Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.111 Alaphegység Az ősi rögök kristályos mészköve, sötét szercit- palája, homokköve, mészköve, agyagpalája az alaphegység legidősebb része, Uppony, Szendrő vidékén található. Ugyanígy a Felsőregmec környékén levő szercites kvarcitpala, kvarcát, fiffit és csil- lámos homokkő. A felső karbon, perm és a mezozoikus képződmények a Bükkben és a kicsiny szigethegységekben (Upponyi, Szendrői, Rudabányai, Aggteleki) láthatók. A Bükkben a felső karbon kőzetei főleg agyagpala, homokkő és mészkő. A Szendrői hegység agyagpalája és homokköve is a felső karbonban rakódott le. A karbon üledékfolytonossággal megy át a permbe. A perm főleg tengeri képződményekből áll, anyaga mészkő, homokos pala, homokkő és konglomerátum. A permre ugyancsak konkordánsan települt az alsó triász, főleg mészkő és homokos agyagpala formájában. A Bükkön kívül alsó triász van még a Rudabányai és Aggteleki hegységben. A középső triász túlnyomóan mészkő és dolomit összlete megvan mind a Bükkben, mind a kisebb szigethegységekben. A középső triász mészköveiben vannak a nagy barlangrendszerek, így az aggteleki is. A rudabányai vasérc a középső triász dolomitjával kapcsolatos. A Bükkben és a szigethegységekben felsőtriászról és júráról nem tudunk. A krétából csak az Upponyi hegység tengerparti felsőkréta képződménye ismeretes. A bükki diabáz, a szendrői és aggteleki hegységi nátrongabbró is a krétában keletkezett a ma elfogadott vélemény szerint. A Bükk hegységi típusú alaphegységet a mélyfúrásokban is elérték. A Bükk hegységben a gyűrődések folytán több — vízbeszerziés szempontjából is fontos — anti- klinális és szinklinális különböztethető meg. Legfontosabb a Bánvölgy vonalában Nagyvisnyó és Dédes közötti. 2.112 Fedőhegység A terület északi része a középső triásztól az oligocénig nagyobbrészt szárazulat volt. A felső eocén transzgressziós tengeri üledék (kavics, homokkő, mészkő) a Bükk D-i és K-i pereméről és a Rudabányai hegységből fúrásból ismertek. Az oligocén igen elterjedt. Különösen Özd környékén nagyon vastag. Az alsó oligocén Eger mellől ismert. A középső oligocén túlnyomóan agyagmárgája („kiscelli agyag”) általános elterjedésű a terület északi (hegységek pereme és medencék) és alföld- szegélyi részén. Rudabányán, a Bükk alján mélyfúrás tárta fel. Andezit és riolittufás betelepülései vannak. A kőolaj anyakőzete. A felső oligocén agyag, homokos agyag, homokkő nagy felszíni elterjedésű a Mátrától és Bükktől északra. Felsőbb részében az igen egyveretű ún. glaukonitos homokkő válik uralkodóvá. 2.113 Medenceüledékek Az alsó miocén Eger környékén, az egeresek! szénmedencében és Uppony körül szárazföldi kavics után transzgressziós parti kifejlődésben jelenik meg, főleg homok-homokkő anyaggal. E mélyebb miocént az „alsó riolittufa” választja el a széntelepes csoporttól. A riolittufa felett szárazföldi kavics, majd a barna és zöld „fekűagyag” következik. Az egercsehi-ózdi szénmedencében 2—3, a sajóvölgyiben 2—5—7 telep fejlődött ki, mert itt tovább tartott a szénképződés. A szóntelep összlet fedője csökkentsósvizi-tengeri homok és homokkő, majd a középső miocén helvéti emeletének jellegzetes kőzete, az igen egységes, vastag finomhomokos tengeri agyagmárga, a „slir”. A helvéti és tortonai emelet határán élénkül meg a vulkáni tevékenység, anyaga főleg andezit és riolit. A kiemelkedéssel kapcsolatos lepusztulás a saj óvölgyi széntelepes összletet sok helyen elvóko- nyította és sok széntelepet el is hordott. A „középső riolittufá”-hoz kapcsolódó agyag a borsodi szénmedence Ny-i és déli peremén ismert. Megvan a Rudabányai és Upponyi hegységben is. A következő tortonai tenger zátonymészköve, a lajtamészkő a Bükk Ny-i szegélyén és a Zempléni hegységben eróziós roncsokból isimert. A felső miocén (szarmata emelet) csökkentsós- vízi eredetű durva mészköve és agyagja csak néhány kis foltról ismert a Bükkaljáról és Zemplénből. A szárazföldi üledékes szarmata túlnyomóan kavics, benne agyagmárga rétegekkel. A Bükktől É-ra és DNy-i oldalán túlnyomóan kavicsos, a Saj óvölgyben andezit-tufát is találunk. A Zempléni hegység vulkáni képződményeinek tekintélyes része szarmata korú, de szárazföldi kavics is van. A miocén vulkáni összletet nagy vastagságban mélyfúrások is feltárták az ÉK-i Alföldön, részben már a TVK területén is. A pannóniai rétegösszlet elég változatos kifej- lődésű. A bükki és sajóvölgyi alsópannon homokos, riolittufás anyagú, helyenként földes-fás kőszénnel, a pannon felsőbb részében homokkal és laza homokkővel, végül folyóvízi kaviccsal. A Bükk északnyugati oldalán és a Hemád völgyében a pannon többszáz méteres rétegsora majdnem csak agyagból áll, néhány kicsiny homoklencsével. Észak felé a völgyben valamivel jobb a helyzet, mert a pannon felső 60—80 m-ében már nagyobb kiterjedésű hamokrétegek is vannak. A Mátra és Bükk déli szegélyén egységes a pannon. Az alsópannon aprókavicsos homokkal és homokos agyaggal diszkordánsan települ a fekü szarmatára. A felsőpannon túlnyomórészt agyagjában homokos és laza meszes homokkőrétegek vannak, közöttük helyenként partszegélyi mocsárban keletkezett lignittelepekkel, melyek a Cserhát-, Mátra- és Bükkalját végig kísérik. A Bükk délkeleti peremén a felszínen alsópan- nóniai, átdolgozott riolittufás anyagú, agyagos-homokos rétegek vannak (pl. Bogács, Szomolya, Gö- römböly). A Saj óvölgy északi részén (Rudabánya, Szuhogy, Galvács, Szendrő, Abod) triász mészkő anyaggal kevert vagy közvetlenül az alaphegységre települő 48
