Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
I. FEJEZET A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban í. л vízgazdálkodás A Föld felszínén, belsejében és légkörében különböző halmazállapotban megtalálható víz összes mennyisége a Föld vízkészlete. A gyakorlatban számunkra általában a folyékony halmazállapotú víz — földfelszíni és felszínalatti — készletének ismerete a fontos. A természeti erők hatására a víz megjelenési formája és helye állandóan változik; ennek megfelelően a vízkészlet részmennyiségei egymást kiegészítve csökkennek, illetve növekednek. Ezt a folyamatot a víz természetbeni körforgásának, meny- nyiségileg, minőségileg jellemezve pedig a természet vízháztartásának nevezzük. A víz minden „élet” nélkülözhetetlen feltétele. Az ember élet- és gazdasági tevékenysége során mindig 'kapcsolatban van a vízzel. Az lehet számára hasznos és káros. A hasznos víz egy részét az élet fenntartásához szükséges mennyiség, másik részét pedig a szociális és termelési igényének kielégítésére szolgáló mennyiség alkotja. A kultúra és technika fejlődésével egyre fokozottabban növekedik az emberiség vízigénye és főképpen az ipari tevékenység következtében csökken a föld vízkészletének hasznos, ill. hasznosítható része. A vízgazdálkodás tehát a társadalom szükségletednek, vízigényének és a természet vízháztartásának egyeztetését, összehangolását biztosító tevékenység. A vízgazdálkodási feladatok megoldása egyrészt a természetes vízháztartási viszonydk módosítását, másrészről a társadalmi igények korlátozását eredményezheti. Az ember kapcsolata a vízzel a kultúra kezdeti fokán a könnyen hozzáférhető felszíni vizekből merített ivóvíz beszerzéssel, tehát vízhasznosítással kezdődött. Majd később az ember távolabb vonulva a könnyű vízbeszerzési helyektől a nehezebben feltárható talajvíz felhasználására kényszerült, amelyhez már bizonyos „műszaki” munkálatokat kellett végeznie. A kultúra egy magasabb fókán kifejlődött a vízi közlekedés és a csapadékszegény vidékek földművelésbe bevont területeinek öntözése és a víz energiájának hasznosítása. Ezekkel párhuzamosan haladt a lakóhelyek és egyéb műszaki létesítmények és művelt területek védelme a folyók és állóvizek kártevése ellen. Ezen célokat már csak jelentős műszaki munkálatok segítségével lehetett elérni. Kezdetben a vízimunkálatok egymástól elszigetel ten történték, s egymásra gyakorolt hatásukat nem vizsgálták. A víziépítkezések fejlődése során az egyes nagyobb vízrendszerekben élő társadalmi közösségek felismerték, hogy közösen, tervszerűen és szervezetten kisebb áldozat árán eredményesebben meg tudják oldani összefüggő feladataikat. Ehhez a felismeréshez a kultúra magasabb foka volt szükséges, s fordítva; ez a felismerés jellemzi a kultúra fokát is. Több ázsiai ország már évezredékkel ezelőtt elérte ezt a fokát a fejlődésnek. Európa egy része a XVII. és a XVIII. század, Magyarország pedig a XVIII. és a XIX. században, ismerte fel a szervezett vízépítés előnyeit és szükségességét. Különösen alföldi országok boldogulása jelentékeny részben attól függött, hogy mennyire védekezett a vizek kártételei 'ellen és hogyan tudták hasznosítani a vizekben rejlő természeti kincset. A nagy vízimunkálatok nagy fellendülésének voltak velejárói és megalapozói. A szervezett vízvédelem és víz- hasznosítás elhanyagolása sokszor volt oka és jelensége kultúrák és államszervezeték pusztulásának. Az ókorban Ázsiában, Afrikában és Dél-Ameri- kában több kultúra alakult ki, amelyeknek alapját a vízimunkálatok és a talajerővel való gazdálkodás képezték. Ha valamilyen okból főként az öntözőberendezések elpusztultak vagy nem gondoskodtak a talajerő fenntartásáról, maguk a kultúrák is visszafejlődtek vagy elpuszultak. így pédául a Tigris és az Eufrátes völgyében. Belső-Azsiában több kultúra elpusztult az öntözőberendezések pusztulása miatt. Kisázsiai kultúránk pusztulását a termőtalaj elpusztulása Okozta. Kína jó példája a talajerő állandó fenntartásának. Az ország politikai és gazdasági erejének időszakos csökkenése a vízimunkálatok elhanyagolásához vezetett, ami viszont tovább súlyosbította a gazdasági nehézségeket. Az emberiség szaporodásával nőtt a vízimunká- latok száma és terjedelme is. Az egyes vízilétesítmények egymásra hatásának jelentősége fokozódik és jogalkotásnak kell beavatkozni, mert az egyes vízhasználatok már kezdik egymás hatáskörét zavarni. A vízkárok elhárításában aránylag egyszerűbb volt a megegyezés a közös, könnyen meghatározható cél érdekében. A vízhasználatoknál azonban a különböző érdekek különböző súllyal léptek fel, s már mérlegelni kellett,. hogy ugyanazt a vizet több igénylő közül melyik használja fel. 21
