Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás

Bées) ipari és települési szennyvizei is megtisz­títva kerülnek a Dunába. Legfontosabb szá­munkra a Morva és a Vág folyókon levonuló, valamint a hazai Duna-szakaszon befolyó szennyvizek megtisztítása, aminek a Nagyma­ros—Adony közötti kavicsterasz értékes parti­szűrésű ivóvizeinek védelme miatt van különös fontossága. összegezve megállapítható, hogy a Duna táv­lati hasznosításának tervezésénél reálisan a je­lenlegi nagyságrendű és időbeni lefolyású víz­készlettel, továbbá a hazai szakaszon némi víz­minőség-romlással kell számolni. A Duna vízkészlete igen lényeges számunkra a távlatban a Tisza-völgy vízgazdálkodási fej­lesztése szempontjából is a tervezett — a tiszai vízhiányokat pótló — átvezetések miatt. A Du­na—Tisza köze legnagyobb részének fejlesztése is a Dunából történik főleg a Ráckevei-Duna- ágon keresztül, valamint egyéb egyedi vízkivé­telekkel. A Tisza-völgyben a vízgazdálkodási fejleszté­si lehetőségeinket Csehszlovákia, a Szovjetunió és Románia tiszai vízgyűjtőjére eső részein tör­ténő beavatkozások befolyásolják. Általánosság­ban megállapítható, hogy az eddigi tervek álta­lában igen nagy jövőbeli vízfelhasználással szá­moltak, amelyek ma nem tekinthetők reálisnak. Lényeges azonban a vizek minősége, amelyben aránylag kedvezőtlen a helyzet. Célszerű a felettünk levő tiszai vízgyűjtő te­rületet országonként áttekinteni. Csehszlovákia felől a Sajó, a Bódva, a Her- nád, a Ronyva és a Bodrog szállítja a vizet. Mennyiségi változást az eddigiekhez képest el­sősorban a kelet-szlovákiai öntözések nagyobb fejlesztése okozna. Tekintve a klíma- és talajvi­szonyokat, csak az eddig bejelentetteknél kisebb fejlesztés valószínű. A tározóépítések legna­gyobbrészt befejeződtek, már csak kisebb ivó­víztározásokat irányoztak elő. Az érkező víz minősége általában II. osztályú, kivéve a Sajó IV. oszt. minősítésű vizét. Fontos vízgazdálkodási feladat az egyre na­gyobb gyakoriságú és magasabban levonuló ár­vizek megfelelő elhárítása. A Szovjetunió felől érkező víz I. osztályú, sem ebben, sem a mennyiségben változás nem vár­ható. A lehetséges hegyvidéki tározók e század­ban előreláthatóan nem fognak megépülni; így a vízjárás az eddigihez hasonló marad. A tiszai vízkészlet-gazdálkodás külföldi befo­lyásolásában Románia a meghatározó mind a terület, mind pedig a lefolyás vonatkozásában, a Szamos, a Kraszna, a Körösök, a Szárazér és a Maros vízfolyásain keresztül. A lefolyó vizek mennyiségében az eddigi vízjárás lényeges vál­tozása nem várható. A régebben jelzett átveze­tésekkel, nagyobb öntözővíz-kivételekkel várha­tóan nem kell számolni. A vizek minősége ál­talában II. és III., kisebb részben IV. osztályú, így elsősorban ezekre kell tekintettel lenni. Összességében megállapítható, hogy a Tisza völgyében hazai területen folyó és tervezett munkák (kiskörei tározó fejlesztése, Csongrádi vízlépcső, dunai vízpótlás stb.) megfelelő fejlesz­téséhez a vízkészlet biztosítható. A további víz­gazdálkodási tervezést elsősorban a vízminőségi koncepció kialakítására kell koncentrálni, mind a külföldi, mind pedig a hazai szennyezési ha­tások kiküszöbölése érdekében. Felszín alatti vízkészletek A hazai vízkincs hasznosítható felszín alatti vízkészlete 18,5 millió m3/d-re becsülhető. Külö­nös értéke, hogy nagyobb része természetes kö­rülmények között, ivásra közvetlenül alkalmas, védett a felszíni szennyező hatásoktól (még ka­tasztrofális események idején is), s viszonylag egyszerűen hozzáférhető a felszíni vízfolyások­tól távol eső területeken is. Nagyon kedvező adottságunk, hogy — kevés kivételtől eltekintve — az országban szinte bár­hol lehet vizet kitermelni kisebb vízigényű ipari üzem számára. Ha ez nem így lenne, akkor rá­kényszerültünk volna a jelenleginél lényegesen több kisebb-nagyobb tározó építésére. Ez a ked­vező vízszerzési adottság lehetővé tette a nem­zeti erőforrás másirányú, produktív lekötését. A vízkészletek elhelyezkedését elsősorban a különböző vízvezető képességű földtani képződ­mények helyzete határozza meg. A készlet igénybe vételének lehetséges mértéke függ a vízvezető képesség mértékétől és az illető igény­be vett képződmény felszíni vizekkel való kap­csolatától, ahonnan a tartós utánpótlást kapja a képződmény. Az utánpótlódást a felszín alatti víz kiterme­lésével lehet elősegíteni, amely arányos a dep­resszióval. Talajvíz 73 000 km2-nyi területen van, kiter­melési lehetősége területenként jelentősen elté­rő. Az Alföld időnként igen magas, a terep­szinthez közel elhelyezkedő talajvizei csak he­lyileg és viszonylag kis intenzitással termelhe- tők ki. A jelentősebb talajvíz-kitermelés terüle­tei a folyók utánpótlódási övezeteiben helyez­kednek el. Kitermelés szempontjából leginkább az 1—2 1/s km2 (90—170 m3/d km2) lehetőség­gel kell számolni, de jó adottságú területeiken elérheti a 2—6 1/s 'km2 (170—520 m3/d ikm2) ér­téket. A hasznosítást azonban a túlfinom szem­cséjű víztartók és a vízminőség korlátozza. A hasznosítható készlet 3,5 millió m3/d. A partiszűrésű vízkészlet kitermelésére ösz- szesen közel 700 fkm hosszúságú hasznos folyó­szakaszon van lehetőség, ahol mintegy 7,5 mil­lió m3/d a vízkészlet (I.—18. táblázat). Legjobbak az adottságok a Duna, a Rába, a Mura, a Dráva és a Sajó—Hemád kavicstera­szán, továbbá a Tisza magyarországi felső és al­só szakaszán. Ivóvízhasznosítás esetén vas- és mangántala- nítás, esetenként savtalanítás szükséges. Több helyen nitrát- és ammónia-szennyeződés tapasz­talható. A hasznosítás mindinkább a vízminősé­gi problémák megoldásától függ. 254

Next

/
Thumbnails
Contents