Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
féle beosztás legtöbbször csak a legfontosabb határvonalaknál egyezik, egyébként jelentős átnyú- lások, továbbosztások fordulnak elő (Vö. a fejezetünkhöz tartozó „A hasznosítható réteg és karsztvizek” c. 1:500 000 méretarányú térképet a XVII. „Területi vízmérleg” c. fejezet „Vízmérleg a karszt- és rétegvizekre” c. (1960. évi állapot) 1:500 000 méretarányú térképével.) A táblázatban minden olyan tájegységről, melyről elegendő számú megbízható adatunk van, az 1949. óta létesített (országosan összesen mintegy 4000 db) mélyfúrású kút jellemző műszaki adatait: a kút- mélységek átlag- és szélsőértékeit, a kutankénti vízhozam szélsőértékedt, továbbá a fajlagos hozam átlag- és szélsőértékeit közöljük. (Utóbbi — melynek országos átlaga 50 lit/p. fm — egyike a legfontosabb jellemzőknek, hiszen közismert tapasztalat, hogy az azonos geológiai felépítésű és azonos fizikai rétegjellemzőkkel rendelkező területen az azonos méretű csövekkel bélelt, helyesen kiképzett kutak fajlagos hozama majdnem egyező). Ezután az egyes tájegységek kitermelt vizének minőségét a hazánkban legfontosabb két adat: a vasasság és a keménység megadásával jellemezzük. (A túlzott vasasság a vizet ivó- és háztartási célra teszi alkalmatlanná; jelenleg az ország kútjainak kereken 60%-a az Országos Közegészségügyi Intézet által a tűrhetőség felső határaként megadott 0,5 mg/1 értéknél több vasat tartalmazó vizet ad. A víz megengedettnél nagyobb keménysége viszont az ipari célra való közvetlen felhasználást teszi lehetetlenné; országosan átlagban a 18 nkf-ot meghaladó összes keménységű vizet szolgáltató kutak aránya meghaladja a 60%-ot is.) A táblázatunkban, nem közölt minőségi jellemzők közül a kloridtartalom és az alkalinitás az országnak csak elenyészően, kis részén, haladja meg a megengedhető értéket, a nitrát- és nitritionok jelenléte pedig leginkább helytelen kútkiképzéssel jelentkező szerves eredetű szennyeződésre utal. Végül a gyakorlat számára legfontosabb kérdésről, a vízbeszerzési lehetőségekről adunk a 2.4412 pontban rögzített elvnek megfelelő tájékoztatást. 2.4422 A TERÜLET RÉTEGVIZEI A rétegvíz ismerete szempontjából a, TVK-egy- ség területét kétfelé oszthatjuk. A terület alföldi részét (Bükkalja —2., 24. tájegység, Sajó és Her- nád völgykapuja — 81. tájegység D-d része, Takta- köz — 83. tájegység, Bodrogköz — 85. tájegység és Tiszai árok — 22. tájegység) sok fúrás szelvénye jól feltárta. A hegyvidékeken és a medencékben csak kicsiny foltokat ismerünk jól, ahol részletes ásványi nyersanyagkutatást végeztek, így a sajóvölgyi és egercsehi szénmedencék egyes részein. Észak-Borsodban (79. tájegység) a vízellátás alapja a karsztvíz, vagy pedig a völgyek (pl. Bód- vavölgy) negyedkori durva kavicsának vize. Az Északborsodi karszlt vize valószínűleg kapcsolatban van szegélyén — vagyis D-en a felső Saj óvölgyben (78. tájegység) és К-en a Bódva mellékén — a fiatal harmadkori rétegek vizével is, ahol a pannon homokrétegek nagy vízbőségét okozhatja (80. tájegység). A Bükk hegység (77. tájegység) szegélyén, különösen északon a karsztforrásokra alapul a vízellátás. A hegység vízzáró agyagpalái helyenként duzzasztják a karsztvizet. A zempléni ókori alaphegység (Vitány és Felső- regmec között) rétegvizet nem tartalmaz (84. tájegység része). Az oligocén, mint általában, itt is igen kedvezőtlen a rétegvíz feltárására, Pétervására és Ózd között (75. tájegység) a felső oligocénban helyenként kevés vizet adó homokrétegeket ismerünk, gyakran a felszín alatt nagyobb mélységben. Kedvezőtlen a terület nagyobb magassága miatti mély nyugalmi vízszint is. Itt a völgyek talajvizére kell a vízellátást alapozni. Sok vizet azonban ez sem jelent. A TVK-egység nem alföldi részén a legjobb vizadó képződmény a középső miocén széntelepes összlet (78. tájegység). A legjobb vízadó rétegek a széntelepes összlet különböző helyén lelhető homokszintek, melyek helyzete a széntelepekhez képest még ugyanazon szénmedencében is változó. Igen jó rétegvizes szintek vannak helyenként a széntelepes összlet feküjében is (alsó miocén), az alsó riolittufáiban és alatta a szárazföldi rétegek között (25/b ábra, 2. szelvény). Ezeket azonban csak kevés helyen tárták fel. A széntelepes összlet rétegvizét a bányaművelés erősen megzavarta. Ennek a rétegsornak vize a karsztterületek közelében kapcsolatban lehet a karsztvízzel. Erre lehet következtetni az egercsehi szénmedence bükki peremén készült szénkutató fúrások nagy vízhozamából. De ugyanez lehet a helyzet a sajóvölgyi szénmedence felső részén is, ahol a karsztos alaphegység kis rögökben (pl. Sajógalgócon) a felszínen van. Másutt (pl. Izsófalván) szénkutató fúrások kisebb mélységben érték el. Helyenként (pl. Egercsehi) a széntelepes összlet homokja igen finomszemű „folyóshomok”. A vízadó szintek térbeli helyzete erősen változó a törésvonalak következtében. Így a Saj óvölgyben a völgyet keresztező törések szabják meg a víztartó szintek mélységét. A vízdús miocén rétegsor ellenére vízfeltárására csak a mélyre vágódott nagyobb völgyek a kedvezők, ahol a nyugalmi szint többnyire felszín fölé emelkedik (pl. 25/b ábra, 10. szelvény). A borsodi medence területén a miocén rétegsor mellett csak a nagyobb völgyek kavicsos kitöltése biztosít (Sajó, Bódva) kitermelésre érdemes víz- mennyiséget. A középső miocén vulkánikus képződményed víznyerésre nem kedvezők. Így a Mátra hídján (76. tájegység) a főleg tufaanyagú középső és felső miocén kőzetekből még mérsékelt ipari vízigény sem elégíthető ki. Az egercsehi és sajóvölgyi szénmedencékben (78. tájegység) a vulkáni eredetű középső és felső miocén kőzet már kevesebb. A felső miocén vulkáni képződmények főleg a völgyek közti magas hátakat fedik. A Sátorhegység (84. tájegység) legnagyobb része középső és felső miocén vulkánikus kőzet. Az ü!e~ 11?
