Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
Csak 1949-ben épült a kecskeméti vízmű, melynek negatív kútjait még 1914-ben fúrták. A példákon indulva más városokban és községekben is rátértek az artézi kutak fúrására. így Orosházán, Makón, Szentesen, Kiskunfélegyházán. Ma az ivóvízellátás a közművesítés felé halad. Ez az irány még a falusi településeken is, ahol legújabban társulatok keretében, törpevízművek létesítésével gondoskodnak az ivóvízellátásáról. Az ivóvízellátáshoz szorosan kapcsolódik a házi- és ipari vízhasználat következtében szennyezett vizek elvezetésének és tisztításának kérdése. Fontos egészségügyi és vízgazdálkodási érdekek fűződnek ehhez. A vizek tisztaságának védelme az ipari szennyvizet előbb korszerű módon tisztítani kell. Területünkön elsősorban Szeged ipari üzemei adnak gondot a vízgazdálkodásnak, ahol e kérdések csak részben vannak megoldva. De hasonló a helyzet Kecskeméten, Orosházán, Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Kiskunfélegyházán is, s általában mindazokon a helyeken, ahol jelentősebb ipartelepek vannak. A feladatok nagyságát szemléltetően mutatja, hogy amíg csapadékvíz levezető hálózat tizenkilenc helységben van, szennyvízlevezető hálózatot csupán két helyen találunk. Az előbbiekben volt már szó a halászatnak települést meghatározó és életformáló jelentőségéről s arról, hogy a középkorban ez Szeged életében különös jelentőségű volt. Következménye volt ez annak, hogy a Tiszában és mellékfolyóiban a szabályozás előtt gazdag halállomány volt. Az árterületek nagy kiterjedésű vízállásai, az álló vagy lassan mozgó vizek igen kedvező életfeltételeket biztosítottak a halak számára. A szabályozással azonban szárazra kerültek az árterületek, megrövidült a folyó, szűkült a meder, nőtt a víz esése és a folyó sebessége. Megszűntek a halak szaporodásának kedvező feltételei. Az utóbbi évtizedekben pedig a gyáripar fejlődésével az ipari szennyeződések tovább rontották a helyzetet. Ezeknek következtében nagymértékben csökkent a természetes vizekben a halállomány, s ezzel a halászat jelentősége. Ezért újabban a halállomány hiányát a tógazdaságok mesterséges haltenyésztésével igyekeznek pótolni. A tógazdaság területünkön szépen fejlődik s a már jelzett időpontban elérte az 1923 ha-t. A tógazdaságot több helyen összekapcsolják a víztározással, a holtágakban vagy épített tározókban. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének ma már elengedhetetlen része a víztározás. Ezen a területen pedig nagy feladatok várnak vízgazdálkodásunkra. A víziutak és víziközlekedés ma is jelentős szerepet töltenek be vízgazdálkodásunkban. Víziközlekedés alatt áruknak és személyeknek vízi járműveken menetrendszerűen biztosított szállítását értjük. E tekintetben ezen a területen jelentős a Tisza, mint víziút. Főleg a tömegáruk, cukorrépa, kender, lenkóró, építési anyagok, műtrágyafélék szállítása szempontjából. De jelentős Csongrád és Szeged között a rendszeres személy- és darabáruszállítás is. A korszerű vízgazdálkodás szempontjából tekintetbe jönnek az ásvány- hé- és gyógyvizek hasznosítása, továbbá a természetes vízfolyások mellett létesített üdülőknek hasznosításai is, pihenés, üdültetés, szórakozás és a vízisportok céljára. Mindezek együttvéve kellő tájékoztatást adnak arra a sokrétű feladatra, melyet a korszerű vízgazdálkodásnak meg kell oldania. A területi vízgazdálkodás eddig vázolt fejlődésének alapjait a régi ár- és belvízmentesítő és folyamszabályozási társulatok rakták le. De mint előbb már rámutattunk, ezek mellett állami és törvényhatósági szervek is végeztek vízügyi feladatokat. A társulatok önkormányzattal rendelkeztek, kiadásaikat az érdekeltekre kivetett hozzájárulásból fedezték, esetenként állami támogatásban is részesültek. Állami szervek voltak a kultúrmérnöki és folyammérnöki hivatalok. A kultúrmérnöki hivatalok területi illetékesésge összeesett a törvényhatóságok területével. Feladatuk volt a nem állami kezelés alatt álló folyók, patakok és egyéb vizek szabályozása, s ezzel kapcsolatban felügyeleti jogkörük is volt. A folyammérnöki hivatalok feladatköre volt az állami kezelésben lévő folyókon felmerülő minden műszaki teendő ellátása, továbbá a folyószakasz melletti vízitársulatok elsőfokú felügyelete. A megyei törvényhatóságok intézték az elsőfokú vízjogi engedélyezéseket, vezették a vízikönyvet, ellátták a vízjogi törvény végrehajtásából eredő vízrendészet közigazgatási feladatait. A kommunális ügyeket a helyi városi és községi hatóságok intézték. Ilyen szétforgácsolt szervezetben természetesen szó sem lehetett egységes, de még jól összehangolt vízgazdálkodásról sem. A helyi érdekek sokszor háttérbe szorították a műszakilag helyesebb és országos szempontból indokoltabb megoldásokat. Ilyen okok és előzmények tették indokolttá a vízügyi szervezetek államosítását 1948-ban s ettől kezdve vált állami feladattá a vízügyek egységes irányítása. A vízügyi igazgatás átszervezéséről szóló 606/ 1948. sz. Korm. rendelet felállította a vízügyek irányításának központi szervét, az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt, melynek hatásköre kiterjed az államosítot vízügyi szervezetek úgyszólván valamennyi jogkörére. A terület vízügyeinek intézését ebben az időben az Országos Vízgazdálkodási Hivatalnak alárendelt Ár- és Belvízvédelmi Kirendeltségek látták el. A kirendeltségek rövid életűek voltak. A fejlődés az egységesítés felé haladt, s 1949-ben megalakultak a Vízgazdálkodási Körzetek. Ekkor jött létre a Hódmezővásárhelyi Vízgazdálkodási Körzet, melynek kirendeltsége volt Szegeden és Szentesen. 1951-ben megszűnt az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a vízügyek intézését két központi szerv között osztották meg. A folyamszabályozás és ár- vízvédelem a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium XIII. főosztályához tartozott, a belvízvé4 9 TVK 25
