Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
ték, 60 cm-es biztonsággal, azonban a munkát akkor teljes! egészében nem fejezték be. A munka csak 1934—1935. évibein, nyert teljes befejezést a jogutód társulatok révén. A védtöltéseket 3,0 m, egyes mélyebb helyeken 4,0 m koronaszélességgel, a vízfelől 1:3, a mentett Oldalon 1:2 hajlású rézsűvel építették ki az 1919. évi árvízszint felett 0,8 m biztonsággal. A betervezett padkák azonban, nem Készülték el. Özes—к ölési-főcsatorna a jobbparti ármentesíté- sá munkái, az ún. határgát építése: 1891-ben. a Középtiszai Ármentesítő Társulat Karcag város védelmét szolgáló határgátat átvette a karcagi földbirtokosságtól. 1954-ben a főcsatorna kotrásából kikerülő földmennyiséggel más nyomvonalon új védtöltést építettek. 1959. évben a véd- töltést 0,660—2,200 szelvények között a mértékadó árvízszint fölé emelte a Középtászavidéki Vízügyi Igazgatóság 1,50 m-es biztonsággal. A védtöltések minősége, állapota: A Tisza balpartján a töltések állékonysága általában megfelelő. A töltések mintegy 26%-a szikes anyagból készült. A szikes gátszafcaszok téglaburkolatai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert a hullámverésnek nem állnak ellen, beszakadnak és ezzel a töltés állékonyságát veszélyeztetik. Egyes szakaszokon az altalaj szivárgásra hajlamos. A Kőrösök jobbpartján a védtöltések állékonysága általában kielégítő, a védtöltés mintegy 21%-a szikes talajból készült. A védtöltés több helyen a Kőrös holtmedrein halad keresztül, rövidebb szakaszokon hosszantartó árvizeknél fakadó víz jelent- kezűk. A Hortobágy—Berettyó-főcsatama jobbpartján a védtöltés mintegy 17%-a szikes talajú. Hosszantartó árvizeknél a töltésszakaszok átázás következtében megcsúszhatnak, annál is inkább, mert a betervezett padkák nem készültek, el. Rövidebb szakaszokon hosszantartó árvizeknél fakadó víz is jelentkezik. Az őzes—kölesi határgát (Németári-csa- toma töltése) 0—2 km közötti szakaszának állékonysága kielégítő, a többi szakaszon a védtöltés igen gyenge, amit súlyosbít az a körülmény is, hogy a védtöltés közvetlen az öntözővizet szállító belvízcsatorna partjára épült. Ezen kívül sok helyen a védtöltés mentett oldalán összegyülekező rizstelepi csurgalékvizek is károshatásúak. A tiszai védvonalon töltésszakadások az alábbi időpontokban történtek: 1853-ban a taksonyi foknál, 1861-ben TLszaroff határában a boszorai magaslaton, 1876-ban Tiszabőnél, 1879-ben szálak— taksonyi gátnál, 1879-ben Pusztagyendánál, 1888- ban Tiszabő és Fegyvernek között. A gátszakadások a védgátak magassági és keresztmetszeti gyengesége miatt következtek be. 2. Alcsi—Tenyő—kengyeli ártéri öblözet Északról és nyugatról a Tisza-balparti töltése határolja Szajoltól—SzandaszőUősig. Keletről és délről magaspartok a határai. A mentesített terület nagysága 8000 ha. Az ármentesített terület jellege teljesen mezőgazdasági. 1905-ben megalakult Alcsi—Tenyő—Kengyeli Ármentesítő Társulat, amely azonnal hozzákezdett a védtöltések építéséhez. Egyes magasparti szakaszon az addig megépült nyárigátszerű töltések nyomvonalán építették meg a védtöltést 4,0 m koronaszélességgel, 1:5 hullámtér felőli rézsűhajlással. Később a töltéskoronát 8.0 m-re kiszélesítették és e koronára került a szolnak—szá j öli és a Szolnok—rákóczifalvai müút egy szakasza. 1906-ban megépült az Alcsi zsilip és a Holt-Tïsza vizét elvezető hullámtéri fedett csatorna. 1950—1952. években a 78,000—86,650 szelvények között a 8,0 m koronaszélességű, 1:5 rézsűjű töltést átépítették úgy, hogy az 1:5 vízoldali rézsűt l:3-ra alakították át, a 8,0 m-es régi koronát padkának használták fel és az új 2,0 m szélességű töltéskoronát az 1932. évi árvízszint fölé emelték 1:5 magassággal. Töltésszakadás az öblözetben nem volt. 3. Rákóczifalva—rákócziújfalui ártéri öblözet Nyugatról és délről a Tisza-balparti töltésének Rákóczifalvától—Rákócziújfaluig terjedő szakasza, északról és keletről magaspartok határolják. Az árterület nagysága 2000 ha. A terület jellege teljesen mezőgazdasági. 1863-ig közvetlen a Tisza-part szélére épített nyúlgátakkal védték az árteret. 1863- ban a Szolnok—Csongrád Tiszaszabályozó Társulat elkészítette a védtöltések tervét 3,8 m koronaszélességgel, mindkét oldalon 1:2 rézsűhajlással, és az 1830. évi vízállás fölött 1,2 m biztonsággal. E tervek alapján kezdték meg a töltések építését. 1880—1883 között az 1879. évi árvízszint fölé 1,0 m-rel, 1910—1913 között az 1895. évi, árvízszint fölé 1.0 m-rel, majd 1925—1926 között az 1919. évi árvízszint fölé 1,5 m-rel emelték, míg 1949—1954 között a rákóczifalvai őrjárásban 700 frn hosszúságban, 5,0 m-re szélesítették a töltéskoronát. Gátszakadásról nincsenek feljegyzések. A töltések állékonysága kielégítő. A védtöltés anyaga erősen kötött talaj, így hosszabb árvíz esetén az átázás következtében elcsúszás szempontjából veszélyes annál is inkább, mert az előírt 5,0 m-es koronaszélesség nincsen meg a fent említett 700 fm hosszú szakaszon kívül. 4. Martfű—tiszaugi ártéri öblözet Az öblözet Martfűtől—Tiszaugig a Tisza-balparti árvízvédelmi töltése és magaspartok határolják. Az árterület két öblözetre osztható: a martfű— nagyrévi öblözetre és a nagyrév—tiszaugi öblözetre. A bét öblözet árterülete 10 400 ha. A terület erősen mezőgazdasági jellegű, túlnyomóan szőlő és gyümölcsös műveléssel. A martfűi magasparton helyezkedik el a martfűi Tisza Cipőgyár. 1846 előtt, közvetlenül a partra épített kisebb gátakkal védték az ártér egyes részeit. 1846—1849. évek között Cibakháza—Martfű és Tiszakürt—Bö- szörhidi szakaszon épültek nyárigátnál alig magasabb töltések. 1863-ban, a Szolnok—Csongrádi Tiszaszabályozó Társulat elkészítette a töltések tervét 3,8 m koronaszélességgel, mindkét oldalon 1:2-es rézsűhajlással és az 1830. évi -j- 655 cm magas szolnoki vízállás fölött 1,2 m biztonsággal. 1867-re befejeződött az átépítés Felsővarsánytól— 115
