Körösvidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 12., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
a mezőgazdasági művelésre nem alkalmas (csatornák, utak, belsőségek, stb.), továbbá különféle (mezőgazdasági, talajtani, topográfiai, műszaki, gazdaságossági, stb.) okok miatt az öntözésből már eleve kizárt területeket és az így megmaradt területet szorozzuk — talajkategóriánként — a megállapított öntözési százalékkal; egyidejűleg öntözhető terület az öntözésre berendezett terület, csökkentve a vetésforgók száraz szakaszában nem öntözött területtel. Az öntözőrendszer maximális vízigényét az egyidejűleg öntözhető területnagyság figyelembevételével kell meghatározni. 1.2 A múlt és a jelen Az öntözés fejlesztése hazánkban szervezetten a Körös völgyében indult meg és ebben fontos szerep jutott az ármentesítő és belvízrendező társulatoknak. A Körösvidéken a nagy vízrendezési (árvízvédelmi, lecsapolási és belvízrendezési) munkák befejezése után elkezdődtek az öntözési kísérletek a rétöntözés terén. Ezt az tette szükségessé, hogy a vízrendezések következtében kiszikkasztott legelők és rétek fűtermése rohamosan csökkent és pótolni kellett a korábban kifejlődött, extenzív legelőgazdálkodás nyomán létrejött állattenyésztés takarmány- szükségletét. Ko'án fejismehk az öntözés jelentőségét és szükségességét a hamar szikkadó réti agyagtalajokra nézve is. Az első ilyen célú nagyobbszabású munka az 1890-es évek folyamán a Fehérkörös szabályozása folytán szárazon maradt medrének élővízzel történő ellátása, melynek célja nemcsak közegészségi, hanem öntözővíz szolgáltatása is volt. Ezt az Alsó- fehérkörösi Ármentesítő és Belvízrendező Társulat irányította. Az Élővízcsatoma-menti öntözési lehetőségek kiépítése — az aradi Kultúrmérnöki Hivatal tervei alapján — 1901-ben indult meg, a mintegy 110 ha kiterjedésű békéscsabai műrét berendezésével. Ez az öntözőtelep még ma is működik a Békéscsabai Kossuth Mgtsz, tulajdonában. A társulat propagálása nyomán az Élővízcsatoma rendszerében hamarosan kifejlődött a kertészeti öntözéses gazdálkodás. A nagyarányú fejlődést és az öntözéses gazdálkodás megerősítését — a kedvező éghajlat mellett — a kertészek szaktudása és szorgalma tette lehetővé. A kertészeti öntözéses gazdálkodáson belül a jó hőmérsékleti és fényviszonyok miatt, nagy jelentőségre tett szert a hajtatásos zöldségtermelés. Mivel a talajviszonyok külső korai zöldségtermesztésre kevésbé alkalmasak, a kertészetek zöldséghajtatásra rendezkedtek be. Ennek fejlődése az első világháborút követő években indult meg és a termékek már nemcsak a budapesti, hanem a külföldi piacokat is meghódították. Legnagyobb kiterjedését, 600 ha öntözését, 1936. évben érte el. A felszabadulás után újabb fejlődés indult meg és bővült a termelvények fajtaköre is. Az Alsófehérkörösi Társulat nemcsak műszaki tanáccsal, hanem kölcsönökkel is támogatta az öntözés fejlesztését. Műhelyében megindította a könynyű, hordozható típusú öntözőszivattyúk gyártását is (Kienitz-féle szivattyúk). A terület keleti részén a Feketekörösi Társulat indította meg az öntözés fejlesztését; külvíz elvezető csatornáját az ún. Felfogó csatornát összekötötte a Sebes-Körössel, és ezáltal nagykiterjedésű mezőgazdasági területek részére biztosított öntözővizet. A szikes talaj kedvezett a halastógazdaságok létesítésének is. Különös jelentősége a társulat működésének, hogy a társulat nemcsak az öntözés elterjesztését tűzte ki feladatául, hanem minőségi fejlődést is kívánt elemi. Ennek érdekében indultak meg a sarkadi Perrot rendszerű esőszerű öntözések és a sarkadke- resztúri, valamint vizesfási kísérletek. A kísérletek során foglalkoztak nagy- és alacsonynyomású esőz- tető berendezésekkel és tanulmányozták a barázdás öntözés gyakorlati kifejlesztését is. A Fekete-Körös Társulat szorgalmazására kezdődött meg az ipari jellegű rizstermelés Békés és Sarkad községek környékén. A rizs termesztését mintegy 1200 ha területen indították meg és azt a Békésen létesített hántoló üzemben dolgozták fel. Ez lett az alapja a későbbi, erős iramban megindult rizsöntözések kibontakozásának. A rizstermelési konjunktúra következtében a volt Fekete-körösi Társulat területéről átterjedt az öntözés e fajtája a Körösvidék nyugati felére, a Hármas-Körös balpartjára is. Itt a kezdeményezés a szarvasi Mezőgazdasági Szakiskolától indult ki, amely 1936. évben a békésszentandrási Körös-Holtágra telepített rizsöntözést, a hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki Hivatal tervei alapján. A példamutatás nyomán a szarvasi Holtág partján, valamint a betorkolló csatornahálózat mentén létesültek öntözőtelepek és hasonlóképpen alakult az öntözés a Décs-Fazekaszugi belvízlevezető főcsatorna mentén is. Ilyen egyéni és közvetlen vízkivétellel rendelkező tábláról-táblára árasztással üzemelő kisebb, hasonlóképpen monokultúrás öntözőegységek üzemeltek még a Hármas-Körös mentén Kunszentmárton Öcsöd és Békésszentandrás községek határában is, melyek a mezőgazdaság átszervezésével, termelőszövetkezeti tulajdonba kerültek. A rizstermelés mellett a Körösök mentén bolgár rendszerű max. 2—5 ha területre kiterjedő telepeken is folyt kertészeti öntözés. Ezek kis üzemek, amelyek a helyi szükségletek ellátására létesültek, többnyire korlátozott, vagy bizonytalan vízkivételekre épültek. Az ismertetett magánkezdeményezések és társulati tevékenység mellett, nem hallgatható el az a tevékenység és azok az eredmények sem, amelyek az öntözéses gazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről szóló 1937. évi XX. évi t. c. alapján létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatal működése nyomán születtek meg a Körösvidéken. Az öntözési törvénnyel elrendelt munkálatok második csoportja foglalta magában a körösvölgyi öntözéseket. Főműve a békésszentandrási duzzasztómű és hajózsilip, melynek 'segítségével a Hármas- Körös vizének felduzzasztása 1942. év tavaszán vette kezdetét. Az öntözés elterjesztése és szakszerű ismertetése céljából a hivatal a Körösvidéken 1940. 142
