Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

agronómiái tulaj donságokkal rendelkező — A- szintjük vastagsága befolyásolja. А В-szint vízgazdálkodási tulajdonságai igen rosszak. Ez a szint erősen tömődött, kötött, agyagos, rossz szerkezetű, nedvesen pépesen kenődő, szárazon kőkeményre szilárduló. Művelése igen nehéz. Vízvezetőképessége igen! rossz, pórustárfagata, vízkapacitása kicsi, mely alig haladja meg a magas holtvíztartalmat. A növényzet ezért itt még aránylag nedves időben is aszálykáros. A réti szolonyecek kérges változatai (A-szint 0—7 cm vastag) különösen rossz vízgaz- dálkodásúak, míg a sztyeppesedő réti szolonyecek vastagabb (15—20 cm) А-szint je ezen talajoknak némileg kedvezőbb vízgazdálkodási sajátságokat kölcsönöz.

A hevesi homokhát és a Tisza-menti homoksáv talajainak vízgazdálkodása megfelelő.

A TVK-egység hegyvidéki területein erdőgazdálkodást a D-i domboldalakon szőlőtermesztést folytatnak. A laza lejtők fő terménye a rozs, kukorica* burgonya és vöröshere, az alföldi részeken főleg búzát, kukoricát, cukorrépát és lucernát termelnek.

A hegyvidéki területeken és dombságokon az erózió elleni védekezés, az alföldi részeken pedig az öntözés, valamint a savanyú és szikes talajok megjavítása, meliorációja (meszezés, mélyművelés, stb.) a megoldandó feladat.

Öntözésre való alkalmasság.

Az Alföld peremvidékein és a Jászságban — de általában a csemozjom barna erdőtalajokon — csernozjomokon, továbbá a réti csernozjomokon az öntözés minden öntözési mód alkalmazásával eredményes lehet. A terep egyenetlenségei miatt itt az esőszerű öntözés látszik leggazdaságosabbnak, mégpedig — ha a vízminőség és mennyiség ezt engedi — csőkutak vizének felhasználásával.

A mélyben sós talajokon az öntözésnél a vízminőségen kívül gondolni kell arra is, hogy — a túlzottan nagy vízadagok alkalmazása esetén — a talajvíz túlságosan emelkedhet, s az altalaj sótartalmát a felsőbb rétegekbe szállítva a terület alulról történő elszikesedéséhez vezethet.

A réti talajok öntözése még több óvatosságot igényel annál is inkább, mert ezek a talajok elég rossz vízgazdálkodásúak. A túlöntözés itt még veszélyesebb, mert a talajvízsziot káros emelkedésének következményeként fellépő szikesedéssel (esetleg láposodással) még gyakrabban kell számolni.

Legnehezebb a szolonyecek öntözésének megoldása, s ezt a vízfca,paritás és a holtvíztartalom közötti igen kis különbség gyakran teljesen eredménytelenné teszi. Kellő óvatosággal, gondosan kidolgozott víznormák alkalmazásával és egyidejű optimális vízelvezetés biztosításával azonban ezeken a területeken is lehet eredményeket elérni, különösen ha az öntözést talajjavítással (meszezés, digózás, stb.), megfelelő vetésforgó beállításával, trágyázással és jó agrotechnikával kötjük össze.

Rizstermesztésre elsősorban a szolonyeceken van lehetőség. Itt a rizstelepek vízfogyasztása aránylag kicsi, s a rázstermesztés a terület legmegfelelőbb hasznosítási módja. Ügyelni kell azonban arra, hogy a rizst vetésforgóban és ne monokultúrában termeljük, továbbá, hogy a rizstelepek környékének talajvízszintemelkedése ne vezessen újabb területek elszikesedéséhez

Halastavak létesítésére a körzet területén ugyancsak a szolonyecterületek a legalkalmasabbak.

2.125 A talajeróziós viszonyok jellemzése

A 4. sz. talajeróziós térkép szerkesztésénél feltüntettük a különböző mértékben erodált területeket, megkülönböztetve a gyengén erodált szántókat, melyeken az eredeti talaj szelvénynek még legalább 70%-a megmaradt; a közepesen erodált területeket, melyeken a talajréteg 30—70%-a pusztult el, valamint az erősen erodált talajokat, melyek szelvényében, az eredeti rétegeknek csak 30%-a maradt fenn, vagy a megmaradt réteg nem vastagabb 30 cm-nél. Ezek a területi elhatárolások az 1:75 000 méretarányú felvételek alapján történtek. Becslésszerűen jelöltük ezen kívül a deflációs területeket, melyeken száraz időszakokban a növényborítás nélküli felszíneken, a szél felragadja és elszállítja a talajrészecskéket.

Jelöltük a nem erodált, valamint a szedimentá- dós területeket is.

i\\

ïjljlj Külön jelzéssel tüntettük M a geológiai viszo- ij ; nyakat az erózió szempontjából hasonló viselke- ij: désű csoportokba vonva össze a kőzeteket.

A térkép, valamint a térképezés közben szerzett I tapasztalatok alapján a terület talajeróziós viszem llÜ nyait a következőkben jellemezhetjük:

Az erózió mértéke: 10:10:5 arányszámmal fejezhető ki, ha az erősen-, közepesen-, gyengén erodált területek százalékos elterjedését vesszük figyelembe az erdők kivételével.

Az eróziós viszonyok jellemzése:

a) A Cserhát és a Mátra, valamint a medencék területéin az andeziten és nyirkon kialakult talajok közepes mértékben erodáltak és az eróziós formák között az árkos és a vízmosásos erózió is nagyobb arányban fordul elő. A medencék harmadkori üledékein az erózió gyorsabban fejlődik ki, mint a szerkezetes és ellenálló nyárokon, A talajok erodél- hatósága is ennek megfelelően alakul, mert a nyirokterületeken még a talajképző kőzet felszínre kerülésével sem nő meg az erodálhatóság, addig a harmadkon üledékes kőzeteken és a löszfoltokon a felszínre került talajképző kőzet igen gyorsan pusztul.

b) A gödöllői hát folytatásaként húzódó cegléd— szolnoki hátat rövid keresztirányú völgyek szabdalják fel, mélyek oldalai a löszig erodálódtak. Ugyancsak ide sorolható a Tápió völgyét kísérő eróziós terület, melyen a felületi rétegerózió erősen fejlett, de mellette sok a vízmosás is. Itt az erodálhatóság az erózió mértékének szoros függvénnyé, sőt a felszín erodálhatósága rohamosabban nő, mint a talajpusztulás! mértéke.

c) A Tisza völgyében elterülő sík területeken egy új eróziós forma lép fél, a szikes talajok padkáso- dása, mely mint mikroeróziós jelenség szintén a víz hatásának a következménye.

52