Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
nedvesedés lehűlés kilúgzás mállás kolloid másodlagos ásványok szétesése redukció szervesanyag bomlás —• száradás — melegedés — felhalmozódás (sófeiihalmozódás, konkrédók) — másodlagos ásványok képződése — kolloid kicsapódás — a szétesés termékeinek kapcsolódása — oxidádó — szervetlen anyag —* felhalmozódás Mindezek a folyamaitok periódusosain és ritmu- sosan változtatják erősségüket. Ezek a periódusok változó időtartamúak. Minden ritmus után az előzőhöz hasonló állapotba térnek vissza, de ugyanakkor vannak kisebb eltérések, melyek erősödve a talajban több ritmus leforgása után, lényeges változásokat idézhetnék elő. Aszerint, hogy az ellentétes folyamatok milyen dinamikus egyensúlyba jutnak és az egyes ellentétpárok milyen viszonylagos szerepet játszanak a ta- lajképződésiben, keletkeznek a különböző típusok. Az egyes típusok nem állandók, tulajdonságaik is változnak. A talaj-osztályozás középpontjában a talajtípus áll. Ugyanazon talajtípusba azok a talajok tartoznak, melyek hasonló körülmények között, az egymáshoz közelálló talajképző tényezők hatására alakultak ki, s egyforma biológiai1, kémiai és fizikai folyamatok által jellemezhetők. A típusok altípusokra, majd változatokra, valamint helyi változatokra oszthatók. A kidolgozott osztályozási -rendszer csak a típusok és az altípusok felsorolását illetően teljesí, míg a változatoknál már nem sorolja fel az összes lehetőségeket, hanem csak az elválasztás irányelveit vázolja. Még kevésbé törekszik a konkrét helyi változatok merev félsorolására, mert egyrészt kevés adat áll erre vonatkozóan rendelkezésre, másrészt a már meglévő adatok alapján meghatározható helyi változatok szórna is igen nagy. 2.1213 A TERÜLET LÉNYEGES TALAJFÉLESÉGEINEK LElRASA Az előzőekben ismertetett talaj-földrajzi, genetikai szemléletű kutatások eredményeképpen -hazánk különböző terméfcemyságű talajait „talajosztályozási rendszerbe” foglaltuk össze, melynek gerincét a talajtípusok alkotják. A típusok általában a genetikai színitekkel1 jellemezhetők. A talajtaniban legtöbbször „A”-val a ki- lugzási, „B”-vel a felhalmozódási szintet jelöljük, míg „C” szint alatt az anyakőzetet értjük. Egyes típusoknál a „B” szánt értelmezése fentiektől eltér. Így pl. a „csernozjom В szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb kilug- zással jellemezhető réteget jelöli. A területen előforduló fontosabb talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. Agyagbemosódásos barna erdőtalajofc többnyire különböző korú üledékes kőzeteken képződték. Szelvényükben, az egyes1 genetikai szintek jól elkülönülnék. A podzolos barna erdő talajoktól abban különböznék, hogy a kilugzási szintjük („A”) sárgább, kissé barnás színű és másodlagos kovasav kiválás nem található bennük. Az agyagbemosódás következményeként a „B” szintben bizonyos mértékű agyagfelhalmozódást tapasztalunk. 2. Bamaföldek (Ramann-féle barna erdőtalaj) általában karbonátos, bázisgazdag kőzeten, túlnyomórészt löszön és miárgán képződtek. Az egyes genetikai szintek jól elhatárolhatók. Az „A” és „B” szint között csak színiben mutatkozik különbség, de az agyagos -rész összetételében nem. A kilugzási szint színe barnás, szerkezete apró morzsás, míg a felhalmozódási szint vörösesbarna színű és szemcsés, esetleg sokszögű szemcsés szerkezetű. 3. A csemozjom-bama erdőtalajokban mind a barna erdőtalaj, mind a csernozjom talajképződés fő jellemvonásai felismerhetők. Az erdőtalajokra jellemző hármas tagoltsága, főleg a felhalmozódási szánt vörhenyes, csokoládé -barnás színe, nagyobb tömődöttsége, diós szerkezete, míg a csernozj orrokra jellemző a mélység felé fokozatosan csökkenő humuszodás, a felső rétegek morzsalékos szerkezete. Szénsavasmeszet általában nem tartalmaznak, de ahol a csernozjom talajképződés már nagyon előrehaladott, ott a visszameszező dés következtében szénsavasmésztartalmúak. 4. A csernozjom jellegű homoktalajok szelvényében a zavartalan talajképződési folyamat eredményeképpen jelentős vastagságú (50—80 cm-es) humuszos szint alakul ki, mely általában sötétbarna színű, kötötten homokos szerkezetű. Az átmenet az anyakőzetbe legtöbbnyire fokozatos. A humuszos réteg szénsavasmeszet általában nem, vagy csak keveset tartalmaz. 5. Az alföldi mészlepedékes osernozjomok leg- többnyire másodlagos fekvésű, agyagos löszökön képződtek füves-pillangós növényzet hatására. A talajvíz mélysége 4 m körüli, vagy ez alatti. Az anyakőzet mélyebb rétegeiben kismérvű rozsdafoltosság található. A mészkiválások nem löszbabákra emlékeztetők, hanem szabálytalan alakú, formátlan mészfconkréciók:. 6. Mélyben sós alföldi mészlepedékes csernoz- jomok az előbbivel azonos módon képződtek azzal a különbséggel, hogy itt a talajfcépződés folyamán keletkezett vízben oldható sók részben a lefelé való mozgás eredményeképpen, részben a sós talajvizek megemelkedése következtében a szelvény mélyebb rétegeiben felhalmozódtak. A sófelihalmozódási szintek kissé tömöttebbek, egyébként szelvény felépítésük azonos az alföldi mészlepedékes csemoz- jomokéval. 7. Réti csemozjomok képződésénél szerepet játszott a 3—4 m mélyen elhelyezkedő talajvíz is. Ennek -hatása leginkább megmutatkozik az anyatoő48
