Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
zei, a Szamos, Kraszna, Túr, a Nyírségtől К-re levő szerkezeti vápában tartott az Alföld mélypontja felé, mint a nyírségi ősfolyók is. A pleisztocén végén kiemelkedett a Nyírség közepén egy Ny—K-i sáv, ugyanakkor a Felső-Tisza- hát, a Bodrogköz, a Rétköz és a szatmári terület megsüllyedt. A felső-tiszai süllyedők és a Bodrogköz magukhoz vonzották a folyókat, így kialakult a mai vízrendszer, a Tiszába folyó Szamossal és a Nyírséget É-on megkerülő Tiszával. Debrecen—Haj dúszoboszló, Haj dúböszörmény között van a pliooén üledéksor a legközelebb — egy helyen 10 m-re a felszínhez. Innen É-ra haladva, egy Ralkamazig, Vencsellőig terjedő sávban valószínűleg ugyancsak magasan van a pliooén, melyet geofizikai adatok jeleznek, de fúrások még nem értek el. A Nyírségnek másik ilyen magasan maradt röge lehet a Záhonytól délre, Pap, Petne- háza—Kallóséin jén irányában levő sáv, ahol a kevés és sekély fúrás nem érte el a pleisztocén fekű- jét, de a geofizikai kutatás kis mélységben valószínűsíti. E két rög, vagy rögsorozat közötti mélyebb részben a pannon felszíne Nyíregyházán 110—120 méter körül van. Innen délre, a vízválasztón még magasabban lehet, míg É-ra, ÉK-re haladva a fúrások mind mélyebben érték el a pannont. A Nyírségen a pliocén rétegsor felső részében levő homokrétegek jó és elég sok vizet adhatnak (Kemecse), de lencsés településük miatt nem jelentenek összefüggő, jó vízadó szintet. A nyírségi törmelékkúp pleisztocén kavicsos homokja a régi medrek sávjában, a szerkezeti vápákban jó vízadó. A törmelékkúp felsőbb részében már kevés a durvább réteg, ezért itt csak kivételes a jó, bővizű kút. A tovább nem épülő és szárazra került folyóvízi törmelék felszínén a régi medrekben a mai nyírvíz laposokban artézi képződmények rakódtak le. A törmelékkúp felszínén, a pleisztocén végén helyenként vékony löszréteg alakult a hulló kőzetporból. A holocénban a laposokban vékony üledék halmozódott össze, a homokfelszín egy része futóhomokká alakult. A mélyebb részeken (Szatmári síkság, Rétköz, Bodrogköz, Tiszahát) már sok, — helyenként az egyedüli felszíni képződmény — a holocén árvízi és mocsári üledék. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajtani ismertetése á TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj önálló, meghatározott, állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rövi- debb, hosszabb ideig megfordult, jelenlétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozik a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényezők. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmusos kéregmozgások, éghajlatváltozások összjátékának eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemed: a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat), a légkör (éghajlat), a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talajképző tényezők földrajzi zónánként más-más jellegűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges tényezője a folyóvízi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás a természet rendjébe; a mezőgazdálkodás, a talajművelés, a növénytakaró megváltoztatása, a talajerózió meggát- lása vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagy tájakra osztható. Az ország hat nagytája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, valamint az Északi-középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagytájak a tájakat foglalják magukban. Ezek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület másirányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék elő. \ GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÁLYOZAS A széles körben ismert 1 :500 000 méretarányú országos genetikus talaj térképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talajföldrajzi elven alapszik, mely szerint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talaj dinamikát — továbbá a folyamatok felépítésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának történetét, — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. Ez a rendszer az egyes talajszelvények besorolásánál, morfológiai, fizikai és kémiai vizsgálatokkal dönti el azt, hogy a talajt alakító folyamatok milyen arányban és milyen sorrendben léptek és lépnek fel a talajképződés során. 40
