Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
dékes miocén fekü kőzet csak kevés helyen tárul fél. Vízellátásának nem lehet alapja az esetlegesen feltárható rétegvíz, márcsak a terület magas helyezte miatt sem. Rétegvíz feltárásra csak a törés-vonalak kedvezők. Erre utal a néhány nagyobb hozamú kút, melyek azonban a hegység peremén, mélyebb helyzetben vannak (25/b ábra 13. szelvény). A sajóvölgyi szénmedencében, a Sajóvölgy alsó szakaszán a felső miocén homokos kavicsos rétege sorának csak mélyebb helyzetben van vízföldtani jelentősége. Â völgy felsőbb szakaszán a legmagasabb helyzetben — a völgyek közti hátakon és gerinceken — található. Pannóniái üledékek a TVK-egység alföldi részén kívül nagy területen csak a Csereháton (a Bódva és a Hernád közti dombvidéken — 80. tájegység), a Hernád völgyében (negyedkori kavics! alatt — 81. tájegység) és a Hennádtól K-re (82. tájegység) vannak. A terület déli részét kivéve kevés fúrás készült. Általában elég homokos réteget értek a fúrások. A Bódva-völgy környékén a pannon homokrétegednek nagyobb vízbősége a karszltal való kapcsolatot valószínűsíti. Kedvezőtlen, hogy a Cserehát nagyobb magassága miatt a nyugalmi vízszint mélyebben várható. Az igen kevés fúrás miatt a vetőkkel szabdalt területen a tervezés bizonytalan. A vízszükséglet túlnyomó részét a talajvíz fedezi. Az Alföld szegélyén felszínen levő pannoniad üledéksor az egyes alföldi tájegységekben a negyedkori süllyedő mozgásokkal változó mélységbe került. A fedő pleisztocén rétegsor vízföldtani szerepe a peremektől távolodva egyre nagyobb. A Bükk álján (23. és 24. tájegység) a hegységhez közel a pannon homokrétegek vizét termelik (25/b ábra, 5., 7. szelvények), távolabb a felszínközeli durvaszemű peisztocén üledéksorból (25/b ábra, 8., 11. szelvények) vagy mélyebbről a pannó- niai homökrétegekből nyerte a vizét (25/b ábra, 4. szelvény). Hasonló a helyzet a Taktaközben is (83. tájegység). Itt a negyedkori durvább-szemű üledék talajvizét és a felszín alatt 60—100 m körüli mélységben levő pannóniai víztartók rétegvizét használják. ■ A Hermádtól К-re a Taktáig terjedő terület rétegvizéről (83. tájegység) keveset tudunk. Feltárása esetén a törésvonalak nyomozásával kell kezdeni a feladatot. A tiszai árok süllyedék-területén (22. tájegység) a rétegvizet már túlnyomóan a DK felé finomodó negyedkori folyóvízi homokrétegekből termelik. A víztartók kedvezőbbek az árok lejtőin. A negyedkori üledéksorban két vízdúsabb összletet ismerünk. Az egyik a felszínhez közel lévő felső pleisztocén homok és kavics, a másik az ópleisztocén durvaszemű víztartó rétegeiből áll. A tájegység legkedvezőbb terület a Sajó kapuban szétterülő és mind mélyebbre kerülő kavicsos-durva homokos összlet (4. ábra), mely a Tiszántúlra is követhető a fúrásokban. A Sajón kívül a Bükk alján csak az Eger pataknak van messzebb követhető durva negyedkori hordaléka. A Bodrogköz (85. tájegység) vizét a felszínközeli homokos kavicsból veszi (25/b ábra, 12. szelvény). A fekü pannóniai üledéksoráig csak kevés fúrás jutott el. .45 ÁSVÁNY-, HÉV- ÉS GYÓGYVIZEK .451 Általános ismertetés Közös fejezetben foglalkozunk az ásvány-, hévés gyógyvizekkel. Az egységes tárgyalás kedvéért szükséges a fogalmak rövid meghatározása. Ásványvíz hőmérsékletétől függetlenül az a természetben előforduló víz, mély több mint 1000 mg/liter oldott szilárd alkotórészt, vagy egyes ritka, de biológiailag aktív elemekből (lítium, bróm, jód, fluor, arzén, rádium, rádiumemanáció, stb.) kimutatható mennyiséget tartalmaz. Ugyancsak ásványvíz az a víz is, melyben az oldott szilárd alkatrészek mennyisége nem éri el az 1000 mgflt, de oldott gáztartalma jelentékeny (pl. szabad szénsavtartalma) 1000 mg/lit. A gyógyvíz olyan ásványvíz, mely vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt gyógyhatású. (Hazánkban a vonatkozó törvények szerint szükséges a gyógyvízelőfordulások hatósági elismerése is.) Hévíz általában minden természetes!, vagy mesterségesen feltárt olyan víz, melynek hőmérséklete egy meghatározott értéknél magasabb. Ugyanazon víz egyidejűleg ásvány-, hév- és gyógyvíz is lehet. A hőmérséklet szerinti osztályozás többféle lehet. Az alábbi csoportosítást fogadtuk el: 18—25 C° langyos víz, 25—35 C° meleg víz, 35 C° < hévíz, ennek részletesebb felosztása: 35—60 C° kevésbé forró víz, 60—90 C° forró víz, 90 C° < igen forró víz. A hőfok szerinti fenti csoportosítás általában a felhasználás lehetőségét is határolja. A 18—25 C°-ú vizet általában az. ivó- és ipari vízellátásra, de strandfürdők és fedett fürdők céljára, egyes esetekben gyógyvízként is használják. A 25—35 C°-u meleg víz felhasználása az előzővel egyező, de hőfoka miatt már csak szükségből ivóvíz. A langyos és meleg víz hőtartalmának hasznosítása nem célszerű, gyógytényezőt pedig az ilyen víz általában alig tartalmaz. E bét hőfokcsoportban csak a gyógyvízként nyilvántartottakkal foglalkozunk, a többit a mélységi vizeknél (2.44) tárgyaltuk. A 35—60 C°-ú hévizet elsősorban a mezőgazdaság hasznosítja (keltetők, melegházak fűtésére, talajfűtésre, stb.). Hazánkban igen fontos szerepe van a szabadtéri, gyógy- és tisztasági zárt fürdők vízellátásában, de gazdaságosan felhasználható lakások, kórházak, gyártelepek fürdő-zuhanyozó szükségletének kielégítésére is. A 60 C° feletti vízzel fűtve 18—20 C° léghőmérséklet már biztosítható. További lépcsőkben azon15 10 TVK 113
