Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
szürke agyágösszlet rakódott le az alsó pannon- emeletben, közben lignittelepekkel. Ezek fölött Felsőborsodban felsőpannónlai homokos és laza ho- m okkőrétegek vannak feldolgozott riolittufa anyaggal. Tovább északkeletre, az Eperjes-Tokaji hegységig, a peremen és annak öbleiben a felszínen főleg agyagos alsópannoniai földes-szenes rétegeket találunk. A pannon igen jelentős a Bükk déli peremén és az Alföldön. Itt a triász aljzatra, másutt az eocén, vagy oligocén fedőhegységi képződményekre telepedett a vastag pannon rétegsor: agyag, homokos agyag, márga és homokkő, egymással sűrűn váltakozva. A pannon mélyebb része többnyire homokköves. Felfelé hamokosodik és a felsőpannon felső 100—300 m-ében már gyakrabban vannak jó víztartó rétegek. A pannon tengeri eredetű. A durvább szemcséjű, gyorsan kiékelődő és csak kis területre kiterjedő felső szintek az eisakélyesedő pannon beltenger üledéked. A pannon rétegsor vastagsága a néhány métertől több ezer méterig tart. Az élénk pannon utáni szerkezeti mozgásoknak és eróziónak sok bizonyítékát ismerjük. A TVK-alföldperemi és alföldi részén a negyedkor durvaszemű (kavics, homok) üledékeiből általában bőséges és jó víz nyerhető. A pleisztocén eleji alföldi süllyedékek magukhoz vonzották a folyókat, azok a feléjük tartó lejtőségre rakták le durvább törmeléküket, a süllyedékek legmélyebb részére az igen kis erejű folyó már csak finom iszapot, agyagot vitt. Ezek azok az alföldi vidékek, ahol többszáz méteres pleisztocén összletben alig van néhány vékony és finomszemű homokréteg. Ilyen a Jászság közepe is (3. ábra). Az északi hegyvidék nagyobb völgyeiből az Alföldre érkező s a süllyedékek felé tartó nagyobb folyók kavicsa finomodva, ujjasán szétágazva és elsüllyedve fúrásokban messze követhető. Ezeket a durvább rétegeket a nagy fajlagos vízhozamú kutak területe is jelzi. Különösen az ópleisztocén kavicsa jó vízadó. A felső pleisztocén kavicsa és homokja a sekélyebb fúrt kutak és ásott kutak vízadója. A holocénben a völgyek vékony áradmánya, az alföldi laposok réti agyagja és szikesed keletkeztek. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajtani ismertetése 2.1211 A TÁJ FOGALMA; A TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj önálló, meghatározott, állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rövi- debb, hosszabb ideig megfordult, jelenlétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozik a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényezők. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmusos kéregmozgások éghajlatváltozások összjátékának eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemei: a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat) a légkör (éghajlat), a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talaj- képző tényezők földrajzi zónánként más-más jelentőségűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges tényezője a folyóvízi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás a természet rendjébe; a gazdálkodás, a talajművelés, a növénytakaró megváltoztatása, a talajerózió meggátlása, vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagy tájakra osztható. Az ország hat nagy tája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység-, valamint az Északi-középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagy tájak a tájakat foglalják magukban. Ezek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület más irányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék elő. 2.1212 A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÁLYOZÁS A széles körben ismert 1:500 000 méretarányú, országos genetikus talajtérképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talajföldrajzi elven alapszik, mely részint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talaj dinamikát —, továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét — egyszóval a talaj kialakulásának történetét — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. 7 ío TVK 49
