Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
ki, gazdaságossági, stb.) okok miatt az öntözésből már eleve kizárt területeket és az így megmaradt területet szorozzuk — talajkategóriánként — a megállapított öntözési százalékkal. Egyidejűleg öntözhető terület az öntözésre berendezett terület, csökkentve a vetésforgók száraz szakaszában nem öntözött területtel. Az öntöző- rendszer maximális vízigényét az egyidejűleg öntözhető területnagyság figyelembevételével kell meghatározni. 1.2. Az öntözés múltja és a jelene A TVK területén a Tisza és Maros folyók mindkét partján fekvő területen van múltja a vízhasznosításnak, ezzel szemben a Duna—Tisza közén hagyományai jóformán nincsenek. Az öntözés szükségességét az aránytalan eloszlású és elégtelen csapadékmennyiség indokolja és szükségességét fokozzák a talajviszonyok. A talajok vízgazdálkodása változatos, részben rossz, a csapadékeloszlás szélsőséges. E kedvezőtlen feltételek már korábban előtérbe helyezték a vízzel való gazdálkodás szükségességét. A terület viszonylag gazdag vízfolyásokban, azonban eddig azok kihasználása a legnagyobb aszály idején is kicsi volt. Az első öntözővízhasználat a holtágakban és belvízcsatornákban tárolt vizekből történt. Ezek az öntözések főleg konyhakerti növények termesztésére irányultak, bolgár rendszerrel, szétszórtan a Tisza és Maros, valamint a belvízcsatornák mentén, 1—3 ha kiterjedésben. A múlt század végén létesített mélyfúrású kutak (pozitív ártézi) felszökő vizének hasznosítása öntözésre, — a kutak számának növekedésével — mind nagyobb arányokat öltött, de a kutak vízhozamától függően ezek is megmaradtak kisüzemi kertészeti öntözéseknek. Az öntözések elterjedéséhez jelentősen az első világháború után használatba került belsőégésű robbanómotorok járultak hozzá, melyek a holtmedrek, belvízcsatornák, ártézikutak csurgalékvi- zeinek felhasználásával, főleg kertészeti öntözések létesítéséhez biztosították az öntözővizet. Mindezeknek, mint úttörő öntözéseknek csak helyileg van jelentőségük. A helvi kedvező tapasztalatok nyomán az öntözési kedv növekedett, ennek alapján a Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki Hivatal előterjesztésére, az OVH. 1949-ben elrendelte zárt rendszerek és nagyobb egységek kialakítását. A rendszertelenül telepített kertészeti és szántóföldi öntözéseket felváltotta a már rendszerbe települt monokulturális rizstelep. Az elszigetelt vízkivételekkel üzemelő rizstelepeknél nem létesültek csatornák. Arasztásuk táb- láról-táblára történt, így a berendezés szántóföldi öntözéshez, vetésforgó bevezetéséhez nem biztosította az előfeltételeket. A monokulturális rizstelepek elöregedése, a rizs betegségei és a kedvezőtlen időjárás miatti termés- csökkenés okozta elkedvetlenedés miatt, a rizstermelés és ezzel az öntözés is visszaesett az ötvenes évek derekán. Az említett rendszerekben a csatornahálózat, a magas rizsterület arány miatt, 0,8—0,9 1/sec/ha állandó sugár kiszolgálására méretezve épült, és a rendszerek határait a vízzel leggazdaságosabban uralható területén jelölték ki. Másodszori emelés, csak igen indokolt esetben készült. Ilyen a hódmezővásárhelyi vegyes vezetésű rendszer. Az öntözés fejlődésének a risztermelés nagy szolgálatot tett, de nem hagyható figyelmen kívül a velejáró talajkizsarolás, talaj szerkezet rombolás és elgyomosodás. Ezek a tényezők végső fokon a szántóföldi öntözés terjedését akadályozták annak elenére, hogy a rizstermelés rákényszerítette a termelőket a vízkormányzás és a vízzel való bánás elsajátítására. A korszerű telepek megteremtésének alapjait az 1086/1955. sz. Korm. határozat rakta le. A rendeletben rögzített célkitűzések eléréséhez szükséges feltételek biztosítását azonban a népgazdaság nehézségei nem tették lehetővé, így annak végső célját nem értük el, nem voltak az öntözések stabilizálhatók és nem teremtődött meg a korszerű öntözőgazdálkodás fejlesztésének alapja. A rendelet, bár nem oldotta meg a felszíni öntözés minden problémáit, elvi alapot adott a később meginduló, korszerű öntözésfejlesztéshez. A TVK területén lévő öntözőrendszerek múltjára és jelenlegi helyzetére — a rendszerek fejlesztésénél megállapított területi bontásban — az alábbi megállapításokat tehetjük: DUNA BALPARTI RENDSZEREK D/9. Bugac—Mórahalmi Öntözőrendszer A terület adottságai egyáltalán nem kedveztek az öntöeés kialakulásának. Felszíni vízkészlete nincs, belvízi csatornahálózata a júliusi vízigények idejére teljesen kiürül és felszínközeli vízkészletének hidrogeológiai viszonvai kedvezőtlenek. így az öntözés kizárólag a mélyfúrású kutak vízhozamára szorítkozhat. A termelők az utóbbi lehetőséget használták ki és minden vízhasználat a pozitív ártézikutakra települt. Az öntözés kiterjedése a fentiek következtében csak 58 ha és az a kertészeti növények termesztésére irányult. A csőkutas öntözések meghonosítására ezen a területen is történtek próbálkozások, azonban a kutak alacsony vízhozama miatt, azok elterjesztése nem volt lehetséges. A legkedvezőbb eredmények mutatkoztak Szánk, Jászszentlászló községekben. DUÓ. Kiskunfélegyházi Öntözőrendszer. A rendszerben a felszíni vízkészlet kicsi: az egyetlen vízhasználati lehetőség a szikes semjékek- ben összegyülekezett belvíz. Rendelkezésre állnak még a talajvizek és a mélyfúrású kutakból kitermelhető vizek. Az öntözés kiterjedése ezért nem nagy, csupán helyi jelentőségű, elszórt, egyéni bolgárrendszerű kertészetek. 148
