Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területének kereken 58%-a. A vízkészlet mennyiségének a megállapításánál másrészt nem foglalkoztunk az ún. sztatikus vízkészlettel. Ez a hézagokat kitöltő teljes víztérfogattal egyenlő, nagy mennyiséget képvisel, de csak egyszeri vízkitermelést, vízkészletfogyasztást tesz lehetővé. A „hasznosítható” talajvízkészletet a vízvezető rétegek mozgásban lévő, a hidrológiai körfolyamatban résztvevő dinamikus vízkészletéből, a talajvízforgalomból határoztuk meg. Folyamatosan és tartósan kitermelhetőnek (hasznosíthatónak) ítéltük a dinamikus vízkészlet egy részét, azt ami horizontális szivárgás formájában mozgásban van és kitermelése az adott terület sztatikus vízkészletét nem csökkenti. A 13. számú Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területének jelentős részén hasznosítható talajvízkészlet van és a víznyerési lehetőségek is aránylag kedvezőek. A legkedvezőbb területrész a Tisza, Kraszna, Szamos és Túr törmelékkúpja, valamint a Tiszától délre fekvő területsáv. A fajlagos talajvízhozam 1,4—3,0 lit/s/km2, az itt kitermelhető vízmennyiség 3,6 m3/s. További szórványos víznyerési lehetőség mutatkozik a nyírségi homokterület egyes részein, a kátermelhető vízmennyiség 0,3 m3/s. A területen a hasznosítható talajvízkészlet összege 3,9 m3/s. Az északkeleti részen fekvő törmelékkúp kisebb mértékű talajvízutánpótlást kap a Szovjetunió és Románia területéről. A talajvizeket minőségileg — ellentétben a fel- , színi vizekkel, nem 4, hanem 3 kategóriába sorol-' tűk. Ha a víz SO3 tartalma 300 mg/lit és összke- ménysége 25 nk° alatti, továbbá a domináns anion és kation alapján öntözésre alkalmas típusú, akkor mindenre (ivóvíz céljára is) alkalmasnak ítéltük. Magasabb SCb-tartalom vagy keménység esetén a talajvizet ivóvízellátáshoz már alkalmatlannak minősítettük, végül a kedvezőtlen típusú talajvizeket csak ipari célra alkalmazhatónak osztályoztuk. Teljesen használhatatlan minőségű talajvizekkel tehát nem számoltunk. A rétegvíz A rétegvíz kitermelhető mennyiségét földtani tájegységekre bontva és azon belül víztartó-szinten- kint igyekeztünk meghatározni. Ez a tájékoztató jellegű érték részben az utánpótlódó, dinamikus készletet, részben a sztatikus készlet egy részének felhasználását is magában foglalja. A vizsgálatok során természetesen igyekeztünk a rétegvizeket elválasztani a talajvíztől. Ez sajnos nem minden esetben sikerült, de az egybefonódá- sok nem okoznak számottevő hibát. A vízmérleg célját tartva szem előtt, csak a hidegvízkészletet, vagyis a felső 400—500 m mélységig terjedő rétegekben található vizeket vettük figyelembe. A thermál-vízkészletet a „Természeti adottságok; Természeti vízkészlet” c. fejezet illetve a 2.125 pont a thermálvízmérleget a 2.325 pont külön adja meg. A rétegvizkészlet minőségi megosztását a vízmérleg szempontjából nem készítettük el. Feltételeztük ugyanis, hogy minden rétegvíz megfelel — legfeljebb kezelés után — ivóvíznek és ipari víznek. (Öntözésre csak elenyésző mértékben használják és ennek fejlesztése nem is kívánatos.) Ezért minden rétegvizet „A” kategóriába soroltunk. A rétegvízkészlet tájegységeinek határai nem követik a Területi Vízgazdálkodási Kerettervek területének határait; ezért a szomszédos területek rétegvizei összefüggenek. A rétegvízkészlet megoszlását a területarányok és a szétosztott területrészeken lévő vízadó szint gyakoriságok alapján végeztük el. Tekintettel arra, hogy a rétegvízkészlet rendesen csak az előfordulási helyén, vagy annak egészen szűk környezetében termelhető ki, a fenti megosztás okozta hiba sakkal kisebb, mint amit magának a vízkészletnek a meghatározásánál elkövethettünk. Ennek megfelelően a 13. sz. TVK-egység rétegvízkészletét kereken 6,8 m3/s-ra lehet tenni. A karsztvíz A 13. sz. TVK-területen karsztvíz nincs. Az ásvány-, hév- és gyógyvízkészlet Az ásvány-, hév- és gyógyvíznek, ennek a tulajdonképpen három különböző vízfajtának még nagyságrendi készletbecslése is nagyon nehéz feladat. Ezért egyrészt egyszerűsítésekre, másrészt sokszor feltevésekre vagyunk utalva. Így nem foglalkozunk a hideg és langyos gyógyvizekkel, mert általában helyi j eilegűek és számottevő mennyiséget nem képviselnek. A 35 C° alatti — langyos — vizek készletét a hideg vizek mérlegénél egyébként is figyelembe vesszük. A 25—35 C° közötti gyógyvizek készletét már itt becsüljük meg. A közölt adat azonban csak tájékoztató jellegű, mert lényegében nem állapítható meg, hogy mennyi belőle az utánpótlódó készlet és mennyi az alapkészlet fogyasztás. A melegvizek — amennyiben nem meleg karsztvizek — már alig rendelkeznek utánpótlódással. Ezért becsléseink inkább csak arról tájékoztatnak: milyen mértékben javasoljuk az egyes víztartók megcsapolását, hogy kimerülésük ne legyen gyors, hanem évtizedekig tudják az igényeket zavartalanul kielégíteni. A 35 C° feletti hévvizeket két alapvető csoportba sorolhatjuk, és pedig az alap- és fedőhegységekből, továbbá a medenceüledékekből származó hévizekre. Az első csoportba általában karsztos jellegű, vagy lej tő törmelékből származó hévizeket, a másikba pedig rendesen homokkőből, ritkán homokból kilépő vizek tartoznak. Mai ismereteink szerint geológiai időkben gondolkodva mindkettőnek, de elsősorban az alap- és fedőhegységi vizeknek van utánpótlásuk. Műszaki szempontból azonban ezeket — néhány sajátos terület kivételével, — gyakorlatilag utánpótlás nélkülieknek kell tekintenünk, s így a készletmeghatározás feladata megint olyan irányértékek adása, amelyeknek hasznosítása mellett év- tizedekre-évszázadokra elegendő lesz a készlet. Hangsúlyozni kell, hogy a rendelkezésre álló kevés adat miatt a készletek meghatározására mód 279
