Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
iölve. Néhány éven belül azonban a termelők (egyéniek és állami gazdaságok) a kizárólagos rizstermelésre tértek át, annak ellenére, hogy a talajadottságok csupán néhány száz hektár rizsöntözést indokoltak volna. Az évek folyamán 1050—1200 ha-ra emelkedett mértéktelen rizstermelés, nagy rombolást és a száraz szakaszokon komoly termés- kiesést okozott és a megemelkedett talajvízszint miatt, felszíni vizek is keletkeztek. Ennek következményeként szántóföldi öntözésről, a rendszerben szó sem lehetett. A rendszer jelenlegi kihasználtsága alacsony, oka a leromlott talajok pihentetése, újból termelésbe állítása csak ezután következhet be. A rendszerben üzemelő telepek kiterjedése 707 ha, az üzemen kívül álló telepek nagysága 727 ha. TI21. Kiszombori rendszer A rendszer alapját az 1926-ban METESZ néven alakult társaság vetette meg a 154 ha kiterjedésű nagyüzemi zöldség kertészeti öntöző teleppel. Vízkivétele közvetlenül a Marosból történt, gőzgépes meghajtással. A víz 0,6 m beton csővezetéken jutott az öntözőtelep határáig. Innen másodszori és szükség esetén harmadszori emeléssel került az öntözendő területre. A földosztáskor az öntözés gyakorlatilag megszűnt, mert a terület felosztásra került, csatornáit részben szétszántották. A közelmúltban csak pár egyéni, néhány hektáros kertészet üzemelt a Marosra és mélyfúrású kutakra támaszkodva. Az összes megöntözött terület — úgy a Marosra támaszkodó vízkivételek, mint mélyfúrású kutakból nyert vízkészletből üzemelők — kiterjedése 20 ha. T/22. Deszki öntözőrendszer Ez a rendszer is kialakítandó és a rendszeren belül csupán próbálkozásokról lehet beszélni. Az 1926—27-es esztendőben létesült rizstelep vízeme- iési nehézségei miatt szűnt meg és számottevő öntözés nem is folyt az utolsó évtizedig. 1949—ölben felújításra került a vízkivétel, azonban az erre támaszkodó rizstermelés is csak 3—4 évig folyt, és az elgyomosodott telep parlagon maradt. A vízkivétel és a fürtellátó csatornák megmaradtak, újbóli üzembehelyezésének nincs akadálya. A rizstermelés mellett, mélyfúrású kutakra támaszkodó kiskertészeteket kell még megemlíteni. A meglévő üzemelő öntözés nagysága 131 ha. Rendszeren kívüli jelszíni és felszínalatti öntözések A holtmederben és belvizes csatornákban található felszíni vizeken kívül, felszínalatti vízkészletekre települtek öntözések. Kiterjedésük a vízkészletnek megfelelően kicsi, szétszórtan települtek. Jelentős számú ilyen öntözés üzemel ma is Szentes, Csánytelek, Hódmezővásárhely, Újszeged, Kecskemét, Orosháza, Szentetornya, Mindszent, Szegvár és Kiskunfélegyháza körzetében. A telepek kisparcellás bolgárrendszerű kertészetek, 1,7—3,5 ha-ral. Számuk a vizsgált területen megközelíti a 3300—3400 ha-t. Bár számuk és nagyságuk nem éri el az élővíz- folyásokra települt területek kiterjedését, az öntözés fejlődésében jelentősek, mert elősegítették az öntözés elterjedését. A terület öntözésének múltjáról és jelenlegi helyzetéről elmondottakat összefoglalva, a következőket állapíthatjuk meg. A TVK területén az öntözés első próbálkozásait már a múlt században — sőt még régebben — megtalálhatjuk. Ezek kisüzemi öntözések voltak és nagymértékű fejlesztés alapját nem képezhették. A rohamos fejlődés a felszabadulás után indult meg, amihez nagymértékben hozzájárult a nagyobb rendszerek építésének megkezdése: a Hódmezővásárhelyi öntözőrendszer, a Szarvas—Kákái öntözőfürt és a Kurcza öntözőrendszere. Jelentős a területen a felszínalatti vízkészletekre támaszkodó öntözések fejlődése is, amit részben a mélyfúrású ártézi kutak elfolyó vize, részben a felszínközeli vízkészletek igénybevétele tett lehetővé. Az öntözött kultúrák szempontjából az öntözés fejlesztésére a kisüzemi jelleg rányomta bélyegét. A szétszórt kis területű öntözések főleg zöióség- kertészetek voltak, melyek csak helyenként lettek a nagyobb területű kertészeti öntözéseknek, de a nagyüzemi felvételeknek megfelelően nem voltak átalakíthatok. A terület másik jellemző öntözött kultúrája volt a rizs. A csaknem kizárólag monokultúrás termelés a talajt kihasználta és 3—4 év múltán a termelők a telepeket elhagyták, azok elgyomosodtak és későbbi termelésre alkalmatlanná váltak., A hagyományos felületi öntözések elterjedését akadályozták a monokultúrás rizstelepek. Így szántóföldi öntözés nem alakult ki és a felületi módszerek közül csak a bolgáröntözés különböző formái terjedtek el. Az öntözés-üzemelés szervezeti felépítése A felszabadulás után, az öntözés fejlődésének kezdeti szakaszában az üzemelést maguk a termelők látták el saját berendezéssel, szervezetlenül. Az öntözés fejlődése magasabb szervezést kívánt meg, ezért megszervezték az öntöző Vállalatokat a fő- és mellékvízkivételek, illetőleg a másodlagos üzemek ellátására. Hibája volt ennek a szervezetnek, hogy hiányzott a közvetlen termelést irányító személyzet, mellyel csak 1953-ban egészültek ki. A fejlődés következő fázisában másodlagos üzemelés a Mezőgazdasági Gépállomások (AMG) feladatkörébe került 1956-ban. A főművek üzemelése részben a Vízgépészeti Vállalatokhoz került, melyeknek a másodlagos üzemeléstől való szétválasztása azt jelentette, hogy a főművek üzemelését jobban megszervezték. Ez a gyakorlat azt mutatta, hogy a másodlagos üzemelésnek a gépállomások feladatává minősítése nem volt helyes, mert a gépállomás megfelelő számú és képesítésű szakmunkással nem rendelkezett. 152
