Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
zsefonások elpusztultak. Ezien. munkákat a volt Kultúmémöki és Erdészeti hivatalok végezték. Kultúrmérnöki hitelből hordalékfogó és vízmosás^ kötőgátak, kőből és rozséból az alább felsorolt helyeken épültek: Sírokon a Vár patak, Borzsva, Lyukva, Bükkszéki völgyben és Pétervására község Tó és Csinagödres völgyeiben, továbbá Ivád, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Szederkény puszta, Cered, Tamalesz és Szentdomonkos községek határában. Az Állami Erdőhivatal pedig a következő helyeken végzett vízmosáskötő gátépítési munkákat: Istenmezeje, Pétervására, Szentdomonkos, Tarnalesz, Bükkszenterzsébet, Mátraderecske és Gyöngyössolym os. A rőzsefonással erdősítésre alkalmassá tett terület Pétervásárán 4 ha, Mátra- baülán 3 ha és Mátraderecskén 2 ha. A’ régebbi felfogás szerint az erősen kopárosodás- nak induló lejtőkön végrehajtott fásításokkal befejezettnek vélték a területvédelmi teendőket. Vízmosáskötéseket csak igen értékes területek megvédésére alkalmaztak, mert a megvédett terület egységére eső fajlagos költsége igen nagy. Nem. fordítottak kellő figyelmet arra, hogy a vízgyűjtő területek rendezése közvetve kihat a vízfolyások alsóbb szakaszai mentén fekvő területekre is; nem iszapo- lódnak el újból és újból a rendezett medrek és nem okoznak árvízveszélyt. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területek mai kiterjedtségének megtartása fontos népgazdasági érdek, ezért olyan területrendezési munkákat kell végrehajtani, amelyek ezt biztosítják. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 a kisvízfolyások rendezési FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Az elmúlt időkben történt meder-jókarbahelye- zések és vízfolyásrendezések közös jellemzőjeként megállapítható, hogy a Cserhát és a Mátravidéket behálózó vízrendszerekben végrehajtott rendezések sohasem törekedtek valamilyen kivízfolyás egész vízgyűjtőjére kiterjedő, átfogó megoldásra. A régebbi időben csupán azt tartották károsnak, ha a szétterült vizek megfelelő vízfolyás hiányában megrekedtek az ártéren, posványokat és mocsarakat okoztak. Általánosságban megállapítható, hogy a múltban a mederrendezések a mezőgazdaság érdekében a legszükségesebb helyeken és azzal a céllal készültek, hogy a medrek közvetlen közelében biztosítsák a lecsapolást. Nem foglalkoztak a feliszapolódások és hordalékjárás okaival, noha erre medertisztogatások földmunkájának ismételten előforduló nagy mennyisége fel kellett, hogy hívja a figyelmet. A mezőgazdaság fejlődése azonban időközben megnövelte az igényeket és megkövetelte a szélesebb körű vízrendezést. Az állattenyésztés komoly akadályai lettek a gyakran víz alá kerülő rét- és legelőterületek — málymétely-kórt okozó növényzetük miatt is. Az utóbbi évtizedek folyamán megszűntek a régi vízimalmok, többé-kevésbé rendezték, vagy folyamatosan tisztogatták a patakokat, erdőket irtottak ki, a lejtőkre kiterjesztették az intenzív mezőgazdasági művelést és mindezek miatt a múlthoz viszonyítva meggyorsult az árhullámok levonulása és megnövekedett azok vízmennyisége is. Ezért mindenütt szükségessé vált a kisvízfolyások rendezésének fejlesztése ott, ahol az eddigi kar- bahelyezések csak részlegesek voltak, vagy ahol a medrek vízszállító képessége a mai követelményeknek nem megfelelő és ahol a karbantartási hiányosságok miatt újbóli elfajulások keletkeztek. A rendezéssel lehetővé válik a területek víztelenítése és a talajvízszint szabályozása, megvalósítható lesz a belterjesebb mezőgazdaság is. Viszont a vízrendezési munkák elmaradása esetén az árvízi elöntések szaporodnak, veszélybe kerülnek a völgyben fekvő utak, vasutak, települések és üzemek. El- vizenyősödés áll elő, a mezőgazdasági termelés pedig egyre bizonytalanabbá, külterjesebbé válik. Tehát szükséges a medreknek 10—1% gyakoriságú árvizek kártétel nélküli elvezetésére való kialakítása. A depóniákat vagy töltéssé kell kialakítani, vagy szét kell teregetni, hogy mezőgazdaságilag művelhető legyen, mert a rendezetlen depóniákon a gyomnövények nagyon elszaporodnak. Szükséges a töltések, előterek és mederrézsűk füvesítése. A jókarba helyezett mederrézsűkön a haszontalan gyomnövény ugyanis gyorsan fejlődik és ha nem takarítják le kellően, a hordalékot lebegtető árvíz lelassul és a hordalékot leejti. Kisvízfolyásainkat ezért •— sok esetben 5—8 évenként — újra kell tisztogatni. Ezzel szemben a takarmánytermő rézsüket lekaszálják. így nem akadályozza a víz levonulását és nem terem gazt. * 3Z A VÍZGYŰJTŐTERÜLETEK RENDEZÉSEI FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A vízfolyások medrében lerakodott hordalék eltávolítása csak romeltakarítás és nem építési tevékenység. Az építésnek már a lejtőkön kell megkezdődnie a talajvédelmet szolgáló korszerű agrotechnikával. Különös jelentőségű ez a kérdés a Felső- Zagyva és Tárná vízrendszerében, ahol a vízgazdálkodás jövő perspektívája a minél több víztároló létesítése lehetne. Alapvető változásnak kell bekövetkeznie a további erdő- és mezőgazdasági művelésben; vízmosások megkötése, erdősítés és a művelési ágak megváltoztatása szükséges. Azonban első lépésnek mégis a lejtők talajvédelmét kell tekinteni. Be kell vezetni a rétegvonalak menti talajmun- kálást. A meredek lejtőn a szántóföldi művelés hiábavaló, mert már közepes eső is lesodorja a fellazított talajt és vele együtt az elvetett magot, lent pedig a lesodort humusz eliszapolja a medret és így a közepes árvizek is nagy elöntéseket okoznak. Ugyanakkor fent azok a területek, amelyeken még gyümölcsösök vagy erdők díszlenének, rövid időn belül kopárokká válnak. A talaj eróziós lepusztulása miatt az ország valamennyi lejtős területe állandóan károsodik. A lepusztulás mértéke vízgyűjtőnként, illetőleg azokon belül is a természeti és hasznosítási viszonyoktól 174
