Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
már figyelembe vették a Girardon-féle elveket. A madocsai Duna-szakaszon és az első világháború miatt félbeszakadt bogyiszlói szabályozás munkáinál azonban ezeket az elveket nem vették figyelembe, hanem részben egyenes szakaszok kialakítását kísérelték meg. A két világháború közötti időben a bogyiszlói, koppányi, Csanádi, bajai kanyar túlnyomó részét szabályozták, de az uszódi, a dunaszekcsői kanyarban és egyebütt is csak kisebb munkák folytak. A Duna szabályozását károsan befolyásolta a két világháború. Az első világháború idején az addig nagy erővel folyt építkezések abban maradtak, s a félig kész művek a háború végére tönkre mentek; az ú. n. sárosparti kanyar a háború ideje alatt nagyon elfajult. A második világháború után a Bölcske Harta közötti szakaszon a domború partokon néhány keresztgátat 'építettek a domború partok jobb kialakítására, továbbá a bogyiszlói, koppányi és Csanádi művek kiegészítésén, kívül a szeremlei, bődéi, bari kanyarokban új műveket létesítettek. A folyamszabályozó munkálatokat az 1948. évig a folyammérnöki hivatalok végezték, majd1 több átszervezés után, a területi vízügyi igazgatóságok folyamszabályozási csoportjai. A kanyarulatok kialakításának időszakában a Duna szabályozása nagyon előre haladt, de még nem mondható sem befejezettnek, sem tökéletesnek. A tárgyalt szakasz felső részén, kb. Gerjen fölött, mind a kisvíz, mind a középvíz, mind az árvíz szintje süllyedt, a meder teljes egészében kismértékben bevágódott. A szakasz alsó részén is bevágódott ugyan a meder, és ennek következtében a kis- és középvizek szintje süllyedt is. Dombori alatt azonban nemcsak a jeges árvizek szintje, hanem a zöldár szintje is emelkedett. Ez sem a meder alakulásával, sem újabb területek ármentesítésével, körülgátaiásávai nem magyarázható, hanem csakis a délfelől csatlakozó jugoszláv Duna-szakasz elfajulásával. A kanyarulatok kialakításának kora tudományos szempontból sok eredményt mutat föl. E szakasz szabályozását olyan kanyarulatok kialakításával lehet jól megoldani, melyek görbületi sugara 3 és 5 km, a központi szöge 35°—60° között változik. A szabályozási szélesség, azaz a középvízi meder szélessége, kb. 400 m lehet. Olyan kanyarulatokat kell kialakítani, melyek fölött kisvízállás idején nem lehet végiglátni. A hajózás céljára jelenleg kis vízállás idején, is 25 dm folytatólagos vízmélység áll rendelkezésre. Ez a Dunabizottság részéről javasolt hajózási igényeket kielégíti, azonban növelése az árvízvédelem érdekében szükséges lenne, hogy jeges árvizek idején, kb. 4—5 m vastagon összetorlódott jég alatt is a víz levonulhasson. Az eddigi tanulmányok arra mutatnak, hogy a föntebb leírt célok elérése érdekében végzett szabályozással a kisvízszin alatti 3—4 m folytatólagos mélységek elérhetők. Általában megállapítható, hogy az egész 153 km hosszú Duna-szakaszon a szabályozással felülről lefelé haladva eljutottak a Siótarok és Baja térségéig. E térségtől délre a megkezdett munkát folytatni, északra pedig kiegészítem kell a jövőben. A szabályozási művek anyagaként főleg kőanyagot használtak. Rőzseműveket a nagy folyami méretek, miatt nem alkalmaztak. A Mohács alatti szakaszon kísérleteztek ugyan vele, de később abbahagyták. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 Arvízmentesítés és Árvízvédelem FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Vizi munkálataink történetén végigtekintve látjuk, hogy a Duna most tárgyalt szakaszának hosz- sza, esése, vízállásai, sőt víztömegei is a, szabályozás megkezdése óta változtak. A folyam rövidült, esése növekedett, a meder bevágódott, ezért a kis-, sőt közép vízállások is csökkentek, de a nagy vízállások, a mellékágak elzárása és főleg az ármentesített terület növekedése, különösen annak mind biztosabb és biztosabb védelme folytán magasodtak. Az árvízszint emelkedése mutatkozik mind a jeges, mind a jégmentes árvizeknél. A meder jobb kialakulása folytán a folytatólagos, az összefüggő vízmélységek növekedtek és ezért a folyam vízszállító képessége is növekedett. Nagy a növekedés az árvizek maximális tömegében,, de a közép és a kis vizek tömegének növekedése' nem feltűnő. A legnagyobb változást az árvízszinek emelkedésében, az árvízmentesített terület növekedése és a megmagasított védgátak okozták. A két utóbbi évtizedben az 1940, 1941, 1945, 1954 és 1956-ban vonultak le kárt okozó árvizek,, tehát húsz év alatt ötször, vagyis átlagban, négy évenként. Az 1954. és 1956. évi árvizek tapasztalatai alapján az egy hektár területre eső árvízkárt átlagos értékben 12 000 Ft-ra becsüljük, a táblázatban ennek megfelelően, átszámítva tüntetjük föl a régibb árvizek idején bekövetkezett károkat. Az 1940—1960. évek között bekövetkezett árvízkárok: 1940. évben 37 000 ha, ha-ként 12 000 Ft 1941. évben 69 000 ha, ha-ként 12 000 Ft 1945. évben 12 000 ha, ha-ként 12 000 Ft 1954. évben 8 000 ha, ha-ként 12 000 Ft 1956. évben 69 000 ha, ha-ként 12 000 Ft durván a 20 év alatt keletkezett kárt 445 millió Ft 825 millió Ft 144 millió Ft 96 millió Ft 825 millió Ft összesen : 2335 millió Ftra becsülhetjük. Ez az összeállítás is rámutat arra, hogy az ármentesítés fejlesztése nem tűr halasztást. Az 1956-os jeges árvíz után a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet megállapította az új mértékadó árvízszintet. Ez általában magasabb, mint a töltésko- rona tényleges magassága. Töltéseink másik hibája a töltés keresztmetszeti területének kicsiny volta. Ez főleg abból keletkezett, hogy a volt ármentesítő társulatok, anyagi erő hiányában, a folyamatosan ma- gasbodó árvizek ellen, főleg ú. n. „sapkázás”-al tudtak csak védekezni. Ez utóbbi szemléletet csak részben indokolta a dunai árvizek levonulásának 14 7 TVK 105
