Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Nádudvar—Hajdúböszörmény vonaltól északra, szárazföldi jellegű, változatos összetételű vulkáni osszlet (riolit, dacit, andezit) jellemző. A vulkánikus kőzetek fölött lithothamniumos márga, потоков mészkő, meszes konglomerátum, agyagos riolit-tuffit, meszes homokkő, konglomerátum található. A felső miocén (szarmata) rétegei az alaphegységre települnek. Jelentős szerepük van a vulkáni képződményeknek is. Az alsó pannoniai emelet üledéksora márga, homokos márga, homokos agyag és homok váltakozásából áll. A felső pannon már sokkal vastagabb; anyaga homokos agyagmárga, agyag homokkővel és homokkal. A magas helyzetű rögök feletti felső pannon általában sokkal agyagosabb, mint a süllyedékek- ben. A pannon végén már igen gyakori a folyóvízi réteg. A felső pannon felső részének homokrétegei már jó víztartóknak bizonyultak. A pliocén üledéksort, sőt a nagy süllyedékekben az alsó pleisztocént is, a fúrási minták alapján sokszor nehéz elválasztani a pannon felső, folyóvízi részétől. A pliocén utáni újabb pásztás süllyedés, majd ugyanezen pászták többszöri negyedkori süllyedése a peremek folyóvizeit magukhoz vonzotta, s lejtőikre a folyók durvább üledéksort raktak le. Ezek a jó vízadó szintek. A süllyedékek távolabbi részeibe, az egyes törmeléklejtők összeérésekor keletkezett zugokba túlnyomóan finom üledék jutott. Itt vannak a kevés, vékony és finomszemű homoklencsékkel megosztott vastag negyedkori rétegsoraink, amelyekből csak kevés artézi víz nyerhető. A holocénhez tartoznak a laposok nagy területű, főleg szikes képződményei. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajtani ismertetése 2.1211 A TÁJ FOGALMA; A TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj önálló, meghatározott, állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás. Ott, ahol az ember rövi- debb, hosszabb ideig megfordult, jelenlétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozik a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényező. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmusos kéregmozgások, éghajlatváltozások ossz játékának eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemei a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat), a légkör (éghajlat), a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talajképző tényezők földrajzi zónánként más-más jellegűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges ténye1- zője a folyóvízi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás a természet rendjébe; a gazdálkodás, a talajművelés, a növénytakaró megváltoztatása, a talajerózió meggát- lása vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagytájakra osztható. Az ország hat nagytája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, valamint az Északi-középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagytájak a tájakat foglalják magukban, melyek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület másirányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék elő. 2.1212 A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÁLYOZÁS A széles körben ismert, 1 : 500 000 méretarányú, országos genetikus talajtérképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástam Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talajföldrajzi elven alapszik, mely szerint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talaj dinamikát — továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának történetét, — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. 44
