Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
völgy alsó szakaszán — a farmosi Nádas-tó déli végénél — 1959—60-ban zsilip épült. Ugyanakkor elkészült a Haj ta torkolati szakaszának jókarba helyezése is. Tápiószele határában a meder új nyomvonalra került és az esés csökkentésére 1,0 m-es fenéklépcső épült. A Hajta-meder műszelvényének méretei: fenék- szélesség 3,0 m, oldalrézsük hajlása 1:2. A vasúti híd 1958-ban épült, így mérete már megfelel. A Kerektói-ág (116) 1959—60-ban rendezve lett. Tlike-ér (127) az 1881-ben készült és kivitelre került terv szerint az Egyesült-Tápió helyett az árapasztóba ömlik. 1930-ban készült terv alapján medrét meghosszabították a Tápióig. Visszaduzzadó nagyavizek ellen kétoldali töltés épült. Újabban ideiglenes tisztogatásra került sor az Egyesült- Tápió vizének időszakos elterelése miatt. 1.22 A VÍZGYŰJTŐTERÜLETEK RENDEZÉSÉNEK MŰLTJA ÉS JELENE A múltban az erdősítést tartották a legeredményesebb talajvédelmi módszernek, kiegészítve a vízmosások megkötésével. Az erdősítések és kopárok befásítása erdőgazdasági feladat, a vízmosáskötések építése pedig kultúrmérnöki feladat volt. A Zagyva a Kis-Zagyva torkolata alattig (Kis- Zagyva is) (94) a vízigyűjtő hegyvidéki része. A Narancs nyugati és a Gömöri hegyek déli nyúlványai sok helyen meredek lejtőjű alacsony dombvidéket alkotnak. Itt a homokkő van túlsúlyban. A Mátra észak felé hajló lejtőjének alapkőzete pedig az andezit és tufa. Különösen a terület északi felén rendkívül jelentékeny a talajerózió hatása, amely jól kimutatható a sok függőmedrű vízfolyásnál. A hordalékos medrek lecsökkent vízvezető képessége miatt a völgyfenék elvizenyősödik, a mező- gazdaság szántó kultúrája a lejtőre húzódik fel és az erdőirtásokat mind nagyobb mértékben előmozdítja. A vízvidéknek mintegy fele 70%-on felüli lepusztulást mutat, ezért a meder jókarbahelyezé- sekkel egyidejűleg a lejtők rendezését és talajuk megkötését is célszerű elvégezni. A Salgótarjáni Erőmű tározó tavai felett mély vízmosások keletkeztek. A legnagyobb vímosás maga a Zagyva legfelső völgye, amelyhez legyezősze- rűen 5 nagyobb és ezekhez további 25 kisebb víZr- mosásos mellékvölgy csatlakozik. A fővölgyek esése 6—180%o, a mellékvölgyeké 25—400%o. A forrásvidéknek mintegy 60%-át erdő borítja, azonban aljnövényzet nélküli fiatal ültetés és így az erózió megakadályozása szempontjából egyelőre még mérsékelt jellegű. A tározótér fölé egy, majd 1920 körül még egy hordalékfogó medencét alakítottak ki. Mind a hordaléktereket, mind pedig a tározómedencét ismételten ki kellett tisztogatni az 1933—50 közötti időben, majd 1951—53-ban; a fásítás az utóbbi időben már kezdte éreztetni hatását. Nádújfalu mellett két vízmosásos fővölgy található, amelyhez számtalan kisebb-nagyobb mellékág és berágódás csatlakozik. A vízmosások gyűjtőterületén kopárok is vannak, de az aljnövényzet nélküli erdők sem akadályai a talajelsodródásnak. 1958 —59. években a község keleti hatáirrészében 800 m hosszú mélyberágódású völgy elején 4,6 m magas hordalékfogó földgát épült. Koronaszélessége 3,0 m, taüpszélessége 26,0 m, hossza 38,0 m, rézsűhajlása a tárolótér felé 1:3, a mentett oldalon 1:2. A vízátvezetésre aknás csőáteresztő épült, mely a feltöltődés mértékének megfelelően magasabbítható. A vízmosás melletti oldalvölgy 60 fm hosszú, átlagosan 1,0— 1,5 m magas töltéssel lett lezárva és a vízátvezetésre surrantós túlfolyó épült. A töltés védelmére a meder felőli oldalon 40 fm hosszú, 1,5 m magas támfal készült. A község északi széléhez is csatlakozik egy vízmosás, hossza 650 m. Hordaléka visszatartására földgát épült. Magassága 3,6 m és hossza 33,5 m, talpszélessége 21,0 m. A többi méretei hasonlóak az előbbiéhez. A gátak megépítése óta a hordalékjárás már lecsökkent. A Kazár-patak völgyében lévő vízmosás megkötése 1956—57-ben történt meg. A víz a lejtőt alkotó mállott riolit tufa, laza talajában 7—15 m mély, 1200 m hosszú kimosást vágott. A vízmosás hordalékkúpja a Kazár völgyében kb. 4 m magas. A hordalék mind az alatta haladó műutat, mind a Kazár patakot állandón beiszapolta. A hordalék visszatartására a vízmosás torkolata, felett 215 m-re 6,0 m magas földgát épült, melynek koronaszélessége 3,0 m, hossza 17,5 m, talpszélessége 30,0 m, A rézsűk hajlása belül 1:3, kívül 1:2. Vízátvezetésre magasabbítható aknás vasbeton csőáteresztő szolgál. A gáttal lezárt vízmosásrész tározóképessége mintegy 4000 m3. A vízmosás-rendezés további műve volt még a Kazár patakba való betorkollásnál épített 4 m magas surranta torkolati mű. Vizslás község környékén lévő puha mészkő felépítésű, meredeklejtőjű dombvidéken a Vizslás patak főágához 17 vízmosásos ág csatlakozik. A község sokat szenved a szakadozó partoldalak miatt, azonkívül a lerohanó vizektől és hordaléktól. A belterületén ezideig megépítettek egy kisebb hordalék- fogó gátat. A Mátra északi lejtőit erdők borítják, így itt kevesebb vízmosás fejlődik ki. Kisterenye felett egyes lejtőkön szórványosan láthatók rétegvonal menti művelések. Ezek helye, nagysága és terjedelme azonban oly csekély, hogy nem érezteti hatását. A Szentkuti patak felső szakaszán található vízmosáskötő gát 1932-ben épült. A Zagyva, a Kis-Zagyva torkolata alattól a Szuha patak betorkollása alattig (Szuha patak is) (95) vízvidéke a Cserhát és a Mátra közötti horpadásra terjed ki. A Cserhát keleti nyúlványa meredek lejtőjű, alacsony hegyvidék, jórésze erdővel borított. Így itt csak helyenként alakultak ki vízmosások. A Mátra nyugati része Selypig szintén meredek lejtőjű hegyvidék. Növényzettel való borítottsága kedvezőtlenebb, mint a Cserháté, így itt az erózió hatása nagyobb mértékű. A térkép adatai szerint a 30— 70% közötti lepusztulású vidék a területnek közel 1/3-át teszi ki. 172
