Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
a táblásítás geodéziai költségei mellett figyelembe vették az esetleges agronómiái tervezési költségeket is. A sávos és szigorítottan sávos művelés területi adatai egyeznek a lejtőkategória-térképeken leolvasott értékekkel, mert ezekről megállapították, hogy az 1:100 000-es méretarányú térképlapok kielégítő pontossággal tükrözték azok összes kiterjedését. Az üzemi agronómiái feladatokhoz tartozik a továbbiakban a legelők, kaszálógyepek telepítése és az erdősítés (még akkor is, ha ez utóbbit nem maga az üzem, hanem helyette az erdészeti szervek hajtják végre). A tervben e munkákat kizárólag a 25%-on felüli területeken vették figyelembe. A gyepterületek telepítésére gyakorlatilag a 25%-on aluli lejtések mellett is sor kerül, de ennek költségei sohasem haladják meg az ugyanarra a lejtőkategóriára számított szántóföldi munkák költségeit (a gyeptelenítés és talajvédelem költségei fedezhetők a szántóföldi alapon számított költségekkel). Maga a gyeptelenítés nem beruházás, hanem üzemgazdálkodási feladat. Az említett beruházási szükséglet az esetleges sáncolásból és vízlevezetők kiépítéséből adódik. E meggondolások alapján csak a 25%-on felüli lejtésű területek gyepesítését mutatatták ki, még pedig csupán annak területi alakulását. A 25%- on felüli erdősítések kiterjedését és beruházási költségeit viszont már beruházásként kezelték. A 25%- on felüli területek visszaerdősítése ugyanis elsősorban és szinte kizárólagosan talajvédelmi célzattal történik és az erdők véderdő jellegűek. Hasznosításuk ezért csak igen korlátozott mértékben és mindenkor a talajvédelem szabályainak betartásával engedhető meg. Az üzemi műszaki munkák szervesen kapcsolódnak az agronómiái berendezésekhez. A tervezés során feltételezték, hogy a távlati, 20 éves növénytermesztési szerkezeti arány úgy oszlik meg a síkvidék és a dombvidék között, hogy a jövőben mindinkább érvényesül a lejtős területek növénytermesztésben a talajvédelem igénye. Ez más szóval annyit jelent, hogy a növénytermesztés arányai az egyéb természeti és művelési feltételek mellett jobban igazodnak a lejtési viszonyokhoz. Ez a követelmény egyúttal egybevág a lejtős területek mezőgazdaságfejlesztésének közgazdasági érdekeivel (a takarmánytermesztés és az azzal arányos állattenyésztés fejlesztése). A hegy- és dombvidéki területekre most már a síkvidéki területek figyelmen kívül hagyásával megállapított országos vetésszerkézeti arányokat a lejtőkategória-tartományok függvényében úgy osztották szét, hogy a kapás-kultúrák zömmel az enyhébb lejtésű, az évelő szálas takarmányok pedig zömmel a meredekebb lejtésű területekre kerüljenek. A lejtőkategória-tartományokon belül a vetésszerkezeti arányokat pedig úgy állapították meg, hogy a lejtőhajlás növekedésével a talaj és a növényzet által együttesen képviselt erózióval szembeni talajellenállás növekedjék. A talajlepusztulási határértéket, amely a magyar- országi klimatikus viszonyok között megengedhetőnek mondható, 15 t/ha/év nagyságban határozták meg. Az agronómiái talajvédelem hatékonyságának maximális kihasználása céljából az 5—25% közé eső lejtőkategória-tartományban sávos növénytermesztési rendszert terveztek, amely rendszer mellett a talajlepusztulás a lejtőirányú műveléssel szemben 70%-kal, a vízszintes műveléssel szemben 40%-kal kisebb. A műszaki talajvédelmi eljárások közül a szántóföldi területeken kizárólagosan a felszíni elfolyás megszakítását célzó gyepes vízlevezetőkbe kötött lejtős sáncokat terveztek. A sáncok távolságát úgy határozták meg, hogy figyelembe vették az illető lejtőkategória-tartomány erózióval szembeni talaj- ellenállás értékét, valamint azt, hogy a talajpusztulás évi értéke 15 t/ha nagyságot ne haladja meg. A 0—12% közé eső lejtőkategória tartományokba művelhető, nagy alaphosszúságú, átlagosan 2 m3/fm földtöltést igénylő sáncokat tételeztek fel, míg a 12—25%-os lejtőkategória-tartomány okba eső területeken ugyancsak 2 m3/fm földtöltést igénylő át nem művelhető teraszsáncokat. A sáncolás költségeinek számításánál az üzem saját erejéből végzendő kivitelezést tételeztek fel és a költségeket is ilyen módon számították. Ez természetesen feltételezi, hogy az üzemek olyan erőgépekkel (összke- rékmeghajtású, függesztett munkaeszközt vivő traktorokkal) lesznek felszerelve, amelyekkel az üzemi feladatokan kívül a talajvédelem gépi földmunkái is elláthatók. A sáncolás mennyiségének meghatározásánál a talajtani tényező mellett a csapadékosság tényezőjét is figyelembe vették. A dombvidéki területfoet 3 intemzitási körzetbe osztották. A csapadékintenzitási körzetek jelölése „nagy”, „közepes”, „kis” jelzőkkel történt. Nagy intenzitású csapadékkörzetnek minősítették azokat a területeket, amelyeken a 4 éves gyakoriságú, egyórás időtartamú csapadék a 28 mm/óra értéket meghaladta. Közepes intenzitású, ahol nevezett csapadék a 24—28 mm/óra intenzitás értékek közé esett. Kis intenzitású területek azok a területek, ahol a nevezett csapadék intenzitása kisebb volt, mint 25 mm/óra. A minősítés során a tenyészidőben leesett csapadékértékek 50 évi átlagértékeit is figyelembe vették. A sáncok lejtőn való egymástóli távolságának meghatározására felhasználták Blakely-Coyle és Steele kutatóknak az Észak-amerikai Egyesült Államokban folytatott kutatási eredményeit. A sáncolás mértékének meghatározása során minden egyes lejtőkategória-tartományban alkalmazták a felszíni elfolyást megszakító lejtős sáncolási rendszert, mivel tévhitnek kell minősíteni azt a nézetet, hogy a 0—5% lejtőkategória-tartományban semmiféle műszaki és agronómiái védekezésre nincsen szükség. Természetesen a lejtőhajlásszög, valamint az egyéb természeti tényezők és az agronómiái berendezkedés függvényében a különböző lejtőkategória-tartományokban más és más értékű sáncolásra van szükség. Mindezen vizsgálatok elvégzésével nyerték a sáncolás összköltségét. A szántóföldek, legelők és a 25%-os lejtésen aluli területeken létesítendő gyümölcsösök esetében a 189
