Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

Legnehezebb a szolonyecek öntözésének megoldása. Ezeket a területekqet megfelelő vízellátás esetén a körzet déli részén rizstermesztésre, vagy halastavak létesítésére célszerű felhasználni.

2,125 A talajcróziós viszonyok jellemzése

A talajeróziós viszonyok c. 1 : 500 000 méretarányú térkép szerkesztésénél feltüntettük a különböző mértékben erodált területeket, megkülönböztetve a gyengén erodált szántókat, melyeken az eredeti talajszelvénynek még legalább 70%-a megmaradt; a közepesen erodált területeket, melyeken a talajréteg 30—70%-a pusztult el, valamint az erősen erodált talajokat, melyek szelvényében az eredeti rétegeknek csak 30%-a maradt fenn, vagy a megmaradt réteg nem vastagabb 30 cm-nél. Ezek a területi elhatárolások az 1:75 000 méretarányú felvételek alapján történtek. Becslés- szerűen jelöltük ezen kívül a deflációs területeket, melyeken száraz időszakokban a növényborítás nélküli felszíneken a szél felragadja és elszállí- ja a talaj részecskéket.

Jelöltük a nem erodált, valamint a szedimentá- dós területeket is.

Külön jelzéssel tüntettük fel a geológiai viszonyokat az erózió szempontjából hasonló viselkedésű csoportokba vonva össze a kőzeteket.

A térkép, valamint a térképezés közben szerzett tapasztalatok alapján a terület talajeróziós viszonyait a következőkben jellemezhetjük:

Az erózió mértéke: 10:30:10 arányszámmal fejezhető ki, ha az erősen-, közepesen-, gyengén erodált területek százalékos elterjedését vesszük figyelembe, az erdők kivételével.

A terület az alábbiakban jellemezhető:

a) A Bükk és a Borsodi medence igen változatos felépítésű területén sok az erősen erodált terület, melyen a talajképző kőzet került a felszínre. Ezeken a részeken igen sok az árkos és vízmosásos erózió. A hegység azon részein, ahol a talajképző kőzet agyagos, nincs nagy különbség a talajok és a talajképző kőzet erodálhatósága között. Amint azonban apokás, vagy erősen meszes márgák kerülnek a felszínre, ezek vízgazdálkodása oly rossz, hogy a pusztulásuk sokkal gyorsabb, mint a rajluk kialakult talajoké. A hegység D-i lejtőihez csatlakozó dombvidéken az erózió mértéke jelentősen kisebb Itt arányosan kisebb a talajok erodálhatósága is. Tapasztalataink szerint még az igen heves és hosszan tartó csapadékos időszak alatt is csak kevés talaj mozdul el helyéről, ami a szerkezet vízállóságával és a jó vízvezetőképességgel van kapcsolatban.

b) A Cserhát általában közepesen erodált, de míg É-i részén az árkos 'és vízmosásos formák vannak többségben, a D-i részein a felületi rétegerózió válik uralkodóvá. Az É-i részben a karsztos mészkőterületeken az erős erózió hatására a mészkő van a felszínen. A talajok erodálhatósága szintén különbözik az É-i és D-i részen, mert míg az utóbbin a pusztulás veszélye egyenesen arányos, sőt rohamosan nő az erózió mértékével, addig az É-i agyagosabb területen az erodáltsággal nem jár együtt a lepusztulás veszélyének fokozódása. Ott

azonban, ahol az erózió az árkos, sőt vízmosásos formában jelenik meg, a már kialakult árok- és vízmosásrendszer további gyors fejlődés előfeltételét képezi. Ugyanezen a területen, ha helyes talajvédelmet akarunk kialakítani, tekintetbe kell venni a felszínközeli rétegek vízgazdálkodási tulajdonságait, mert a nagy területen előforduló, a felszín alatt fél, vagy egy méterre fekvő fekete agyagrétegek szinte teljesen vízáthatlanok. Ha ezek kerülnek a felszínre a teraszolásnál, vagy ezek képezik a vízszintes sáncok alját, akkor a víz rajtuk nem jut keresztül és így nagy károkat okozhat.

c) A Zempléni szigethegységben az andezitet és riolitot kísérő nyirok elég ellenálló az erózióval szemben, ezért találunk még igen meredek lejtőkön is közepes eróziót. Nagyobb a talajpusztulás ha a talajképző kőzet lösz, mint pl. a Tokaji hegyen, ahol a pusztulás igen nagy mértékű. Ugyancsak erős eróziós sáv kíséri a Hennád K-i partját, ahol a meredek partfalban a lösz alól az idősebb üledékek is felszínre kerültek.

2.2 Éghajlat

2.21 ALTALANOS ISMERTETÉS

2.211 A terület éghajlati jellemzése

Összetett, hazai viszonylatban magashegyvidékinek mondható, az alföldi tájak közé ékelt, egymástól különböző irányú völgyekkel elválasztott dombvidékek vannak területünkön.. Éghajlatát is ez az összetettség szabja meg: az erős tagoltság miatt mező- és mikroklímákban gazdag, változatos, Télen különösen hideg, nyáron azonban nem túbneleg, szélsőségei nem érik el az Alföldéit. Szárazságra hajlamos, változatos szélirányú vidék. Túlnyomó része — mint a 6. ábrán látható — a Bacsó-féle éghajlati beosztás IV. (északi hegyvidéki) körzetébe esik, csupán kisebb, déli része (Tak- taköz és tiszaemnti síkság) tartozik az alföldi sajátosságú I/a körzethez.

Nyugati, bükki része mérsékelten csapadékos, napfénye — különösen a völgyekben — kevés. Ugyanitt azonban viszonylag gyakori jelenség a köd, a levegő párássága. Az északi szegélyén húzódó Saj óvölgy szeles helyiklímájú, télen hideg, hóban szegény vidék. Déli, a Tiszáig nyúló pereme szintén hddegtelű. de itt a nyári melegek is erősek, tehát igen szélsőséges táj.

Északi, a Sajó és Hemád közé eső része, az ún. Cserehát, kielégítően csapadékos. Különösen a nyári záporok bőségesebbek itt, mint a terület többi részén. A Hemád völgye szintén hideg; rekordlehűléseket szoktak iittt telenként mérni. Zordságát fokozza az uralkodó északi-északkeleti szél. Nyara mérsékelten meleg.

Keleti része, a Zempléni hegyvidék, hazánknak éghajlati szempontból egyik legkevésbé feltárt része. Inkább vegetációjából, mint éghajlati adatokból következtetve, az első kettőnél szélsőségesebb éghajlatú terület, bár a hemád- vagy sajóvölgyi- hez hasonló kemény téli hidegek nem fordulnak

55