Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
tolnak. E célra rendszerint értéktelenebb legelőterületeket választanak ki, melyeket ezért övgátalt legelőnek is neveznek. Belvízvédekezés alatt a belvízkár megelőzésével, csökkentésével, illetve elhárításával kapcsolatos tevékenységet értjük. Ebbe a fogalomkörbe tartozik a belvízvédelmi művek kezelése, a védelmi szervezet fenntartása, továbbá a készenléti eszközök, anyagok és üzemanyagok tárolása. A belvízvédelemhez tartozik a megfelelő kezelő és őrhálózat, hírközlő berendezések, készenléti eszközök és anyagok, üzemanyag, továbbá azok elhelyezésére, tárolására alkalmas őrházak, raktárak. Talajvízszint-szabályozásnak nevezzük a talajban levő káros vizek elvezetését, ill. egyes esetekben a talajvízszint optimális mértékre való emelését, melynek szükségessége belvízrendszeren belül, vagy azon kívül egyaránt előfordulhat. A tőzeges lápterületeken igen nagy a talajvízszint szabályozás jelentősége. E nélkül ilyen területeken mező- és erdőgazdálkodás el sem képzelhető. A talajvízszintszabályozás nyílt árokhálózattal és alagcsövezéssel (drénezéssel) történik. Nyílt árokhálózat esetén a művek a belvízrendezés műveivel azonosak. Alagcsövezés a terepszintje alá helyezett alagcsőhálózatból és annak tartozékaiból áll. Az előzőek alapján a TVK-ban a IV. Fejezet az alábbi csoportosításban kerül ismertetésre: a) Belvízgazdálkodás és minden vízrendezéssel kapcsolatos feladat, b) Belvízvédekezés, c) A talajvízszint szabályozása. A IV. Fejezet nem foglalkozik az öntözésnél keletkező csurgalékvizek elvezetésével. 1.2 A múlt és a jelen 1.21 A BELVÍZGAZDALKODAS MÚLTJA ÉS JELENE A Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság műkö- désd területe Szabol cs-Szatmár vármegye területére esik, azon felül mint vízügyi egységhez csatlakoznak még Téglás és Hajdúhadház, Hajdú-Bihar megyei községek. Az igazgatóság hat belvízrendszert kezel, éspedig: 1. A 21. sorszámú Beregi 2. A 41—42. sorszámú Tisza-Szamosközi 3. A 43. sorszámú Szamos-Krasznaközi (Ecsedi- lápi) 4. A 44. sorszámú Kraszna-balparti 5. A 45. sorszámú Felsőszabolcsd 6. A 46. sorszámú Nyírségi belvízrendszereket. A belvízgazdálkodás, mint komplexumot tartalmazza a területegységek belvízrendezési és a területen keletkezett belvizek hasznosítását is. A fenti hat rendszer szabályozás előtti állapotában a rendezésen kívüli erőművi hasznosítással egyedül csak a Tisza-szamosközi rendszerben és a nyírségi rendszerben foglalkoztak olymódon, hogy az előbbi területen Túristvándiban a Túron egy vízimalom, a Nyírségben mintegy 10—12 vízimalom volt üzemben a belvízlevezetésre létesített vármegyei árkokon. A belvízrendezés és a lecsapolás — a károsodás nagy mértéke miatt — megelőzte a területek vízhasznosítási kívánalmát, amiben nem kis szerepe volt az átlag 525—650 mm évi csapadékmennyiségnek. 1.211 A belvizes területek rendezésének múltja és jelene 21. sz. Beregi belvízrendszer: 579 km2 vízgyűjtőből magyar részen 378 km2, szovjet részen pedig 201 km2 terület fekszik. A Csaronda és Szipa csatornarendszerek jelenlegi ki- építettségi foka 73—54 lit/km2, vízszállítóképességgel még kötött vályogtalajon is teljesen kielégítő. A nagyüzemi fejlettebb földművelés (mélyszántás, műtrágyázás) bevezetése azonban a csatornahálózat sűrítését kívánja meg. Csapadékos nyár esetén a rossz lejtési viszonyok miatt bizonytalan 30—50%-os a terméseredmény, azon felül községi belsőségek víztelenítése sem tökéletes. A tiszaszalkai szivattyútelep teljesítőképessége 6,42 m3/sec. Az öntözéses gazdálkodás nagyobb- mérvű fejlődése a közeljövőben várható. 41.42. Tisza-Szamosközi belvízrendszerből 655 km2 magyar és 200 km2 román területre esik. A Palád- csécsed-főcsatoma 93, a Túr-főcsatorna 61, a Sár- éger-főcsatoma 65, átlagosan 64 lit/km2 fajlagos teljesítőképességgel vezeti a belvizeket. Az 1940. évi 16 napos nagymérvű belvíz elöntést is figyelembevéve, a csatornák mérete elégségesnek mondható, de a terület kötött talaja és rossz lejtési viszonyai miatt 20% terméscsökkenés áll fenn éves átlagban, azonfelül belsőségek is sokat szenvednek a csapadékos években. A vízgyűjtőn a belvízelvezetés nagyobb fontossága miatt vizet ez ideig nem tároztak, újabban azonban a Szamossályi tározó jöhet számításba hasznosítás szempontjából. A vízgyűjtő kisebb vízfolyása a Batár, mely a Tisza-Szamosköz ármentesítéséig, kül- és belvizeinek rendezéséig az Avas észak-keleti, Verécze, Szöllősgyula közötti lejtőinek vizeit vitte Tisza- becsnél a Tiszába. A vízrendezéskor a torkolat felett 40 km-re, a vízgyűjtő terület hegyvidéki részét lekapcsolták és vizeit egy Szöllősgyula—Tisza- péterfalva közötti 12,0 km hosszú övcsatornával vezették a Tiszába. Szöllősgyulánál a csatorna balparti töltésében 1,0 m-es átmérőjű vasbeton tál- tót építettek, amelyen keresztül holtmedenré vált alsó szakasz élővízzel látható el. A meder rendezetlen, azonban az árvízvédelmi helyzet biztosítása érdekében a magyar és szovjet területen 1950—1953. években árvízvédelmi töltések épültek. 43. sz. Szamos-Krasznaközi (Ecsedi-láp) belvízrendszer. A vízgyűjtő kiterjedése 823 km2, amiből 416 km2 magyar és 407 km2 pedig román területre esik. A kiépített rendszer vízszállítóképessége kielégítő: az Északi 50, a Lápi 48, a Keleti-övcsatorna 122
