Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

ri síkság déli részébe az Ecsedi-láp tőzeges terület te ékelődik. Ennek egy részét lelkesítették és mezőgazdasági művelésbe vették.

összefoglalásképpen megállapítható, hogy a TVK-egység területe talaj föidrajzálag két elütő részre bontható. Az egyik a Nyírség, gyengén kiiúgzott kovárványos barna erdőtalajaival és részben futóhomokos buckasaraival, a másik a Tisza—Szamos vidéke, amelyen a talajok képződése és a talajképződési folyamatok előrehaladása a folyók felszínalakító tevékenységével van szoros összefüggésben.

2.123 Az ember kultúrtevékenységének hatása

Az előzőkben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban levő, tehát bizonyosfokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevékenység csak egyik tájalakító tényező a földrajzi környezetben, mely csak részben módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja fejlődésének irányát is. A következőkben ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását.

A történeti fejlődés menetében elsőnek említhetjük meg az ember pusztító tevékenységét az er- dőirtásokkal kapcsolatosan. Az erdő kiirtása után a szabadon maradt talajtakaró — különösen hegy- és dombvidékeinken — martaléka lett a víz pusztító hatásának, amelyet az ember még elősegített az állandó legeltetéssel. Ezzel a tevékenységével meggyorsította a domboldalak letarolódásának a folyamatát és a talajtakaró termékenységét csökkentette.

Az erdőirtásokkal kapcsolatos változás a talajok fejlődésében is megmutatkozik. Ez akkor következik be, amikor az ember a talajt eredeti fás növénytakarójától megfosztja és szántóföldi művelés alá vonja. Hazai viszonyaink között a fejlődés iránya leggyakrabban a csemozjom talajképződés felé tolódik el.

A talajerózió ütemének meggyorsítása később a helytelen talajműveléssel tovább fokozódott. A lejtő irányában történő szántás és vetés nagyon elősegítette a talajok felső, legértékesebb részének letárolását. Az eróziós kártételek mértékére és azok meggátlására irányuló törekvésekre itt nem térünk ki, mert ezeket a „Talajeróziós viszonyok jellemzése a TVK területi beosztása alapján” című fejezetben részleteiben is feldolgoztuk. Itt csupán az emberi beavatkozás káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet és arra, hogy ez mennyire átváltoztatja a táj arculatát. Az így átváltozott tájon megtalálhatók a természetes táj bélyegei, de már megmutatkoznak benne az emberi munka rombolásai is, mint a lepusztult hegy- és domboldalak, kimélyült eróziós árkok, szakadékok, stb.

Az embernek egy másik hasznos és tervszerű tevékenysége, amellyel a természeti tájakat kisebb- nagyobb mértékben megváltoztatta, a folyóvizek szabályozása, az ármentesítés és lecsapolás volt. Az árméntesítéssel, lecsapolással, csatornarendszer kiépítésével, a felszíni vizek pusztításait csökkentette és a belvizek gyorsabb levezetését biztosította; majd e területeket mezőgazdasági művelés alá vonta. Az ember ezzel a tevékenységével megváltoztatta a talajképződési folyamatok irányát. A felesleges vizek elvezetése, valamint a talajvízszint mesterséges elszállítása után a talaj felszíni rétege szárazabbá vált. Az addig lápos, mocsaras területek talajain (lápos réti talajok, réti talajok) főleg a talajvíz mélységi elhelyezkedésétől és a talajvíz sómennyiségétől függően megindultak a szikes réti, vagy különböző réti csemozjom talajképződési folyamatok. Ezeket a változásokat különösképpen a Rétközben, a bereg—szatmári síkságon és az Ecsedi- lápon tapasztalhatjuk. Az addig mocsaras ingoványos terület jelentékeny része, a vízrendezések után mezőgazdasági művelésre is alkalmassá vált.

Az ember tevékenységének hatására változott meg a síklápok vidékének a képe is. A talajvíz szintjének csökkentésével, a felszíni vízborítás megszüntetésével, a lápok felégetésével mélyrehatóan megváltoztak a táptalajok adottságai. Az emberi beavatkozás hatására telkesített láptalajok jöttek létre. A láptalajok kultúrába vételénél különös figyelemmel kell lenni a talajvíz mélységére és annak ingadozására, mert ez határozza meg hasznosíthatóságukat. A síbláp talajainak telkesítése nagyrészt folyamatban van.

Az ember nemcsak az ármentesítéssel, lecsapolással, telkesítéssel módosítja a táj arculatát, hanem az ezzel ellenkező tevékenységével, az öntözéssel is. Gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy az ember öntözéses gazdálkodásával, ha körültekintő módon, szakszerűen alkalmazza azt, jó irányba, ha pedig nem megfelelő módon végzi, akkor rossz, kedvezőtlen irányba tolja el a talajok fejlődését.

Az ember termelő munkájának másoldalú, jótékony hatása figyelhető meg homokos tájainkon, ahol homokjavítással avatkozik be a természet rendiébe, egyre nagvobb területeket biztosítvai a mezőgazdasági művelésnek.

Homokvidékeink hasznosítására jól bevált eljárásokat dolgoztak ki, melyek segítségével a régebben mozgó futóhomokon virágzó mezőgazdasági kultúrákat létesítettek. Erre irányulnak a réteges homokjavítási módszerek öntözéses és öntözés nélküli gazdálkodási viszonyok között.

Mindezekből megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tevékenységével sok irányban avatkozhat be a természet rendjébe és fordíthatja azt a társadalom hasznára, vagy éppen kárára.

.124 Értékelés a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából

A TVK-egység az Alföld tájai közül a Nyírség É-i részét, a Rétközt, valamint a bereg—szatmári síkság Magyarországra eső részét és az Ecsedi-láp területét foglalja magába.

43