Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 3. A népgazdaság fejlődésének hazai feltételei és irányai
— egészségügyi és szociális szolgáltatás, — oktatási és kulturális szolgáltatás, — közösségi, közigazgatási és egyéb szolgáltatás. Magyarországon az elmúlt negyedszázad alatt nem alakult ki egységes infrastrukturális fejlesztési koncepció; tervezésében az ún. „maradékelv” érvényesült. Emögött egy olyan gazdaságfejlesztési felfogás húzódott meg, amely az infrastruktúrát nem tekintette a gazdasági növekedés integráns részének, feltételrendszerének, s benne gyakran az erőforrásokat feleslegesen — ha néha szükségszerűen is — elvonó tényezőt látott. A késleltetett fejlődést elősegítette az is, hogy Magyarország a két világháború közötti, sőt az első világháború előtti időszakból egy, az akkori fejlettségi szintnek megfelelő, bizonyos területeken azt meghaladó, viszonylag fejlett infrastruktúrával rendelkezett. Más tényezők mellett ennek az elmaradásnak is szerepet tulajdoníthatunk termelő szektoraink alacsony termelékenysége alakulásában. Másrészt még azokon a területeken is, ahol lépéstartást sikerült elérni, túlnyomórészt extenzív kiépítésről beszélhetünk. Az infrastruktúra fejlődésének sok országra kiterjedő nemzetközi elemzése alapján megállapítható, hogy hazánk általános infrastrukturális fejlettségi színvonalának az elmúlt két évtizedbeli jelentős emelkedése nem volt elegendő a más országokhoz viszonyított relatív helyzetünk javítására, sőt megtartására sem, mivel ugyanezen idő alatt a többi, főleg hasonló fejlettségű tőkésország infrastruktúrája hasonlóan, vagy még gyorsabban fejlődött. Az infrastruktúra hosszabb távra szóló fejlesztésében szükségképpen meg kell határozni a prioritásokat. Az infrastruktúra egészének fejlesztésében kiemelt hangsúlyt kell kapnia a meglevő infrastrukturális állomány fenntartásának, rekonstrukciójának. Az 1980-as évek gazdaságpolitikájának egyik alapvető feladata a külgazdasági egyensúly megteremtése, mindenekelőtt a feldolgozóipar exportképességének javítása révén. Ebben az időszakban a infrastruktúrán belül elsősorban azök- ra a területekre célszerű az eszközöket összpontosítani, amelyek ezt a célt a legközvetlenebbül szolgálják; ezek mindenekelőtt a közlekedés, a hírközlés, a vízgazdálkodás. Továbbra is elsődleges fontosságú, de az 1970- es évekhez viszonyítva kisebb mértékű feladat a lakáshelyzet javítása. Hosszabb távon is kiemelt feladat az egészségügyi hálózat átfogó fejlesztése. Az egyes szolgáltató ágazatok belső prioritásai közül a vízgazdálkodásban a vízkárok elhárításán túl fő feladat a vizek minőségének védelme és az egészséges ivóvíz biztosítása valamennyi településen. A vízkészletek — mint természetes erőforrások — komplex hasznosításának fokozása mind a gazdaság racionális fejlesztésének, mind a társadalmi jólét növelésének számottevő tényezőjévé válhat. 3.4. A környezetgazdálkodás szerepe, jelentősége a fejlődésben A hatvanas évek végén elsősorban a fejlett nyugati államokban kialakult környezetvédelmi szemléletet az jellemezte, hogy a természeti környezetben kialakult kedvezőtlen folyamatokat, jelenségeket bizonyos mértókig a termeléstől, a gazdasági fejlődéstől elszakadva vizsgálták és a javaslatok nem vették figyelembe az egész emberiség fennmaradásának és fejlődésének kikerülhetetlen követelményeit. Ennek a — ma már konzervatívnak tekinthető — szemléletnek a szélsőséges képviselői a fejlődés lényeges tényezőinek alapvető lefékezése nélkül nem látnak kiutat a környezeti katasztrófa elhárítására. Nálunk általában ennek a felfogásnak, az első környezetvédelmi hullámnak a hazánkba érkezésétől, a hetvenes evek elejétől számítják a hazai környezetvédelem kezdetét. A környezetvédelem korszerű felfogása szerint az ember szükségszerűen avatkozik be, léte, fenntartása érdekében a természeti folyamatokba; a feladat az, hogy gondosan mérlegelje, a beavatkozások következményeit és elhárítson minden olyan következményt, ami jóvátehetetlen károkat okozhat a természeti környezetben. Azt a célt kell kitűznünk magunk elé, hogy biztosítsuk a feltételeket a társadalmi-gazdasági fejlődés számára, egyidejűleg megóva környezetünk emberhez méltó minőségét a jövő számára, illetve a jelenlegihez képest javítva is azt. Ebben a felfogásban a környezetünkkel összefüggő problémák már nem oldhatók meg az egyes részterületek szabályozásával. Ma már áttekintést kell nyernünk a természeti környezet, az ökoszisztémák teljes rendszeréről, kölcsönös összefüggéseiről és hosszú távra meg kell terveznünk, szabályoznunk kell a természeti környezet hasznosítását, fejlesztését, azok védelmével szoros összhangban. Ezért szükségesnek 'látszik bevezetni a környezetgazdálkodás fogalmát és az erre épülő szabályozást, ami a környezetnek hosszabb távra szóló — szabályozott hasznosítását, — tervszerű fejlesztését és — hatékony védelmét jelenti, a természet ökológiai egyensúlyának tartós fenntartásával és a társadalom igényeinek figyelembevételével. A környezetgazdálkodásnak az ökoszisztémák működésének alapos ismeretére kell épülnie; hazai alkalmazása során — nemzetközi tapasztalatok alapján — elsősorban az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: — gazdálkodni a természeti erőforrásokkal, mert a jövőben egyre inkább szembe kell néznünk globális és helyi jellegű korlátok153
