Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
ALRENDSZEREK TAROZÁS MÓDJA TÁROLÁSI IDŐ PANGÓ VÍZ 1-2 NAPOS IDEIGLENES TAROZO 1-2 HETES VÉSZTÁROZÓ TÖBB HÓNAPOS VÍZKÉSZLET TÁROZO TÖBB ÉVES ÁTEMELÉS II. III. IV. TAB LA A ÜZEMI HÁLÖZA1 TORKOLATA // /z/ ZlA ÜZEMKÛZI HÁLÓZAT TOR К Ш i FOMUVI HA LÓZAT TORK BEFOGADÓ 11.—27. ábra. A belvízöblözetek vízelvezető és tározó elemeinek rendszere alsó vezérlésnél Eddig a nagytérségi hálózatok üzemeltetése általában a főmű felőli vezérléssel történt (II.—26. ábra). Az irányítói tevékenységet gyakorlatilag két ellentétes cél — a minimális térségi ‘kárra és az üzemeltetési költségek minimumára való törekvés — vezérli. A főmű felől a rendszer irányítója nem tekinthette át a kistérségi érdekeket, ezért a termelők egy részének a gyakoribb vízborítással kellett számolniok. A differenciált termelési feltételek figyelembevételéhez, valamint az összességében hatékony szabályozás megvalósításakor olyan nagytérségi üzemeltetési rend kialakítása szükséges, ami a főmű felőli vezérlés helyett a kistérség felőli vezérlést tekinti alapjának. A rendszer irányítása nem a főműnél (átemelő szivattyútelepnél) megjelenő vízmennyiségek alapján, hanem az üzemi vízkivételek és vízbevezetések érzékelésével, központi adatfeldolgozásukkal, és az üzemen belüli elemek bizonyos mértékű automatikus irányításával oldható meg. Ennek elvi sémáját a II.—27. ábra mutatja. A növénytermesztés jelenlegi színvonalán és mégin- kább az intenzitás várható fejlődése során nem engedhető meg, hogy tenyészidőben a táblán pangó víz keletkezzék, tehát azt a keletkezéséivel egyidőben el kell vezetni. Biztosítani kell, hogy a tábla a csapadékon és a talajvizén kívül máshonnan (külvíz) ne kapjon vizet, és ha a befogadó pillanatnyi állapota nem teszi lehetővé a bevezetést vagy beemelést, akkor gondoskodni kell a táblákról levezetett víz ideiglenes tározásáról, az elöntéssel szemben legkevésbé érzékeny kultúrán (pl. gyep). Az üzemi vízrendezés megfelelő állapota és működése előfeltétele a talajjavítások és a talaj- védelmi beavatkozások tartósságának, az öntözés bevezetésének. Az utóbbi 30 évben a táblásítás 10—15 évenként változott. Egy-egy területrendezéssel az üzemek vízlevezető hálózatának jelentős része megsemmisült. Ezért lehetséges egyrészt az, hogy bár a síkvidéki vízrendezés állami főműveinek teljesítőiképessége az utóbbi 20 évben kereken 30%-kal növekedett, az évi átlagos belvízi elöntések területe mégsem változott; másrészt az, hogy az üzemi vízrendezésre fordított eddigi beruházások ellenére kereken 3 millió hektáron (sík- és dombvidéki terület együtt) szükséges a vízrendezés kiépítése vagy javítása, mert az nem felel meg az előzőekben vázolt követelményeknek. Az üzemi vízrendezésben a talajcsövezés nagyobb arányú elterjedése főleg az ország sík területein nehézségekbe ütközhet az üzemi és a közös érdekű (állami, társulati) művek csatlakozásánál. A főművi csatornák zömének üzemi vízszintje nem, vagy csak igen nagy költségek árán süllyeszthető. A talajcsövezés viszont az eddigieknél 1—1,5 m-rel mélyebb vízszintet igényelne, ami síkvidéki területeinken nem megoldható. Az üzemi talajcsőhálózat összegyűjtött vizét automata szivattyúkkal lehet a befogadókba emelni. A termőhelyi adottságok eredményes és gazdaságos javítása, a fejlődő növénytermesztés feltételeinek megteremtése komplex meliorációval valósítható meg. A talajvédelemnek, a talajjavításnak, az üzemi vízrendezésnek és az öntözésnek egyaránt elsődleges célja — a függőleges víz- és sóforgalom kedvező alakításával, a vízszintes irányú vízmozgatással — a talaj vízgazdálkodási tulajdonságainak javítása és a termőhely vízháztartásának kedvező módosítása. A különböző módszerek, eljárások együttes alkalmazása növelheti a beavatkozások eredményességét, hatékonyságát, fgy alakult ki a komplex melioráció fogalma, mely a termőhelyi adottságok javítását összetetten, a különböző beavatkozások kölcsönhatásainak figyelembevételével kívánja megoldani egy-egy vízraj zilag és gazdaságilag összefüggő területen. A termőhelyi adottságok javítását célzó beavatkozás eredményessége olyan sokoldalú ismeretet kíván, mely csak több szakma összehangolt tervezői tevékenységével oldható meg. A hazai gyakorlat a komplex meliorációba sajnálatosan nem érti 'bele az öntözést, ezért a továbbiakban a komplex melioráció öntözés nélkül értendő. Az egy-egy tájat jellemző termőhelyi adottságok javításához ún. meliorációs rendszerek kidolgozására került sor. A technológiai rendszer 181
