Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
A Tápiók vízgyűjtőjén kevés az erdő (kb. 7%), mezőgazdasági művelés folyik. A dombvidék talaja laza és így élénk a hordalékmozgás. A vízfolyások még 100 évvel ezelőtt a vízimalmok miatt tavak és mocsarak sorozatából álltak. A Tápiók vízgyűjtőjében az első vízrendezést a volt gödöllői koronauradalom Dány környéki részein végezték. Helyi jellegű medertisztogatások voltak. Egységes fenntartás hiányában az eredmény nem volt tartós. A medrek feliszapolódtak, a rétek elvizenyősödtek. Az egységes meder jókarbahelye- zését az első világháború idején megalakult két Tá- pió völgyi társulat hajtotta végre. A kivitel 1925-ig húzódott el, közben azonban a vízgyűjtőterület víz- lefolyási viszonyaiban lényeges változások következtek be; több medertisztogatást hajtottak végre. A legtöbb vízimalom is megszűnt és így a vízlevonulás meggyorsult. Medertisztogatás 1932—38 években volt. 1940— 42-ben igen jelentékeny vízkárok keletkeztek. 1941 —1943 között ismét medertisztogatás történt. Nem törekedtek az egész vízgyűjtőre kiterjedő átfogó rendezés végrehajtására, ezért a végrehajtott mederrendezések nem hozták meg a várt eredményt. Az általában 7—10 évenként végrehajtott medertisztogatás felhívta a figyelmet arra, hogy a mederelfajulás oka a vízvidék minden talajvédelmi munkálatot nélkülöző megművelésében keresendő. A Tápiókon a fővonalak hidjai általában megfelelő nyílásúak. Az Egyesült-Tápió (113/a) torkolati szakaszán 1958-ban megindult mederrendezés I960, végéig csaknem a teljes mederhosszon befejeződött. A fenékszélesség 4,0—2,0 m között változik, a rézsű haj- lása 1:2. A meder 38 l/s/kmäfajlagos vízhozam levezetésére alkalmas. Tápiógyörgyén a belsőség! szakasz mederburkolása is megindult. Az Egyesült-Tápió legkisebb vízhozama Tápiószelénél 20 1/s. 1882—83-ban Tápiószelén és Tápiógyörgyén 350 ha-os lecsapolás készült. A levezetésre kerülő vízhozamot 1 1/s/ha fajlagos értékkel számították. 1881-ben terv készült a Tápió nagyvizei egy részének a Zagyvába való árapasztására. A kivitelezésre került terv szerint az árapasztó 12 km hosszú és az újszászi malomzúgó alatt ömlik a Zagyvába. A Tápió tavaszi hóolvadásból származó nagyvizét ez a terv 15 m3/s-ra vette, ebből 6—8 m3/s-ot vezetett el az árapasztón. Az árapasztó 0,25—0,35%o-es fenékeséssel, 4,0 m-es fenékszélességgel épült meg, töltések nélkül. A mederből kilépő vizek így az ár levonulása után visszahúzódhattak. Az árapasztóba ömlött ezután a Tápió helyett az Ilike ér is. Az Alsó-Tápió (113) völgyesése a Gombai patak betorkollása alatt 0,8%o, felette 2,8—6%o. Szélessége a Felső-Tápióval való egyesülésnél 400—500 m, feljebb 100—120 m-re csökken. Az Alsó-Tápión a nagyobb záporok vizei is okoznak árhullámot. Ezek 2—4 nap alatt vonulnak le. A vízfolyáson helyi tisztogatások voltak 1956—1960 között. Rendezés történt 1959—60-ban. Az Alsó-Tápión a fenékszélesség 2,0 m, a rézsűhajlás 1:2. A meder vízemész- tőképessége 60 l/s/km2. Sápi patak (115) az Alsó-Tápióba torkollik. Időszakos kisvízfolyás. Szűk völgyében Tápiósáp község felett vizenyős rétek vannak. A patak tisztogatása 1960-ban a község belsőségéig megtörtént. Gombai patak (119) a Gödöllői dombvidék időszakos forrásainak vizeit vezeti le. Fővölgye az alsó szakaszon is alig 200—300 m széles. Esése 1,0— 5,4%o, de felső szakaszán 12—16%o-ig is felemelkedik. A mellékvölgyek keskenyek, nagyesésűek és a határoló domboldalak viszonylag meredekek. A homokos, löszös dombhátak intenzív mezőgazdasági művelés alatt állnak. Az első vízrendezés a kávai lecsapolás volt 1885- ben. 1926/27 telén 7 km mederhosszon 1,0 m fenék- széJességű és 1:1 oldalrézsűjű mederszelvényt alakítottak ki. Egyes szakaszokon az új medret a völgy mélyére helyezték át. Az érdekeltek maguk is hajtottak végre kisebb mederrendezéseket. 1941/42 évi rendkívüli csapadék a Gombai vízrendszerben is igen jelentékeny károkat okozott. 1949-iben a Gombai, Farkaspusztai (118) és a Pándi (116) patakra karbahelyezési tervet dolgoztak ki. A terv a főágra 53 l/s/km2. a mellékágakra pedig 106, illetve 160 l/s/km2 vízhozamot vett figyelembe. így a Gombai patak torkolatánál 7.5 m3/s. vízmennyiséget kellett volna befogadnia az Alsó-Tápiónaik, pedig ennek vízlevezető képessége akkor jóval ezen érték alatt voit. Ennek ellenére is 1949 és 1950 években a Gombai és a Pándi patakon végrehajtották a munkát. Hidjai általában megfelelő nyílásúak. A Gombai patak és a Pándi ág 1958—60-ban ismét rendezve lett. A Bényei patakon (120) 1959-ben szintén történt rendezés. A Felső-Tápió (121) a gödöllői dombvidék nyúlványaiban ered. Völgyének esése Kóka község alatt 1—4%, innen rohamosan emelkedik 20%-ig. 1881—-89. között Szentmártonkáta és Tápiósze- cső közötti szakaszon tisztogatták a Felső-Tápiót 6.9 m3/s. vízhozam vezetésére (74 lit/s/km2V A medertisztogatással párhuzamosan 1885-ben Tápíó- szecsőn 26 ha lecsapolás és 16 ha alagcsövezés készült. Legutoljára 1960-ban rendezték. A Hajta-ér vízvidéke a gödöllői erdős domboktól az AÍföld-széli síkságig nyúlik le. Völgyesése alul 0.25—1.0%, feljebb 2—7%. míg a vízválasztó alatti részen már 6—7%o. Tóalmás felett csatlakozik a fővölgyhöz a Valkóig és Dányig felnyúló Nagyvölgy, illetve Dányi-völgy. Ezek esése 2—3%o körül van. Keleti részén kiterjedt mocsarak és nádasok vannak, amelyeknek időnként felduzzadó vizei Farmos" község belsőségét is elöntéssel fenyegetik. A Nagykáta környéki lecsapolások 1880-ban indultak meg 230 ha érdekeltségi terület mentesítésére. Ezt követte 1882-ben a Nagykáta-farmosi belvízlevezetés 1560 ha terület mentesítése érdekében. A torkolati szakaszon 1953—54-ben új medret építettek ki. Az első átfogó jellegű terv a MÉLYÉP- TERV-nél — a Tápió rendezésére vonatkozó terv szerves részeként — 1954-ben készült el. Magában foglalja a Haj ta vízvidék vízgazdálkodási tervét is. A jelenlegi nagyobb befogadóképességű vízállások és terepmélyedések víztárolókká lesznek átalakítva és továbbvezetésre legfeljebb 10,4 m3/s. kerül. A tározás megvalósítására első lépésként a Hajta171
