Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
2. AZ ARVlZMENTESlTËS, ARVlZVËDELEM, FOLYÓK ËS TAVAK SZABÁLYOZÁSÁNAK FEJLESZTÉSE 2.1 A tervezés alapjai Z.ll TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK, ADATGYŰJTÉSEK, FELTÁRÁSOK ÉS A TERVEZÉSI MUNKÁK ISMERTETÉSE A Tisza szabályozását eleinte minden rendszer nélkül, a helyi érdekeknek megfelelően végezték. Céltudatos tevékenység tulajdonképpen csak 1815 után indult meg. A Tisza térképezését és műszaki felvételét Lányi Sámuel mérnök vezetése mellett 1833—1844. években eszközölték. A térképek elkészülte után 1845- ben Vásárhelyi Pál mérnököt bízták meg a szabályozási tervek elkészítésével. Vásárhelyi tervének lényege az volt, hogy a Tisza rendkívül kifejlett kanyarulatait átvágják, így a folyó hosszát megrövidítik, esését jelentékenyen növelik és ezáltal kedvezőbb lefolyási viszonyokat érnek el. Vásárhelyi halála után Paleocapa olasz mérnök tervei szerint folytak a munkák 1855-ig, majd Pa- setti miniszteri tanácsos kapott megbízást a szabályozási és ármentesítési tervek felülvizsgálatára. A mederrendezési munkálatok legnagyobb részét. 1875-ig befejezték és a Tisza gátjai és átvágásai jórészt elkészültek. Az 1879. évi szegedi árvíz után a külföldi szakértők véleménye szerint Szeged felett a vízfolyást lassítani, a városon alul pedig minden eszközzel gyorsítani kell. A Tisza völgyében a nagymérvű árvízmentesítés folytán a folyó árvízszintje emelkedett. A Maros folyó szabályozásának gondolata már az 1830-as években felmerült és különösen akörül forgott a vita, hogy a Maros Szeged alatt vagy fölött torkolljék-e a Tiszába. A Maros alsó szakaszának mederrendezési munkálatait 1854-ben kezdték meg. Az árvízvédelmi töltések vonalvezetésére korábban nem nagy súlyt helyeztek. 1880 után azonban Paleocapa nézetével szemben arra a meggyőződésre jutottak, hogy a töltéseknek nemcsak az a feladatuk, hogy a kiáradó víznek határt szabjanak, hanem az is, hogy az árvíz egyenletes lefolyását. is biztosítsák és ezért szabályos távolságú töltésezésre törekedtek. A vfzjelző szolgálat megjavítása érdekében 1886 —1891-ig a vízmércéket rendezték és újakat állítottak fel, 1893—95-ben pedig vízrajzi fixpontokat helyeztek el. Ebben az időben talajmechanikai és hidrogeológiai kérdésekben még a szakembereknek is kevés ismeretük volt. Az árvízmentesítési művek építését kézi erővel hajtották végre, gépek nem álltak rendelkezésükre. A kezdetleges építési mód különösen a töltések nem kellő tömörítésében mutatkozott meg. Nem vették figyelembe az altalajviszonyokat sem. Az elmúlt években hazánkban lezajlott és katasztrófával végződő dunai árvizek azonban felhívták a vízügyi szolgálat figyelmét arra, hogy behatóbban kell foglalkozni az elöregedett árvédelmi töltéseink felújításával és védekezésünk korszerűsítésével. Ennek érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére 1959-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet elkészítette a Tisza és a Maros töltésének geohidrológiai felvételét. Az árvízvédekezéseknél szerzett tapasztalatok és az azokat követő vizsgálatok eredményei világosan rámutattak arra, hogy az árvízvédelmi biztonság szempontjából nemcsak a töltések minősége és méretei az irányadók, hanem nagymértékben befolyásolják a biztonságot a töltések alatti és a partmenti talajviszonyok is. 1958—1959. évben ugyancsak a VITTJKI részletes vizsgálatokat végzett a folyók töltéseinek vonalozásáról, hullámtéri viszonyairól, a hullámterek feltöltődéséről, a jégviszonyokról és mindezek hatásáról az árvizek lefolyására. Az árvizek hosszszelvényének tanulmányozása arra az eredményre vezetett, hogy a töltésszűkületekben, ahol az árvíz nedvesített keresztszelvénye a legkisebb, viszonylag legnagyobb az árvíz esése. Ha ezekben az aránylag hosszú szűkületekben a súrlódás csökkentésével meg lehetne növelni a vízhozamot, az árvizek leveztése megjavulna és az árvizek magassága is csökkenne, éppen a Körös és a Maros torkolata táján. Azt is kimutatták, hogy a hullámterek az erdős, benőtt helyeken 0,6—1,0 m-rel nagyobb mértékben iszapolódtak fel, mint a fától mentes szakaszokon. A szabadon tartandó sávszélességet a VITUKI a Tisza Csongrád—Szeged közötti szakaszán átlagosan 500 m-re, a Maroson pedig 400 m-re javasolja. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén árvízmentesítésre és árvízvédelemre vonatkozóan az alábbi jelentősebb tanulmányok és tervek állnak rendelkezésre: Ihrig Dénes: A tiszai árvédelem fejlesztése. Péch József: A Tisza hajdan és most. Szegedi Vízügyi Igazgatóság: Árvízvédelmi monográfia. Szegedi Vízügyi Igazgatóság: Árvízvédelmi lokalizációs terv. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet: Helyszíni geohidrológiai felvételek a Szegedi Vízügyi Igazgatóság árvédelmi vonalai mentén. Fenti tanulmányok és tervek jelentős segítséget nyújtanak a Keretterv készítéséhez. Megállapításaik általában jelenleg is helyesek. Különösen értékesek a geohidrológiai felvételek, melyeknek feltárásai alapján valamely árvízmentesítési mű mérete könnyebben megtervezhető. Folyószabályozásra vonatkozóan a következő tanulmányok és leírás szolgálnak alapul: Iványi Bertalan: A Tisza kisvízi szabályozása. Korbély József: A Tisza szabályozása. 108
