Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 3. A népgazdaság fejlődésének hazai feltételei és irányai

kai. A környezetgazdálkodás új feladat, és ez szükségessé teszi a problémák együttes vizsgálatát;

— a természeti erőforrásokat megújuló, illetve megújítható és meg nem újuló erőforrásokra lehet osztani. Az erdő, a víz megújítható, (megújuló) erőforrás, a vasérc nem; ez utóbbi csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Ezért megfelelő előrelátással kell bővítenünk a megújuló erőforrások hasznosítását, és gondosan, hosszabb távra beosztani a meg nem újítható erőforrások igénybevételét, a hulladékszegény technológiák széles körű elterjesztésével, a hulladékok megfelelő hasznosításával ;

— a hangsúlyt a rövidtávú „egy probléma, egy megoldás” gondolkodásmódról a nagy problémák hosszú távú és egymással ösz- szefüggő modellezésére, megoldására kell áthelyezni;

— az egész termelési ciklusra vonatkozóan egységesen kell meghatározni a költség- tényezőket, hogy el lehessen kerülni a káros visszahatásokat, amelyek bekövetkeznek, ha a termelés, a szennyezés, az újrafelhasználás költségeit külön vizsgálják. A termelési ciklust egységesen kell áttekinteni a mezőgazdaságban is, azért, hogy csökkenteni lehessen a veszteségeket és a szennyeződést; a termésátlagok nagysága mellett megfelelő súllyal kell figyelembe venni a minőséget, a változatosságot, a betegségekkel szembeni ellenállást, a mellék- termékek megfelelő felhasználását.

A környezetgazdálkodás korszerű szemléletéből kiindulva megállapítható, hogy ez a munka hazánkban — a Tisza nagyszabású szabályozásával — már a múlt század közepén megkezdődött. Ehhez hasonló méretű munkák csak Hollandiában és a Pó szabályozásánál valósultak meg. De hasonló jellegű (ha nem is ilyen méretű) munkák folytak a homokterületek erdősítésében, a dombvidékeken folyó kultúrmérnöki munkálatok során. Feladatunk tulajdonképpen ezeknek a munkáknak megfelelő értékelése és korszerű színvonalon történő stabilizálása, folytatása, befejezése.

A környezetgazdálkodás előtt álló hosszú távú feladatokat áttekintve megállapíthatjuk, hogy a három legfontosabb feladat — a víz minőségének védelme (javítása), a vízháztartás szabályozása és a levegőszennyezödés megállítása (csökkentése) :— közül kettő a vízgazdálkodás területére esik.

A legnagyobb környezeti veszélyt ma a felszín alatti vizek első vízadó rétegének, a talajvizeknek az általános elszennyeződése jelenti. Vízkészleteinknek ezt a részét gyakorlatilag ma már ki kell kapcsolni a vízellátás forrásai közül. A szennyeződés azonban nem lokalizálható a mélyebb vízadó rétegektől, mert az ország egész területét átfogó mélyfúrások, a Dunántúl karsztvizeinek mesterséges süllyesztése és más okok miatt a szennyeződés előbb-utóbb átterjed a mélyebb rétegvizekre is. Ezért a felszín alatti vizek további szennyeződésének megállítása és a vízminőség fokozatos javítása az egyik legfontosabb távlati, több ágazatot átfogó környezetgazdálkodási feladat; különösen azért, mert e folyamat — mai ismereteinkkel és eszközeinkkel — visszafordíthatatlan. A vízháztartás szabályozásának fontosságára jellemző, hogy a múlt században megindult nagyszabású vízrendezési munkák előtt az ország jelentős területe, így mindenekelőtt a Tisza völgye, a Hanság, a Szigetköz, a Duna—Tisza közének nyugati része ártér volt. Ezeken a területeken a folyószabályozások új helyzetet teremtettek; az ármentesítések következtében jelentősen megnőtt a mező- gazdasági terület, s ezeken a tájakon új, gazdasági településfejlesztési, közlekedési és egyéb szempontból hasznosabb környezet alakult ki. Ezeknek az új, regionális méretű ökológiai rendszereknek az egyensúlya csak az ember előrelátó és folyamatos szabályozó tevékenysége révén tartható fenn. Elegendő arra utalni, hogy a belvízrendszereink torkolati vízszállító képessége kereken 1350 m3/sec, ami összehasonlítva a Duna sokévi közepes vízhozamával, 2000 mVsec- mal, jelzi az emberi beavatkozás hatalmas jelentőségét.

Ma már látjuk, hogy az olyan nagy ökológiai rendszernek, mint a Tisza völgyének a hasznosítása, egyensúlyának fenntartása nem korlátozható az árvízvédelmi, a belvízrendezési, az öntözési, vagy a meliorációs beavatkozások összegezésére. Tulajdonképpen még ezután kell elkészítenünk és meghatároznunk a Tisza-völgy azon tartós ökológiai egyensúlya valamennyi lényeges feltételét, amelyek mellett a térség társadalmi, gazdasági (ezen belül mezőgazdasági, települési, vízgazdálkodási) fejlesztése hosszabb távon zavartalan lehet.

154