Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
hozzá hasonló szélesen megalapozott tudományos célkitűzésű vízrajzi intézmény Európában. A Vízrajzi Osztály — számos világviszonylatban is kiváló magyar mérnök-előd, köztük a dunai mappáéi ó készítését irányító Vásárhelyi Pál örökségébe lépve — szervezőjének és első főnökének, Péch Józsefnek vezetésével és Kvassay Jenő legfőbb irányításával elsősorban az árvizek elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések tanulmányozására összpontosította erejét, de egyúttal lerakta a hazai hidrológiai kutatási széles alapjait is. Az egész országra kiterjedő vízjelző szolgálatot szerveztek, évkönyvet adtak ki, megindult az árvízjelzés és a vízrajzi felmérések kiterjesztése, sőt — elsősorban Hajós Sámuel és Viczián Ede kezdeményezésére és irányításával — rendszeresen végeztek vízhozamméréseket is. A századfordulót követő első két évtizedben az osztály munkája sokat veszített kezdeti lendületéből, kezdeményező erejéből. Noha 1914-től 1919-ig olyan kiváló vezetője akadt, mint Hajós Sámuel, a hidrometria nemzetközileg elismert szaktekintélye, ebben az időben a háborús viszonyok már minden nagyobbszabású kezdeményezAét megakadályozták. Ezekre az évekre esik a Duna helyszínraj- zának és hossz-szelvényének kiadása, a vízerőkész- let számbavételének befejezése, több előrejelzési segédlet kiadása (Korbély József) és az első tiszai hordalékmérések megvalósítása is. Ugyancsak ebből az időből származnak a talajvízszintingadozás megfigyelésére vonatkozó legrégibb adataink. — Ekkor kezdte pályafutását Bogdánfy Ödön, a hazai hidrológiai szakirodalom megteremtője. A két világháború közti időben a Vízrajzi Intézetté átszervezett osztály munkáját — a műszaki szolgálat egyik vezető egyéniségének, Sajó Elemérnek erőfeszítései ellenére is — a hosszútávlatú célkitűzés hiánya, a pangás állapota jellemezte. Megálltak a vizek kártétele elleni védekezés szolgálatánál, s gyakorlatilag az észlelési anyag regisztrálására szorítkoztak. Ez az anyag mégis jelentőse érték a ma vízgazdálkodója számára is. A második világháború után újjáéledt vízrajzi szolgálat rendszeres' és módszeres kutatómunkája az 1948-ban létrehozott egységes vízügyi szervezetben, méginkább az 1952. júniusában Ihrig Dénes vezetésével megszületett, az utóbbi években pedig Stelczer Károly vezetése alatt működő, szélesen megalapozott Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben bontakozott ki. Az Intézet munkaterve az egész vízgazdálkodás területét átfogja. A vízgazdáikodlási célokra irányuló hidrológiai kutatások mellett egyszersmind a hidrológia tudományának előbbrevitelét is szolgálja. Alapvető adat- gyűjteményekkel siet a gyakorlati vízgazdálkodás segítségére: a tartalmilag jelentőben gazdagodott, vízhozam adatközlést is rendszeresen nyújtó Vízrajzi Évkönyvek, a Hidrológiai Atlasz kötetei, a felszíni és a felszínalatti vizek mennyiségi és minőségi viszonyait bemutató — és a;z egyéb — kiadványok a vízgazdálkodási tervezés számára nélkülözhetetlenek. j Lerakták a felszíni vizek ; komplex-szemléletű hidrológiájának elméleti alapjajt. Megtörtént az or/ / ) j ( ( I ( szágos vízméroehálózat kiszélesítése, kisvízfolyásoknak ill, csatornáknak a hidrológiai észlelésbe való bevonása, feltárták továbbá Magyarország tározásd lehetőségeit is. A részletes észlelési adatok pótlására elkészültek a fizikai-földrajzi általánosításokon alapuló első számítási segédletek a lefolyás, az árvízi vízhozamok, a vízhőmérsékletek és a párolgás jellemző értékeinek meghatározására. A hordalékkutatás eredményeinek összefoglalásával az Intézet vízháztartás! vizsgálatokkal — a csapadék, a lefolyás, a párolgás és a természetes vízitározódás egyenlegének módszeres! nyilvántartásával — az Intézeten kívül az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem I. Vízépítési tanszéke is eredményesen foglalkozott. Kiemelkedik még az Intézetnek a hidrológiai előrejelzés terén végzett kutatómunkája. A talajvíz törvényszerűségednek kutatását/az országos talajvízszintészlelő kúthálózat kiémíése alapozta meg, amelyhez Rohringer Sándor által a Duna—Tisza közén 1929—1934 közt létesített, világviszonylatban is úttörő jelentőség kúthálózat szolgált kiindulásul. A talajvízszLitalakulás törvényszerűségednek, a meteorológiai tényezők és a talajvízjárás közti összefüggések/íek, továbbá a talajvízkészlet periodikus ingadozás jellemzőinek tanulmányozása terén az Intézeten kívül dolgozó kutatók is értek el eredményedet. Ezeket többek között a maximális talaj vízállás előrejelzése és a talajvízkészlet feltérképezése és számbavétele terén hasznosították. y Az ipari- ésp 'ivóvízellátásban — hazánk szegény felszíni kisvÿz'i készletére tekintettel — különös súlyán van jëi karsztvízkutatásnak. Elkészült az országos forráskataszter, továbbá eredményes kutatások folytak a kitermelt és utánpótlódó karsztvíz egyensúlyi-helyzete terén is. yÁ vizek minőségének rendszeres számbavételi Jhunkáit az Intézet 1953-ban indította meg. A mun- ' ka továbbfejlesztése azóta is az Intézet III. vízminőségi osztályára hárul. 1.2212 A MÉLYSÉGI VÍZ FELTÁRÁSA A mélységi vízzel — a dolog természeténél fogva — nem annyira vízépítő mérnökök, mint inkább földtani és bányászati szakemberek foglalkoznak. (Ez nem is volt a VITUKI feladata és ott csak 1962-től indult meg az ez irányú rendszeres kutatómunka.) Ezért a mélységi vízkutatással, a vízkészletbecslési kísérletekkel most külön foglalkozunk. A vízkutató szakemberek már a múlt század közepe óta számolnak azzal, hogy a föld mélyéből valamely területen tartósan kitermelhető vízmeny- nyiség az utánpótlódó vízhozamtól függ. Ennek a sarkalatos tételnek első felismerői bányamérnökök voltak, akik a bányákba betörő, ill. onnan eltávo- lítandó vízmennyiséget kívánták meghatározni. Több mint 80 éve, 1871-ben, a máramarosi sóbányák környékén csapadékmérő állomásokat létesítettek és folyamatosan mérték a bányavíz mennyiségét is, hogy megállapíthassák a bányavíz és a csapadék közti összefüggést, a kőzeteken áthaladó 43
