Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 1. A vízgazdálkodás természetföldrajzi és vízháztartási adottságai

pátok és a Keleti-Alpok magas hegyvidékein tekinthető egyértelmű éghajlati jellemzőnek. A térszíni vízmérleg és a lefolyás sokévi átlagának alakulásálban Magyarország egész területén igen jelentékeny — gyakran 100—150%-ot is meghaladó — hatása van a helyi geohidrológiai adottságnak, és jelentősége az ariditás mértékével csak fokozódik. A Kárpát-medence belsejének — elsősorban a Nagyalföldnek és a Duna—Tisza közének — a jelentékeny mértékű párolgási vízhiánya hidrodinamikai szempontból azt jelenti, hogy a térszíni vízháztartás alakulását ezeken a területeken elsődlegesen és döntően az evapotranszspiráoió geohidrológiai és biológiai adottságai szabják meg. Azokon a területsávokon és foltokon, ahol a 'talajvízszint vagy a felszíni víztartók közelsége és a kapilláris vízmozgás külső (oldal irányú) vízutánpótlést biztosít, a helyi csapadéknál lényegesen több víz párolog el. Más területsávokon és foltokon viszont, ahol a talajvízszint mélyen van, és a kapilláris vízutánpótlódás sem éri el a gyökérzónát, az elpárolgás nemcsak a potenciális értéknél, de a helyi csapadéknál is kisebb lehet; ezek a területrészek tehát ariditásuk ellenére a felszín alatti víztartók és a szomszédos területek számára kisebb-nagyobb mértékű vízutánpótló- dást biztosítanak. A víznyelő és vízfogyasztó területsávoknak ilyen összekapcsolódása megfelelő domborzati és talajtani adottságok esetén kis távolságokon belül is kialakulhat (például a Nyírségben és a Duna—Tisza közén), és szerepe lehet a nagyobb térségeket egymással, illetve a medence peremvidékeivel, továbbá a felszíni vízrendszerrel és karsztos területek víztartóival összekapcsolódó, nagyobb mélységű vízvezető és víztartó rétegek vízforgalmának alakulásában is.

A vízháztartási egyensúly legsebezhetőbb pontja a térszíni párolgás, különösen a szemiarid—arid területeinken; a csapadékot az emberi beavatkozás alig tudja befolyásolni, a lefolyás pedig a csapadék és párolgás különbségeként áll elő.

A térszín vízháztartásának alakulásában, különösen a több évtizedes (vagy évszázados) léptékű feltárásában és értékelésében az éghajlat periodikus s periódus nélküli változásaival, ingadozásaival is számolni kell. Ennek figyelmen kívül hagyásával az emberi beavatkozásnak a vízháztartásra gyakorolt 'hatása értékelésénél félrevezető eredményre juthatunk. Az éghajlati ingadozások együtt járhatnak a csapadék, a hőmérséklet, a sugárzási viszonyok változásaival, s így közvetlenül kihathatnak a vízháztartás elemeire. A térszín adottságainak — mindenekelőtt a növényzetnek, kisebbrészt a talajoknak — megváltoztatása közvetve hatással van a vízháztartási adottságokra. Az emberi beavatkozások hatására folyamatosan, míg a ritkábban, valamely katasztrófikus jelenséggel ugrásszerűen megváltozó térszíni adottságok közvetlenül hatnak a vízháztartásra.

Az elmúlt évszázadok és évtizedek folyamán a Kárpát-medence térszíni folyamatait az emberi beavatkozások közül elsősorban az erdőborí- tottság mértékének megváltoztatása, a vízszabályozások és a talajművelés módosították. A vízszabályozások közvetlenül, a növényzeti változások és talajművelés, elsősorban a hőháztartási és a talajtani tényezőkön keresztül közvetve módosították a terület vízháztartása adottságait.

A vízszaibályozások közül különösen nagy léptékű volt a múlt század közepén a Tisza szabályozása. Következményként az addigiakban az év nagyrészében vagy egész éven át állandóan meglevő vízborítások területe jelentős mértékben lecsökkent.

22