Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

II. FEJEZET

Természeti adottságok, területi vízkészlet

1. BEVEZETËS

1.1 A témakör ismertetése

1.11 a vízgazdAlkodAsi keretterv

KIINDULÁSI ALAPJAI

A korunk társadalmi és gazdasági viszonyai között szükségszerűvé vált tervgazdálkodás egyik látszólagos ellentmondása az, hogy a népgazdaság ill. ágazatai tervszerű és arányos fejlesztése távlati tervet kíván viszont a terv készítésének időpontjában a termelő erők jövőbeli — óriási iramú és gazdasági ágazatonként különböző jellegű és ütemű — fejlődéséről még csak többé-kevésbé bizonytalan elképzelések lehetségesek. Ezt az ellentmondást a dialektikus szemlélet úgy igyekszik feloldani, hogy a tervet a viszonylag legbiztosabb kiindulás' alapra, a jelenlegi adottságokra építi fel; tovftbbá a tervben a fejlesztésnek csupán fő vonásait, kereteit szabja meg; végül e keret-tervet időről-időre korszerűsíti.

A vízgazdálkodási keretterv kiindulási alapjai: a természeti adottságok, továbbá a kihasználásukra vagy átalakításukra irányuló korábbi gazdasági tevékenység eredményeként kialakult jelenlegi helyzet. A keretterv az ezek által többé-kevésbé meghatározott lehetőségeket, korlátokat, kihatásokat tárja fel és a gazdasági szempontból jelenleg legelőnyösebbnek mutatkozó kihasználásuk vagy átalakításuk módjait írja elő.

A fenti elvék alapján e Vízgazdálkodási Keretterv viszonylag részletesen, e fejezetben tekinti át a természeti adottságokat, az egyes vízgazdálkodási ágazatok fejlesztését tárgyaló további fejezetek pedig a vonatkozó gazdasági előzmények, azaz a múltbéli tevékenység és a jelenlegi helyzet ismertetésével kezdődnek.

1.12 A VlZGAZDÄLKODÄS SZEMPONTJÁRÓL

LEGFONTOSABB TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK

A vízgazdálkodás szempontjából alapvető természeti adottság nyilvánvalóan a vízkészlet. Ennek a gazdálkodásba gyakorlatilag bevont vagy bevonható része a csapadékhullás, lefolyás, tározódás, elpárolgás állandó körfolyamatában, a döntően a napenergia által fenntartott és irányított hidrológiai ciklusban vesz részt (dinamikus vízkészlet). Másik, igen nagy hányada, amely a gazdálkodásba alig, vagy csak messzemenő következmények vállalása mellett vonható be, természetes állapotában a hidrológiai ciklusban nem vesz részt, lényedében a felszín alatt tározódik (passzív vízkészlet). A továbbiakban — ha külön nincs megnevezve — a dinamikus vízkészletről lesz szó.

A vízkészlet — megjelenési formája, illetve előfordulási helye szerint — felszíni (álló és folyó), felszín alatti (partiszűrésű-, talaj-, réteg-, karszt) és légköri vizekből áll. Az utóbbiak ez idő szerint még alig vonhatók be a gazdálkodásba. E különféle vizek legtöbbször olyan szorosan összefüggnek, hogy egymástól pontosan el sem határolhatok. Ennek ellenére ebben a tagolásban szokás tárgyalni a készleteket, mert e vízfajtánként különbözőek a kitermelés módjai, a gyakorlati felhasználás lehetőségei. 1 ’ ' l

Adott vízgazdálkodási egység vízkészletének mennyisége és minősége1 időben és térben általában változó és több, számos szempontból számszerűen jellemezhető. A felszíni vízkészlet szokásos jellemzői pl. a vízállás, a vízhozam, a vízmennyiség, a vízhőfok, a hordaléktöménység, a halmaz- állapot (jégjelenségek), az oxigénfogyasztás, a keménység sth., a felszín alatti vízkészlet iellemzői pl. a talajvíz- és karsztvízszint, a talajvízforgalom, a passzív ill. a kitermelhető talajvíz-, karsztvíz és rétegvízkészlet, a vasasság, a szulfáttartalom stb. Az ingadozások jellemzőinek összesége a vízjárás. (Szűkebb értelemben vízjáráson csak a felszíni vízfolyások vízhozamában és vízállásában bekövetkező változások jellemzőinek összefoglalását értik.)

A vízkészlet szoros kölcsönhatásban van más természeti adottságokkal, elsősorban az éghailati, (morfológiai), a geológiai és a talajviszonyokkal, továbbá a növény- és állatvilággal, valamint az egyre fokozódó emberi tevékenységgel is. Az éghajlati viszonyok főleg a hidrológiai ciklust, az abban résztvevő vizek mennyiségét és halmazállapotát befolyásolják. A morfológiai viszonyok (szintviszonyok és felszíni formák) elsősorban a víz lefolyásának és összegyülekezésének módját, irányát, sebességét, munkavégző- és száll!tóképességét határozzák meg. A geológiai és talajviszonyok a természetes tározódás és egyben a felszín alatti vízkészlet, továbbá a vízminőség elsőrendű meghatározói. Az élő szervezetek ugyancsak résztvesz- nek a vízminőség alakításában, de a növényzet emellett a talajvízkészlet legnagyobb fogyasztója (elpárologtatója). Az emberi tevékenyésg, közvetlenül vagy közvetve, végeredményben a víz kárt.éúíiú;

‘ríj! ,,

37