Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
szágos Öntözésügyi Hivatal tervei alapján és a feltöltéshez szükséges 1,5 mVsec kapacitású vízkivételi mű. Így a 39 km hosszú tározó mindkét partján megnyílt a lehetőség a visszatartott és a te- nyészidőben beszivattyúzott vízzel az öntözések biztonságos vízellátására. Komoly fejlődés a rendszer területén a fenti művekre alapozva indult el. A rendszerben az 1930-as években, Szegváron mélyfúrású kút vízhozamára rét-legelő öntözést telepítettek. A kút apadó vízmennyisége miatt a vízellátási rendszert át kellett építeni felszíni vízre és jelenleg így üzemel. A rendszer területén üzemeltetett öntözőtelepek kiterjedése 1004 ha, melynek tekintélyes része kertészet. A szétszórt egyéni kisüzemek összefogására 1949 évben a Szegedi Vízgazdálkodási Körzet, a Kurczá- ra támaszkodó magyartési és alsócsordajárási öntözőfürtök tervcét elkészítette, azonban az elgondolás nem vált be. A magasvezetésű csatornák, nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlanok voltak, a művelést akadályozták, ezért a nem használt csatornák szétszán- tásra kerültek. Ti 13. Hódmezővásárhelyi öntözőrendszer Az öntözés ebben a rendszerben nagy múlttal rendelkezik, kezdete a belvízrendezés és ármentesítési munkálatok befejezésével esik egybe. Az egyéni kisüzemi kertészetek a holtmedrek és belvízcsatornák mentén alakultak ki. A múlt század utolsó évtizedében a mélyfúrású kutak elterjedésével, a rendszer egész területén szétszórva fejlődik tovább az öntözés. A belvízcsatornák közvetlen vízhozama és a mélyfúrású kutak vize, csak korlátozott lehetőséget biztosított, további csekély fejlődés a belvízhálózatban tározott csapadék és ártézikút csurgalék- vizének felhasználásával volt lehetséges. Ezek a körülmények korlátozzák az öntözés fejlődését. A helyzet megjavításának alapja a vízhiány megszüntetése volt. A lehetőségek megteremtését az 1937. XX. t. c. adta meg azzal, hogy elrendelte olyan szivattyútelep építését, mely a belvízhálózat nyári vízhiányát Tisza vízzel pótolja. A rendszer és a szivattyútelep tervét — 1939— 40-ben — az Országos Öntözésügyi Hivatal készítette. A vízkivételi szivattyú 4.0 mVsec. teljesítő- képességű, 8000 ha ellátására, elektromos meghajtású. E szerint az elgondolás szerint csak öntözővíz szolgáltatását irányozza elő. Az 1941—42-es katasztrofális belvízjárás hatására a tervet módosították és a szivattyútelepet reverzibilissé tették, az öntözési kapacitás jellemzőinek megtartása mellett. A szivattyútelep és rendszer építését 1942-ben kezdték meg. de a háborús események miatt csak 1947 évben fejezték be. 1947. V. 17-én helyezték üzembe. A rendszer vegyesvezetésű, magas és mélyvezetésű csatornái egyidejűleg épültek ki a vízkormányzáshoz szükséges tiltókkal, átereszekkel, valamint a közlekedést biztosító hidakkal együtt. A rendszer végeredményben teljesen 1949-re épült ki. A vízszolgáltatás 1948. évben indult meg. Hibája volt az újonnan létesült öntözőtelepeknek, hogy a konjunktúra hatása alatt monokulturális rizstelepként épültek meg, kiszorítva még a korábbi takarmányöntözést is. A monokultúrás rizstelepek káros hatásait már a rendszer üzemelésének első éveiben felismerték, ezért ezek ellensúlyozására 1949 évben mezőgazdasági öntözőfürtök építését kezdték meg. A fürtök megépültek, azonban rajtuk öntözés nem folyt, sőt a helyi adottságokat figyelembe nem véve, átépültek rizstermelésre, és így a legjobb területek áldozatul estek a risztermelési konjunktúrának. A káros következmények néhány év alatt jelentkeztek: az elgyomosodó, kiöregedett telepeket a termelők nem üzemelték tovább, helyettük újabb és újabb területeket vontak be a rizstermelésbe, mert az új telepek terméseredményei erre ösztönözték a termelőket. Az elhagyott, kiöregedett és elgyomosodott telepek szomorú jellegzetességet adnak a rendszernek. Ma elsőrendű feladat a területek rekonstrukciója, és termelésbe állítása. Az öntözőrendszer másik hibája, hogy az öntözővíz vezetése részben a belvízi hálózaton történik. Ennek megszüntetése ugyancsak a fejlesztés fontos célkitűzése. A rendszerben üzemelő telepek kiterjedése 1169 ha. Látható, hogy a rendszer kihasználási foka igen alacsony és a rendelkezésre álló kapacitás a jelenleginél lényegesen többszörös terület öntözővízellá- tására alkalmas. TI 14. Dél-Űjszegedi öntözőrendszer Az öntözés nem alakult ki, csak kisebb mélyfúrású kutak hozamára települ. Próbálkozások indokolnák a nagyobbarányú öntözést, bár a Tisza közelsége és a rendszer öntözésre alkalmas talaja indokolná a nagyobbarányú öntözést. Ezek, a kutak vízhozamának csökkenése, vagy a megváltozott birtokviszonyok következtében, javarészt megszűntek. A 40-es évek végén mintegy 170 ha terület ellátására, közvetlen tiszai vízkivétel is létesült. A víz azonban a laza talaj miatt elszivárgóit és így ebből a vízbetáplálásból öntözés nem volt lehetséges. A rendszerben az öntözött terület mindössze 20 ha. összefogó és az egész rendszert magába foglaló tanulmány nem készült. TISZA JOBBPARTI RENDSZEREK A fentiekkel ellentétben, az adottságok következtében, a Tisza jobbparti mélyártéren az öntözés kialakulására a helyzet kedvezőbb. TI7. Vidreéri öntözőrendszer Jelentős öntözés — a Tisza közelsége ellenére, a rendszerben nincs, a mintegy 6 ha öntözés kutakra és belvízcsatornákra támaszkodik. A rendszer egységes kiépítésére 1952-ben a Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal tervet készített, azonban az, a kedvezőtlen birtokviszony miatt, nem valósult meg. 150
