Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)

IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése

üzemzavar esetén egy nem üzemelő telepről a szükséges alkatrész beszerezhető legyen. Szivaty- tyúállásainkat a kívánt helyeken állandósítottuk, s oda általában DIMPT—500 agregátumokat tele­pítünk szükség esetén. A legtöbb esésnövelő tele­pünk beépített gépiberendezéssel állandó telep­ként működik. A ritkábban üzemelő szivattyú- zási helyekre saját szivattyúval, gépállomási bé­relt traktorral biztosítunk üzemet. Helybenlakó gépszemélyzet csak nagyobb telepeinken van, ki­sebb telepeken az üzemelést tápéi gépműhelyünk­ből kivezényelt szakmunkásokkal látjuk el. Az OÁBSZ rendelettel a belvízvédelem bizton­sága lényegesen megnövekedett. Lehetőségünkben áll a közigazgatást, a honvédséget, a karhatalmat, sőt az üzemek és vállalatok eszköz- és anyagkész­letét, de még műszaki erejét is igénybe venni a kormánybiztosi működés megkezdésekor. Az árvé­delmi összekötő intézmény igen hasznosnak bizo­nyul, mert a védelemhez kirendelt szervek az Igazgatóság védelmi adottságaival a félévenként tartott összekötő értekezleteken tökéletesen meg­ismerkednek, s adott alkalmakkor érdemben intéz­kedni tudnak. A belvízvédekezés úgy az ártéren, mint a fenn­síkon egy egységes védelmi terv alapján folytató­dik, s elkerülhetők mindazok a védelmi hibák, me­lyek a múltban a két vagy több védekező szerv esetében szinte mindig jelentkeztek. Igazgatóságunk területén 1960. december 31- ével befejeződött a társulat szervezés, s ennek eredményeképpen az Igazgatóság összterülete tár­sulati területté alakult, összesen 27 társulat alakult meg 5900 kh legkisebb és 175 890 kh legnagyobb területtel. A belvízjárást működési területünkön dominál­ják a tavaszi belvizek. A régi monográfiákból, társulati feljegyzésekből, s az egykorú szemtanúk közléseiből tudjuk, hogy 1871-ben, 1888-ban, 1895- ben, 1910-ben, 1916 őszén és 17-ben, 1919 és 20- ban voltak nagy belvizek. Az 1932. évi nagy Ti­szai árvíz idején szintén igen jelentős belvízlevo­nulás volt. Mindezeket meghaladta és emberem­lékezet óta legnagyobbnak, leghosszab'ban tartónak bizonyult az 1940—42 esztendő. Utána az 1953, az 1956, és 1957. esztendő volt még belvízjárásos. Terjedelmükre, főként a vízzel borított területek nagyságára támpontot nem találtunk. Az alább közölt adatok tehát a régebbieket illetően becslés­szerűek. 1940—42. Évi csapadék 919 mm, 695 mm, 494 mm. A többévi átlag pedig 562 mm. Az elöntött terület kb. 85 00 kh volt. A szivattyúzott vízmeny- nyiség kb. 80 millió ms. A belvízkárt egyesek 25—30 millió Pengőre becsülték. 1953. Évi csapadék 554,8 mm, de május és jú­nius hónapokban 220 mm csapadék is okozott bel­vizet. Az elöntött terület kb. 26 000 hold volt. A szivattyúzott vízmennyiség 25 millió m\ A kár kb. 8 millió forint. 1956. Az évi csapadék 595,4 mm, azonban a májusi és a júniusi csapadék elérte a 200 mm-t. Az 1955-ös év azonban a maga 675,9 mm csapadé- dékával mái talajvíz felhalmozódást okozott, amit a VITUKI előre is jelzett a Duna—Tisza közére. A március elején elolvadó 50 mm csapadékból bel­vizek keletkeztek, amiknek legnagyobb kiterje­dése a 38 000 kh-, a szivattyúzott vízmennyiség 55 millió ms volt. A belvízkár 51 millió forint. 1957. Évi csapadék 595 mm. Itt tulajdonképpen a májusi csapadékok (158,5 mm) okoztak az esős tavaszon belvízvédekezési helyzetet. A szivattyú­zott vízmennyiség 24 millió ms, az elöntött terület 7200 kh, az okozott belvízkár pedig 17 millió fo­rint volt. Ez a magas kárérték tulajdonképpen még az 1956. évi belvíz rovására írandó, mert a magas talajvíz és a tavaszi esők különösen a Duna—Tisza közén sok házat tönkre tettek. Az 1940—42. évi belvizeket az 1938-tól kezdő­dően nedves évek készítették elő. A talajvíz-fel­halmozódás különösen a Duna—Tisza közén igen nagy volt. A 39—40-es év hó formájában sok csa­padékot adott, ami a decemberben lefagyott talajra hullva március derekáig megmaradt. A hódmező­vásárhelyi szakasz területén az olvadás előtt meg­mértük az 1 m2-en fekvő hó víztartalmát s azt 80—100 liternek találtuk. Ez a nagy vízmennyiség meleg esővel egy éjszaka elolvadt s a terep esések mentén lezúdult a mélyebben fekvő területekre. Az üresen tartott holtmedrek s az azonnal bein­dított szavattyúzás, valamint a lefolyó vizek el- gátolásra folyamatba tett elzárások ellenére a vi­zek levonultak a mélyebb területekre, útjukban műutakat s kisebb településeket elárasztva. A ta­nyai lakosság szabadulni akarván vizeitől, egyik a másik nyakára eresztette a vizeket. A tanyákat körül kellett gátolni és a nagyobb vízmozgások megakadályozására létesített gátakhoz karhatalmat kellett kivezényelni. A szivattyútelepek éjjel-nappali üzeme mellett is csak május végére sikerült volna a vizeket el­távolítani szivattyúval, miután a gravitációs ki­vezetést a folyó vízállások lehetetlenné tették, azonban a júniusi és a júliusi újabb 300 mm csa­padék ezt az időpontot augusztus közepéig ki­tolta. Jellemző a viszonyokra, hogy annak ellenére, hogy az 1941-es csapadék 695 mm volt, a 42-es pedig csak 494 mm, például a nagyfai szivattyú- telep 1945-ben az 1940-es vízmennyiség (40 mil­lió) 150%-át szivattyúzta el, a közel ugyanennyit szivattyúzott árkolásokkal a csapadék lényegesen nagyobb lefolyási hányadot ért el, mint 1940-ben. 1.23 A TALAJVÍZSZINT SZABÁLYOZÁS MÚLTJA ÉS JELENE Az Igazgatóság működési területén olyan terü­let, amelyen talajvízszint szabályozást kellene vég­rehajtani nincsen. Azok az elvizenyősödött terü­letek, amelyeken keresztül lecsapoló csatornákat, helyesebben belvízcsatornákat létesítettünk, mert a felszíni vizeiket a csatornák elvezetik, sőt talaj­vízszintjüket is szabályozzák. Ezt a tényt azonban nem lehet talajvízszint szabályozásnak minősíteni. Láp és tőzeg talajaink nincsenek. 127

Next

/
Thumbnails
Contents