Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
ban — a fűtési hőelvonás után — e víz ugyanúgy felhasználható, mint a langyosabb vizek. Ez a leggazdaságosabb, s erre kell törekedni; de arra is, hogy a hőelvonás a gyógyhatást ne csökkentse. A 90 C° feletti igen forró víz felhasználása és az ilyen vizet adó kút kiképzése általában különleges műszaki feladatot jelent. Használati vízként csak hőelvonás után vagy hideg vízzel való keveréssel alkalmazható. A víz hőenergiájának szénegyenértéfcben való meghatározásánál 10 C°-ról történő felmelegítést, 4000 kalóriás szenet és 60% kazánhatásfokot veszünk figyelembe. Az ásvány-, hév- és gyógyvizek kémiai összetétel szerinti csoportosítása a következő (Papp Szilárd szerint): 1. Egyszerű hévíz. 2. Egyszerű szénsavas (savanyú) víz. 3. Alkálihidrogénkarbonátos (alkálikus) víz. 4. Kaldum-magnéziumhidrogénkarbonátos víz 5. Kloridos (konyhasós) víz. 6. Szulfátos (keserű) víz. 7. Vasas víz. 8. Kénes víz. 9. Jódos, brómos víz. 10. Rádióaktív víz. A gyógyvizet minden esetben gyógyításra kell felhasználni, egyéb felhasználása csak ezután következhet. Az ásvány-, hév- és gyógyvízkészlet meghatározása a kevés adat miatt általában nem lehetséges; ezért csak tájékoztató adatok közölhetők a legkedvezőbbnek látszó előfordulások fejlesztési lehetőségeit illetően. Vegyi készleten az ásvány- és gyógyvíz esetében a készletben lévő összes oldott szilárd alkotórész mennyiségét értjük. Ennek teljes meghatározása ma még nem lehetséges, egyes esetekben azonban megadható az ásvány- és gyógyvíz előfordulás egy adott időszak alatt elméletileg nyerhető összes szilárd alkotórészének mennyisége. Gyakorlatban hasznosítható ásványkincsről — amin most nem a balneológiái szempontból értékelt ásványtartalmat. ill. gyógytényezőt, hanem az ipari nyersanyagként felhasználásra kerülő ásványkincset értjük — csak néhány előfordulásnál, s csak egyes különleges alkatrészekkel kapcsolatban beszélhetünk. Az ásvány-, hév- és gyógyvízutánpótlásának módját, vízjárását az előfordulás földtani viszonyai határozzák meg. — A felszín közeli rétegekből származó hideg és langyos ásvány- és gyógyvíz (pl. keserűvíz, egyes kénes vizek, stb.) vízjárása és vízminősége általában a csapadék függvénye. — A nagyobb mélységből származó, de forrásokban felszínre jutó, vagy sekély kutakkal feltárt ásvány-, hév- és gyógyvíz a hozzá keveredő, s külső tényezők hatása alatt álló rétegvíz vagy talajvíz miatt szintén jellegzetes vízjárást mutathat (pl. a budapesti Gellért-fürdő forrásainak és a Duna vízjárásának kapcsolata). A mélyebbről fúrással feltárt hévíz általában egyenletes vízszolgáltatású. Egyes esetekben azonban a kút hozama a rétegenergia csökkenése, a béléscsőben történő lerakódás, a béléscső korróziója, kisebb nyomású rétegekbe való vízszökés vagy a sztatikus készlet fogyása miatt csökkenő tendenciát mutat. A mellékelt „Ásvány-, gyógy- és hévizek” c. 1:500 000 méretarányú térképen feltüntettük az ásvány-, hév és gyógyvízfeltárásra legkedvezőbb területeket és a jelenlegi előfordulásokat. Lehetőség szerint a feltárás szükséges mélységét is igyekeztünk megadni. A részletes tárgyalás során a 30. táblázatban közöljük a) hideg, langyos és meleg ásvány- és gyógyvízelőfordulásokat, b) a hévízkutak és c) az Országos Földtani Főigazgatóság részére hasznosítás céljából átadott meddő szénhidrogénkutató fúrások hidraulikai és műszaki adatait. (Ez utóbbiak túlnyomó többsége lakott helytől távol van, ezért általában csak mezőgazdaságilag hasznosíthatók.) A táblázatban a vízminőséget a Papp Szilárd-féle beosztás számaival jelezzük. A kutak hőenergiáját szénegyenértékben fejeztük ki. Végül a 26. ábrán a terület legfontosabb gyógyvíz- és hévízkútjait, ritkábban hévízhasznosításra átadott szénhidrogénkutató fúrásait és — tájékoztatás céljából — egyéb mélyfúrások szelvényét is közöljük. 114
