Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
meg. A Tisza Tïszabecs—Tokaj közötti szakaszán eddig a parvédőműveknek kisebb-nagyobb csoportja épült ki. Ezekben a bevédett és rendezett meder- szakaszokban, az árvíz, a hordalék és a jéglevonulás simábban, akadálytalanul történik, és a hajóút állandósága is biztosított. A partvédőművekkel nem védett mederszakaszok sok helyen elszélesedtek, s így 3—8 dm mélységű gázlós szakaszok keletkeztek. A Tiszabecs—Tokaj közötti szakaszon a hajózás érdekében kisvízi mederszabályozást a Kraszna toikolata közelében épített kísérleti műtől eltekintve, még nem végeztek. A szabályozási munkálatokat az első világháborút követő időkben a nyíregyházi és a sátoraljaújhelyi folyammémöki hivatalok látták el. Működésük határa a zsurk—eszenyi községhatár volt. A sátoraljaújhelyi hivatalnak 1950-ben történt feloszlatása után a nyíregyházi hivatal gondozta a Bodrog torkolata feletti Tisza-szakaszt egész1 az: országhatárig. Ez a beosztás azóta nem változott. Az árvízvédelmi töltések — bár vonalozásuk nem mindenütt megfelelő — kezdetben az árvizek elterülését megakadályozva kényszerítették a folyót a kanyarulatok megközelítő követésére, medrének kialakítására. Ma a folyó medervándorlása miatt megváltozott kanyarulatok sok szakaszon helyszínrajzilag éppen ellenkező vonalozásban vezetik a nagyvizet, mint ahogyan azt az árvízvédelmi töltések teszik. Ez a helyzet részben a töltések áthelyezésiére, részben partvédőművek építésére vezetett. Mai partvédőmű sorozatainknak ilyen kiindulási pontjai vannak. Ezek egyben a legrégibb partvédőműveink is. Ilyenek pl. a tiszabecsi 757, kisari 718, tiszaszalkai 686, a tiszavidi 681, a tisza- adonyi 678, a csapi 640, a kányán felső és alsó 605 és 603, és a balsa 566 sodorkilométemél levő partvédőművek. B) A Szamos: A Tisza balparti mellékfolyója. Kavics-hordalékkúpjának széle éppen országunk határán van. Csengéitől lejjebb már csak durva szemcséjű, mindinkább finomodó homokot találunk. Szabályozására már 1775-ben történtek kísérletek; majd 1839-ben 14 átmetszést építettek, ezek azonban hamar feliszapolódtak. 1855—1865. között „Szamost Szabályozó Társulat” létesült, mely Szat- már felett 19, alatta 11 átmetszést készített, nagy- részben állami támogatással. 1893-ban az állam a Szamos szabályozására új tervet készíttetett. A terv alapján árvízvédelmi töltések, átvágások, partvédő és mederrendező művek létesültek, melyeknek nagyrésze ma is fennáll. Ezek a munkálatok 1908-ban befejezést nyertek. Ekkor a további munkákra új terv készült, és a költségfedezetet továbbra is az állam biztosította. Ezzel a munkálatok tovább folytak, egészen az első világháborúig, amely a szépen haladó szabályozási munkálatoknak véget vetett. A kényszerű munkaszünet 1927-ig tartott, mely időtől kezdve a munkák olykor nagy lendülettel, olykor akadozva folytak és folynak a mai napig is. 1919. után az 1939—1944. közötti időszakot kivéve, a Szamosnak csak a torkolattól számított 52,4 km hosszú szakasza (Csengéiig) tartozik Magyar- ország területéhez. A továbbiakban már csak ezt a szakaszt tárgyaljuk. Az országhatár és a torkolat között a múlt szabályozási munkálatainak eredményeképpen a mai napig megépült a mindkétoldali árvízvédelmi töltés, 22 db átmetszés és 27 db partvédőmű. A partvédőművek rozséból és kőből épültek. Az épített művek hatására az árvíz, a hordalék és a jég levonulása a múlthoz képest jelentősen megjavult. Újabban hosszabb szakaszokra kiterjedő közép- vízi, egyes helyeken pedig kisvízi mederszabályozás hiányában a folyó mindinkább elszélesedik, hordalékát nem bírja mozgatni, és szigeteket kezd kialakítani. (Komlódtótfalu, Szamosújlak, Szamos- kér.) A meder —50 cm-es csengeni vízállásnál csaknem mindenütt átgázolható. Hajózásról pedig még —j—1,0 m-es vízállás mellett sem lehet szó. A hajózásnak megfelelő +1,50 m-es vízállásnak a tartóssága csak mintegy negyven nap, ezért a Szamoson egyelőre hajózásról nem lehet beszélni. Az épített partvédőművek összes hossza 20 km. Szerkezetük szerint általában a +0,50----(-1,0 m víz szint alatt a meder mélypontjáig rőzsepokróc, kőszórás, kőterítés, vagy kőlábazat, efelett a +3,0 m vízszintig rőzseterítés, rőzserács közötti kőterítés vagy kőburkolat van. Az általában védelmi célokból végzett partbiztosításokon kívül teljesebb értékű mederszabályozás csak Panyolánál történt, ahol egy tavaszi jégtorlódás után a folyó új medert mosott magának; iszapoló rőzseművekkel az eredeti állapotot helyreállították. Állami beavatkozásra létesült a Szamos balpartján működő Ecsedi-láp Lecsapoló Társulat, majd később a jobbparton a Tisza—Számosközi Társulat. E társulatok a töltések építési munkáit befejezték, és ellátták az árvízvédelmet. A folyamszabályozási munkákat a vásárosnaményi, majd később a szatmárnémeti és 1921-től a nyíregyházi folyam- mérnöki hivatalok és jogutódai látják el. C) A Túr A Túr szabályozása 1914-ben kezdődött. A háború után Magyarország területén maradt Túr-szakaszt a Tisza—Szám osközi Ármentesítő Társulat teljesen rendezte. Az 1927—1930. években 12 átmetszéssel a hosszát megrövidítették. Sonkádtól egy osztóművel új ásott mederbe terelték, és mindkét oldalt betöltésezték. Ezzel az országhatár és a sonkádi osztómű között egy 18,5 km hosszú, természetes medrű, az osztómű és a torkolat között egy 11,5 km hosszú ásott medrű új folyó keletkezett. A torkolatnál vasbeton vízlépcső épült, mintegy 4,0 m eséssel. Partvédőművek csak néhány rövid szakaszon épültek, főleg a töltésiek védelmére, a természetes medrű szakaszon. Építésmódjuk a szamosi művekéhez hasonló, természetesen kisebb méretekkel. Anyaguk kő és fűzrőzse. 94
