Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
szintén a városok fejlődését elősegítő források csökkenését jelenti; Jelentős település-szerkezeti tényezővé kezd válni az üdülőtelepek kialakulása és fejlődése, amely ma már nem korlátozódik a Balatonra, hanem az ország minden részén megtalálható. Ennek a folyamatnak az elindulása a hatvanas évek végére tehető, amikor az állami gazdaságok, erdőgazdaságok, termelőszövetkezetek nagyüzemiig nem művelhető parcelláit viszonylag olcsó áron értékesítették szervezett akciók keretében. Ez felélénkítette a magán- tulajdonban levő nagyobb telkek megosztását, értékesítését. A kezdetben szerény körülmények között induló, azután gyorsan szaporodó üdülőtelepülések később mindenütt kikényszerítették a villanyt, majd a vízellátást. A fejlesztésekhez jelentős magánerő is járult. A hetvenes évek közepétől a hétvégi házak egyre nagyobb alapterületűek és kényelmesebbek lettek; egyrészük gyakorlatilag már télen is lakható lakásokká vált. Egyes körzetekben, például a Dunakanyarban, ezek segítettek a lakásprobléma megoldásában és állandó lakásul szolgálnak. Ezzel a — húsz évvel ezelőtt még nem tervezett — települési kategóriával most már reálisan számolni kell mint infrastruktúra — építőanyag — stb. igényt jelentő fejlő- lési iránnyal, de mint az életkörülményeket, lakásviszonyokat javító hatással is. Szerepük növekszik a mezőgazdasági kistermelésben is; ebből a szempontból kiemelt jelentősége van az elővárosok, kertvárosok fejlesztésének. A település-hálózat fejlődésére nagy hatással van a közlekedés fejlettsége. Az ötvenes évek végén az ipari centrumok fejlesztését még csak úgy tudták elképzelni, hogy a szükséges munkaerőt áttelepítik a gazdasági fejlesztés központjaiba; így jöttek létre a már említett új ipari városok. A valóságban azonban ésszerűbb megoldás valósult meg. A hatvanas években sor került az úthálózat korszerűsítésére és ennek során az autóbuszhálózat fejlesztésére. Ennek eredményeképpen ma már a legkisebb községek is be vannak kapcsolva a közúti szállításba. Jelentősen fejlődött a vasúti közlekedés és — húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen ütemben — nőtt a személygépkocsi-állomány. Mindez azt eredményezte, hogy mind a népgazdaság, mind a dolgozók szempontjából kedvezőbbé vált a dolgozók munkahelyre és visz- szaszállítása naponta, mint a termelési központokban a lakásépítés megsokszorozása. Ma már a gyárak a legeldugottabb falvakból is rendszeresen szállítják munkásaikat az üzemekbe. Ez a folyamat valószínűen megmarad, sőt lehetséges, hogy erősödni fog. Ebbe az irányba hat az a folyamat is, hogy az ipari üzemek vidékre, kisebb településekre helyeznek ki részlegeket, és a nagy ipari centrumokban az összeszerelés arányát növelik. Az elmondottakból az a következtetés vonható le, hogy bár a városiasodás folyamata folytatódik, ennek egyik formája fog erősödni, éspedig az, hogy a városi státus elérését megszabó feltételeket egyre több község igyekszik teljesíteni, tehát növekedni fog a városok száma. A távlati elgondolások szerint a jelenlegi 3100 közigazgatásilag értelmezett településből az 1980- ban meglevő 87 város a távlatokban mintegy 130-ra fog növekedni. Egyidejűleg számítani kell arra, hogy a községek jelentős részében ki kell elégíteni az infrastruktúra fejlesztése iránti igényeket, amelyek elsősorban a vízellátás megoldására irányulnak, de ennek következtében gondoskodni kell a keletkező szennyvizek megfelelő kezeléséről és elvezetéséről. Ehhez a fejlesztéshez számításba lehet venni a lakosság megfelelő anyagi részvételét is. A városok fejlődésében fokozottabb szerepet fog kapni az elmaradt felújítások, tatarozások végrehajtása és az elmaradt infrastruktúrális fejlesztések, mint a csatornázás, a szennyvízkezelés pótlása. A következő két évtizedben már számolni kell az első házgyári lakóépületek jelentősebb felújításával is. A lakásviszonyok Ат. első nagyszabású lakásépítési program az 1960—1975 időszakra egymillió lakás felépítését tűzte ki célul. Ez a program meg is valósult, mert megépült 1 056 000 lakás, de a szanálások miatt a tiszta lakásszaporulat csak 823 000. Ez országosan jelentősen javította a lakásviszonyokat; 15 év alatt az ellátottság 380 fő/100 lakásról 300 fő/100 lakásra javult, és a lakónépesség 6,3% -os növekedése mellett a lakásállomány 30,4%-kal bővült. A lakásépítés dinamikája a legerőteljesebb a gyorsan iparosodó körzetekben volt; így Észak- Magyarországon, Észak- és Közép-Dunántúlon, de a gyors népesség-koncentráció következtében a lakásellátottság nem javult a lakásépítés dinamikájának megfelelően ezekben a térségekben. Ezért a nagy lakásépítési program után a lakásellátottság igen heterogén maradt; az új építkezések mellett jelentősen lemaradt a meglevő lakásállomány fenntartása, felújítása, korszerűsítése. A második lakásépítési program ismét egymillió lakás felépítését irányozza elő és ez a célkitűzés érvényben maradt a gazdasági helyzet jelentős romlása mellett is. A helyzet most a saját erő fokozottabb bevonását tette szükségessé, amelynek egyes következményeiről már volt szó. Változatlanul megmaradt az a törekvés, hogy a kiemelt településeken (Budapest nélkül) 157
