Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
A vízgyűjtőhöz csatlakozik a vízgyűjtőt nyugatról és délről körülvevő Nyíri-fennsík csatornarendszer nélkül 196 km2 területtel, melyből 62 km2 Hajdú-Bihar megye területére esik. 1.212 A belvízhasznosítás miiltja és jelene A Tisza—Szamosközi belvízrendszerben skatulyázások nincsenek, bár a nagy résziben erősen kötött talajok nagyon is megkívánnák fejlettebb föld- művelési módszerek bevezetését (mélyszántás, me- szezés.) A szamossiályd holt mederben 72 ha-on 3,35 millió m3 víz tárolható. Szamos—krasznaközi (Ecsedi-láp) belvízrendszerben a kb. 240 ha. alapterületű tunyog—matol- csi Holt-Számos, mintegy 12 millió m3 belvíz tárolására a Keleti-övcsatorna és Nagyvályás-csatoma megépítése óta igénybe van véve. Kiürítése ősszel a tunyogi zsilipen át történik. Skatulyászások a rendszerben nincsenek, és a korszerű földművelési módszerek bevezetése most veszi kezdetét a nagyüzemi táblás gazdálkodással, ami különösen szükséges az eddigi bakhátas talajművelésű helyeken. A többi vízgyűjtőben ez ideig belvízihasznosításra nem került sor. 1.22 A BELVÍZVÉDEKEZÉS MŰLTJA ÉS JELENE A Beregi belvízrendszerben a védelem céljaira a tiszaszalkai szivattyútelep zsilippel, egy osztózsiliip (Vámosatyai), valamint a mellékcsatomákon 14 db zárható zsilip szolgál. Az osztózsilipnél épült az egyetlen csatomaőrház. Belvízvédelmi telefonhálózat hossza 3 km. Minden csatomaőrjárás; a belvízvédelmi szabályzat előírása szerint eszköz- és anyagkészlettel rendelkezik. A szivattyútelepen 32 tonna gázolaj az előírt készlet. Főbb csatornái a Csaronda és a Szipa. A belvízrendszer eredetileg a Beregvármegyei Vízszabályozó Társulathoz tartozott. 1960. évben új alapokon alakult meg a Beregi Vízgazdálkodási Társulat, Vásárosnamény székhellyel. 1960. év végéig a következő nagyobb belvizes éveket tartjuk nyilván: 1913—15—19—23—27—40— 41 és 1960—1961. évben 17 000 hektár volt a maximális elöntés, egész éven át 4 600 hektár. De nemcsak a 4 600 ha-on volt teljes terméskiesés, hanem becsülhetően 11 500 ha-on. 1940. évet megelőző 10 éves átlagban évente 2 200 ha volt az átlagos elöntés. A terméskiesés az egész területre vonatkoztatva ba-fcént átlagosan 2 q búzaértékre becsülhető. A Tisza—szamosközi belvízrendszerben ugyancsak egy csatomaőrház van. Telefonhálózata 2 km. A belvízvédelmi készenléti eszközök és anyagok előírás szerint biztosítva vannak. Főbb csatornái: palád-csécsei, Túr, Sárégter, Tapolnok, Gögő-Szenke és a Csomata. Zsilipéinek száma 59, időszakos szivattyúállás 1. A belvízrendszer a volt Tisza—Szamosközi Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat hatáskörébe tartozott, Szatmárnémeti és később Fehérgyarmat székhellyel. Űjabban ennek területén alakult a Felső-Számos Túrközi Vízgazdálkodási Társulat Csenger és a Tisza—Szamosközi Vízgazdálkodási Társulat Fehérgyarmat székhellyel. Rendszeren belül belvízvédekezésre a talaj nagyon kötött volta, a bakhátas művelés, valamint az árokhálózat hiánya miatt gyakran szükség van. Legveszélyesebbek a tenyészideji esőzések, mert a talajművelést akadályozzák, és talajéletet levegő és meleghiány miatt hátráltatják. 1940—41. évben 31 600 ha 12—16 napon át szenvedett vízborítást, 2 900 ha. pedig egész évben műveletlen maradt. 1953. nyarán a román határ felől átömlő felszíni vizek 3 300 ha-t károsítottak. 1956. évben a tavaszi elöntés 5 200 ha volt. A bakhátas művelésről a táblás gazdálkodásra történő áttérés, főleg a tenyészidőben, jó helyi vízlevezetést kíván, melynek hiánya átlag 1,5 q búzaértékű terméscsökkenést is okozhat ha-ként. A talajvíz 3—5 m mélyen van. A Szamos—krasznaközi belvízrendszer belvízvédelmi főbb művei a következők: Nagyecsedi és olcsvai szivattyútelepek három kiépített és kettő időszakos szivattyúállás, 35 darab zsilip, 18 km telefonvonal és 3 csatomaőrház. Főbb védelmi anyagok és; szerek rendelkezésre állnak. Előírt üzemanyagok a nagyecsedi szivattyútelepen 570 to szén, olcsvai szivattyútelepen 240 to szén és 1.2 to gázolaj; szivattyúállásonként 0,15 to benzin. Főbb csatornái: Északi-, Lápi- és Keleti-csatornák. A területen 1900-ig a belvízkárosodás állandó volt. 1907—1912. és 1914. évben 23 000 ha volt az elöntés, 1940—41. évekbenpedig 14 000 ha, A teljes terméskárosultság 1940—41-ben 5 700 ha, más évek átlagában (100 év) 1 150 ha. A szivattyúállások létesítése a helyzetet előreláthatólag javítani fogja. A területen a vízügy államosításáig az Ecsedi láp Lecsapoló és Szamos Balparti Armentesítő Társulat, működött Nagykároly, később Mátészalka székhely- lyel, jelenleg a Felső-Számos és; az; Alsó-Számos Krasznaközi Vízgazdálkodási Társulatok Csenger, illetve Mátészalka székhellyel. A Felső-szabolcsi belvízrendszer főbb védelmi művei a csatornákon kívül a tiszaberceli és domfo- rádi szivattyútelepek, a zúgói, kétérfcözi, az ibrányi I., IL, III., a paszabi I. és II., valamint a szárdi esésnövelő telepek. Egy kiépített és 6 időszakos' szivattyúállás egészíti ki a védelmi műveket. Főbb csatornák: Belfő és nagyhalász—pátrothai. A szivattyútelepek zsilipjein kívül említhető a szövetem és 27 kisebb méretű zsilip a mellékcsa- tomák torkolatánál. Telefonhálózata csaknem teljesen kiépült 53 km. 11 csatomaőrháza van. Belvízvédelmi anyagok és felszerelések rendelkezésre állnak. Üzemanyag előírásiok: Tiszabercelen 600 to szén, 65 to nyersolaj, Kétérközön 7 to gázolaj, 26 to petróleum, 26 to benzin, Zúgón 23 to gázolaj, 1,3— 1.3 to petróleum és gázolaj, Dombrádon 4,0 to gázolaj. A tiszalöki duzzasztást megelőzően átlag 260 napon szabadon folyhatott ki a belvíz a tiszaberceli zsilipen. Ennek ellenére a Belfő-csutorna Kétérköz 124
