügyi jogterület a rendszer kitöltése és a joganyag megújítása tekintetében — mint az előzőeikben vázoltuk — inkább hiányos, mintsem túlszabályozott. Ilyen veszély legfeljebb az „időközi” jogban léphet fel, — bár jelenleg erre sem jellemző. A jogfejlesztés feltételei A feltételek között elsőként a személyi feltételeket kell megemlíteni. A vízügyi jog művelése — a személyi elemekkel is összefüggő — sajátos problémáit is előtérbe helyez. A vízügyi tevékenység összetett: műszaki-szakmai (szakági-gazdasági) és jogi-szakmai (igazgatási) funkciók együtthatásából áll. Így a jogalkotás is: egy jó szakmai alapozó anyag (megalapozott koncepció, jól átgondolt összefüggések és hatásmechanizmus, olykor egymástól látszólag távol fekvő rendszeri elemek együttlátása stb.) ölthet testet a jogszerkesztő kezében szabályozási elem, vagy jogszabály formájában. A vízügyi jogi munka — jogalkotás vagy jogalkalmazás egyaránt — mindig műszaki szakigazgatási és jogi szakemberek együttműködésének az eredménye. Ennek a kölcsönös (műszáki-jogi-gazdasági) személyi feltételei és szemléletének kiszélesedése alapja a hatékony jogfejlesztő munkának. Mivel a Vt. által keretjogszabályként összefoglalt jogi szabályozás — az Alkotmányból kiindulva — a szocialista társadalmi-gazdasági rend alapelveivel egyezik, sőt az általános jogfejlődés a gazdasági fejlődés elemeként éppen vízügyi jog korábban kodifikált elveit terjeszr tette ki a társadalom és gazdaság más területeire (társulások), a vízügyi jog alapjai a jövőre időtállónak tekinthetők. Az elvi kiindulás és a gyakorlati megvalósulás közötti rés elsősorban azzal zárható, hogy a jogfejlesztésnek mindenkor a meglevő joganyagból kell kiindulnia. Akár a meglevő jogszabályok felújítása (rekonstrukciója) a feladat, akár a szabályozási hézagok megszüntetése végett kell a Vt. keretszabályait részletekkel kitölteni, akár újonnan felmerült igények kielégítésére a vízügyi jogrendszer keretébe új jogintézményt kell beépíteni, mindenkor a meglevőt kell továbbépíteni. Csakis így érhető el, hogy az új szabalynanyag a rendszer megbontása nélkül tagozódjék be az adott 'keretekbe. Minthogy a jogszerkeszités fő ellenfele az idő, a vázolt követelményeknek időben elhúzva, egy többé-kevésbé következetesen előrehaladó folyamatban kell eleget tenni. Ebből következik a jogszerkesztési munkamódszer másik két segédmegoldása : — az egyik az időben tagozott fokozatosság, a munka helyes ütemezése, — a másik a munkába veendő jogszabály-egységek kiválasztása és sorrendjük helyes megállapítása, a súlypontozás. Sem az ütemezés, sem a súlypontozás nem csak a jogszabály-szerkesztőtől, és az ágazati elhatározástól függ, hanem azt a fejlődés külső körülményei menet közben sokszor és sok mindenben módosíthatják. Tény, hogy a jogszabályok kidolgozása időigényes munka. Nem kevésbé megokolt az is, hogy a sök szükséges közül elsősorban a gyakorlat által leginkább sürgetett jogszabályokat kell munkába venni. Ebben az időbeliségben azonban mindenkor a belső — rendszeri — egységnek kell a vezérfonalat meghúznia, hogy a lépésekben megszülető elemek a már vázolt módon kapcsolódjanak a meglevőkhöz, és egyben alapot teremtsenek a jövőben következő láncszemek összekapcsolásához is. Amikor azt mondattuk, hogy a jogfejlesztésnek a mai hatályos joganyagból kell (kiindulnia, elsősorban a Vt. és Vhr. szabályait és az ezek rendszerébe tartozó jogállományt tartottuk szem előtt. A Vízügyi Törvény (Vt. -j- Vhr.) a vízügyi ágazat alapjoga, amely igen csekély időközi módosulással mindmáig eredeti érvényben van. Mindenfajta vízügyi jogfejlesztés axiómája tehát, hogy ennek a törvénynek a rendszerét, alapelveit, alapvető szabályait és jogintézményeit — magát a törvényt — kell alapul venni; mégpedig azzal, hogy azt nem változtatjuk meg. A Vt. stabilitásának meggyőző indoka az — a már említették mellett — hogy — a vízügyi ágazati keretek és működés alapjában ma is teljesen megegyezőek a törvényi szabályozás idején szem előtt tartott és azóta is a törvény keretei között alakuló modellel, — a szabályrendszer, a jogintézmények és jogelvek — ugyancsak kereteikben és alapjaikban — teljességgel beváltak, érdemleges módosításra nem szorulnak. Az lehetséges, hogy a külső jogrend változásai következtében elkerülhetetlenné válnak kisebb korrekciók, vagy a belső ágazati intézmény-fejlődés hatásait feltétlenül szükséges érvényesíteni. Ezt azonban csakis az elkerülhetetlenül szükséges mértékben, a törvény szerkezetének és alapjainak lényegi érintése nélkül szabad végrehajtom, s nem szabad pusztán szövegkorrekciós okokból a törvényt módosítani. Ezekkel a jogalkalmazásnak kell megbirkóznia. A Vt. tehát nemcsak mint objektíve létező törvény érvényes ma is töretlenül, de az ágazati és az ágazaton kívüli jogalkalmazásnak is éppen úgy váltózatlanuil érvényes és hatékony alapja kell hogy legyen, mint a jogfejlesztésnek. Ez az ágazati tudatban ma elhomályosult. Megvan a hajlam a Vt. lekicsinylésére, forgalmon kívül helyezésére; esetleg egyszerűen az a sajnálatos tény, hogy nem ismerik, vagy már elfeledték működésünk vezérfonalát. Sokan kihívóan nem tartják korszerűnek, eléggé „mainak”, s mindenáron új 'szabályokat, új megoldásokat keresnék. Ez is téves és káros felfogás. Nemcsak a 281
