Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

közt elsősorban a réti talajok, majd a szikesed és hatására a réti szolonyeoek és szolonyeces réti talajok találhatók nagyobb kiterjedésben. A száraz térszín talajainak vízgazdálkodása általában kedvező. A réti talajok vízgadálkodása azonban már kevésbé jó, a szikeseké pedig kedvezőtlen.

Összefoglalva a TVK-egység talajviszonyait megállapíthatjuk, hogy azok az Északi Középhegység és az Alföld vonalával két nagy részre oszthatók. Míg a hegységi területeken a talajtípusok keletkezését és vízgazdálkodását elsősorban a kőzet- viszonyok, valamint a talajerózió, addig az alföldi talajok képződését és tulajdonságait a vízviszonyok befolyásolják.

2.123 Az ember kultúrtevékenységének hatása

Az előzőekben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban lévő, tehát bizonyos fokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevékenység csak egyik tájalakító tényező lehet a földrajzi környezetben, mely csak módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja annak fejlődési irányát is. A továbbiakban ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását.

A történeti fejlődés menetében elsőnek említhetjük meg az ember pusztító tevékenységét az erdő- irtásokkal kapcsolatosan. Az erdő kiirtása után a szabadon maradt talajtakaró — különösen hegy- és dombvidékeinken — martaléka lett a víz pusztító hatásának, amelyet az ember még elősegített az állandó legeltetéssel. Ezzel a tevékenységével meggyorsította a domboldalak letarolódásának folyamatát, mely a talajtakaró termékenységét csökkentette.

Az erdőirtásokkal kapcsolatos változás gyakran a talajok fejlődésében is megmutatkozik. Ez akkor következhet be, amikor az ember a talajt eredeti fás növénytakarójától megfosztja és szántóföldi művelés alá vonja. Hazai viszonyaink között a fejlődés iránya leggyakrabban a esemozjom talajképződés felé tolódik el.

A talajerózió ütemének meggyorsítása később a helytelen talajműveléssel tovább fokozódott. A lejtő irányában történő szántás és vetés nagyban elősegítette a talajok felső, legértékesebb részének letárolását. Az eróziós kártételek mértékére és azok meggátlására irányuló törekvésekre itt nem térünk ki, mert ezeket a „Talajeróziós viszonyok jellemzése a TVK területi beosztása alapján” című fejezetben részleteiben is feldolgoztuk. Itt csupán az emberi beavatkozás káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet és arra, hogy ez mennyire átváltoztathatja a táj arculatát. Az így átváltozott tájban megtalálhatók ugyan a természetes táj bélyegei, de már megmutatkoznak benne az emberi munka rombolásai is, mint pl. a lepusztult hegy- és domboldalak, kimélyült eróziós árkok, szakadékok, stb.

Az embernek egy másik hasznos és tervszerű tevékenysége, amellyel a természeti tájakat ki- sebb-nagyobb mértékben megváltoztatta, a folyóvizek szabályozása, az ármentesítés és lecsapolás volt. Az ármentesítéssel, lecsapolással, csatornarendszerek kiépítésével a felszíni vizek pusztításait csökkentette és a belvizek gyorsabb levezetését biztosította; majd e területeket mezőgazdasági művelés alá vette és a gazdasági növények termesztésével a vidék természetes növénytakaróját megváltoztatta. Az ember ezzel a tevékenységével megváltoztatta a talajfcépződési folyamat irányát is. A felesleges vizek elvezetése, valamint a talajvízszint mesterséges leszállítása után szárazabbá vált a feltalaj. Az addig lapos, mocsaras területek talajain (lápos réti talajok, réti talajok) főleg a talajvíz mélységi elhelyezkedésétől és a talajvíz sómennyiségétől függően megindultak a szikes réti, vagy különböző réti esemozjom talaj képződési folyamatok. Ezeket a változásokat különösképpen a TVK-egység alföldi részein tapasztalhatjuk. Míg korábban a Középtisza és a Körösök vidéke a felszíni vizektől sokat szenvedett, a Tisza felé eső terület teljes egészében mocsaras volt, addig az ármentesítés után a talajvíz ezen a területen mintegy 3 m-re a felszín alá süllyedt.

Az ember nemcsak az ármentesítéssel, lecsapolással, telkesítéssel módosítja a táj arculatát, hanem az ezzel ellenkező tevékenységével, az öntözéssel is. Az öntözéses gazdálkodással kapcsolatos megfigyel esek. tapasztalatok arra mutatnak, hogy a nem megfelelő összetételű öntözővíz és az esetleges túlöntözés hatására megváltoznak a talaj kémiai és fizikai tulajdonságai és az öntözött talajokon másodlagos elszikesedési folyamat vagy elmo- csarasodás léphet előtérbe. A gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy az ember öntözéses gazdálkodásával, ha körültekintő módon, szakszerűen alkalmazza azt, jó irányba, ha pedig nem megfelelő módon végzi, akofcr rossz, kedvezőtlen irányba tolja el a talajok fejlődését.

Az ember termelő munkájának másoldalú, jótékony hatása figyelhető meg hegyes-dombos vidékeinken, homokos és szikes tájainkon, ahol a talajvédelmi rendszerek bevezetésével, homok- és szikjavítással avatkozik be a természet rendjébe és egyre nagyobb területeket von be a mezőgazda- sági művelésbe. A szocialista nagyüzemek kialakulása megteremtette a talajvédelmi eljárások bevezetésének feltételeit.

Nagykiterjedésű szikes területeink jó részének a képe is megváltozott. A szikesek egy részét az ember rízstermesztéssel hasznosította, másik részét feltörte, megjavította és mezőgazdasági művelésbe vette. A modem szikjavítási kutatás is arra irányul, hogy a szikesedés folyamatait az összes tényezők figyelembevételével vizsgálja és megkeresse azokat a módokat, melyekkel hazai szikeseinket megjavítva bevonhatja a mezőgzdasági termelésbe.

Mindezekből megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tevé53