Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

A Duna—Tisza közi homokhát idetartozó területének É-i részén, — a kecskeméti—kiskunfélegyházi — enyhén hullámos, löszös vidék mészlepe- dékes csernozomjai, a mélyebb területeken pedig szoloncsákok és szoloncsák-szolonyecek találhatók. E talajok általában karbonátos, középkötött vályogok, vagy a homok bekeveredésétől függően homokos vályogtalajok. Ugyancsak lösszel takart vidék található Szeged és Kiskúndorozsma között, ahol szintén mészlepedékes csernozjomok, a mélyebb fekvésű helyeken a hidrológiai viszonyok befolyásainak eredményeképpen réti csernozjomok keletkeztek. A hátság többi részét homok borítja. A homok domborzati és vízrajzi viszonyok tekintetében élesen elüt a Ny-i résztől. Itt a relatív magasságkülönbségek sokkal kisebbek. Futóhomok buckák aránylag kis területen találhatók. Sokkal több a lepelhomok. A csernozjom jellegű homok a réti, a lápos réti, a szoloncsákos-szolonyec és szo- lonyeces réti talaj. A mélyfekvésű laposokra az ún. semlyékekre jellemző a mésziszapos altalaj, mely a képződési körülményektől függően, lehet finom eloszlású mésziszap, vagy összecementált réti mészkő. Amint a felsorolt talajok mutatják, a terület vízrajzi viszonyai sokkal erőteljesebben hatnak a talajképződési folyamatokra, mint a hátság Ny-i részén.

Az Alsó-Tiszamentét a Tisza alluviális völgysíkja képezi, mely az Alföld legalacsonyabb fekvésű területe. Az itt található talajok réti öntések és réti talajok. Talajképző kőzetük sok iszapos és agyagos részt tartalmaz. Szénsavasmész a felszíni rétegekben nem fordul elő. Az említett réti talajok között a Makó—Hódmezővásárhely vonalától Ny-ra eső részeken előfordulnak ún. kétrétegű réti talajok is. Az alsó, réti agyagszintnek kedvező hatása, hogy a — dél-tiszántúli lösztábla felől mozgó — sós altalajvizeket nem ereszti át és mintegy megakadályozza a felsőbb talaj szintek elszikesedését.

A TVK-egység harmadik tája a dél-tiszántúli löszhát DNy-i fele, mely a Maros pleisztocén-holo- cén hordalékkúpjának magyarországi szárnya. Ezen az infúziós lösszel és lösziszappal takart, folyóvizektől mentes területen túlnyomórészben réti csernozjomok, mélyben sós réti csernozjomok és kisebb részben alföldi mészlepedékes, mélyben sós alföldi mészlepedékes csernozjomok képződtek. A lefolyástalan, kissé mélyebb fekvésű helyeken réti szolonyecek alakultak ki. E talajok vízgazdálkodása jó. A talajvíz szintje — annak ellenére, hogy a Maros, Tisza és Kőrösök alluviális területéből kiemelkedik — 2—4 m között van.

Megemlítendő még a Maros alluviális területe, amelynek közvetlen közelében nyers öntéstalajok — és a távolabb eső részein — réti agyagtalajok találhatók. A Maros jelenlegi hordaléka iszapos, iszapos homok. A rajta képződött talajok jó vízgazdálkodású, nyers öntés, — és humuszos öntéstalajok. A távolabbra eső hordalékok anyaga agyagosabb természetű és a rajtuk képződött réti talajok nagyon kötöttek. A fiatalabb korú talajképződmények szénsavasmésztartalmúak, az idősebbek és a réti talajok humuszos szintje, általában kilúg- zott és szénsavasmeszet nem tartalmaz.

Összefoglalva a TVK-egység talajviszonyait, megállapítható, hogy a talajok képződésére — kevés kivételtől eltekintve — a nem mélyen elhelyezkedő talajvizek voltak hatással. A talajok a talajvizek sótartamának mennyisége szerint rendeződtek, függetlenül attól, hogy a Duna—Tisza közi hátság homokja, a Tisza alluviális hordaléka, vagy a Dél-Tiszántúl löszös üledékei képezték a talajképző kőzetet.

2.123 Az ember kultúrtevékenységének hatása

Az előzőekben ismertetett táj fogalmán túlmenően meg kell állapítani, hogy manapság teljesen természetes állapotban levő, tehát bizonyosfokú társadalmi hatásoktól mentes táj nagyon kevés van. A tájakon belül számolni kell olyan társadalmi hatásokkal is, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben beleszólnak a természeti földrajzi tényezők kölcsönhatásaképpen képződött tájak alakulásába. Természetesen az emberi kultúrtevé- kenység csak egyik táj alakító tényező lehet a földrajzi környezetben, mely csak módosíthatja a már kialakult természeti táj alapvető vonásait. Ez a beavatkozás nyilvánvalóan visszahat a talajra és részben vagy teljes egészében megváltoztatja fejlődésének irányát is. A következőkben ebből a szemszögből vizsgáljuk meg az emberi tevékenység hatását.

A történeti fejlődés menetében elsőnek említhetjük meg az ember pusztító tevékenységét az erdőirtásokkal kapcsolatosan.

Az embernek egy másik, hasznos és tervszerű tevékenysége, amellyel a természeti tájakat ki- sebb-nagyobb mértékben megváltoztatta, a folyóvizek szabályozása, az ármentesítés és lecsapolás volt. Az ármentesítéssel, lecsapolással, a csatorna- rendszerek kiépítésével a felszíni vizeket elvezette és a belvizek gyorsabb levezetését biztosította, majd e területeket mezőgazdasági művelésbe fogta és a gazdasági növények termesztésével a vidék természetes növénytakaróját megváltoztatta. Az ember kultúrtechnikai és meliorációs intézkedéseivel módosította a talajképződési folyamatok irányát is. A feleslegben levő vizek elvezetése, valamint a talajvízszint mesterséges leszállítása után a talaj felszíni rétege szárazabbá vált. Az addig lápos, mocsaras területek talajain (lápos réti talajok, réti talajok) főleg a talajvíz mélységi elhelyezkedésétől és a talajvíz só mennyiségétől függően megindultak a szikes réti, vagy különböző réti csernozjom talajképződési folyamatok. Ezeket a változásokat különösképpen az Alföld nagytájának tisztántúli résztájain tapasztalhatjuk. Míg az ármentesítés előtt a Közép-Tisza és Körösök vidéke a felszíni vizektől sokat szenvedett és a Hódmezővásárhely—Makó vonaltól a Tisza felé eső terület teljes egészében mocsaras volt, a talajvíz az év nagy részében a felszínen, vagy a felszínhez egészen közel helyezkedett el, addig az ármentesítés után a talajvíz mintegy 3 m-re a felszín alá süly- lyedt.

Az ember nemcsak az ármentesítéssel, lecsapolással, telkesítéssel módosítja a táj arculatát, hanem az ezzel ellenkező tevékenységével, az öntö47